Nos, miért is vagytok mindannyian zsenik? Sokat foglalkozok mostanában a könyvvel, egészen pontosan azzal, hogy hogyan tegyem egyszerre még rövidebbé és közérthetőbbé, amit eddig az angol nyelv - és úgy általában a nyelvek - felépítéséről és működéséről megtudnom sikerült.

Mi az amiben a mi, vagyis az emberi faj kommunikációja különbözik Nim-étől és a többi csimpánzétól, vagy a delfinekétől, és a méhekétől? Mi az ami miatt az emberek nemcsak azt tudják ismételgetni, hogy "Enni, inni, Nim,nekem!"? Hogyan is működnek az emberi nyelvek?

A válasz meglepően egyszerű lesz. Azt már a majmok esetében is láthattuk, hogy képesek a jelképek, "szavak" alkalmazására, ami már önmagában is elég nagy absztraháló képességet feltételez például a delfinekhez vagy a méhekhez képest. Nim nagyon jól tudta, hogy ha a "Joghurt" jelet használja, akkor nem csak egy konkrét dolgot jelölhet meg vele, hanem egy egész csoportot. Minden joghurtot joghurtnak nevezünk, nem kell mindennek külön koordináta, vagy "név", mint a delfineknél. Az ugyan igaz, hogy a kísérletekben szereplő csimpánzok meglehetősen szűk témakört fedtek le a jelzéseikkel, de az tagadhatatlan, hogy, a méhek által kizárólag a méz jelzésére használt kommunikáció témái a főemlősök, sőt, már a delfinek számára is sokkal szélesebbek.

Ugyanakkor egyetlen csimpánz sem állított össze egyetlen helyes mondatot sem. Persze ezzel a kijelentéssel már el is érkeztem egy ősrégi polémia kezdetéhez: mi a mondat? Nem akarok lándzsát törni egyetlen tábor véleménye mellett sem, ugyanakkor azt hiszem, hogy a "Enni, inni, még, még, Nim" jelsorozat nem tekinthető annak. Ez már sokkal inkább: "Tegnap el kellett volna vinniük az új autót a depóból." Mi különbség?

Elsősorban az, hogy a második példa, vagyis a mondat sokkal tömörebb. Pontos, és egyértelmű információkat közöl. Méghozzá nagyon hatékonyan. Azt is mondhatnánk rá, hogy az információsűrűsége magas. Miért? Mit tudhatunk meg a fenti mondatból? Ha most szeretnék egy klasszikus mondatelemzést csinálni, fadiagrammal, meg minden egyéb vacakkal, ahogyan magyarul soha nem tudtam - remélem nem én vagyok az egyetlen, aki soha nem tudta megjegyezni, hogy melyik mondatrészt milyen vonallal illik aláhúzni - akkor természetesen fel lehetne tüntetni, hogy alany, állítmány, tárgy, helyhatározó, blah, blah, blah... Vagyis megtudtuk a mondatból, hogy "Ki csinált, kivel, és mit." - hogy Pinker-t idézzem. (Persze, lehet, hogy Langacker erre mást mondana.)

[caption id="attachment_964" align="aligncenter" width="500"] Rather intimidating[/caption]

Nem ez a lényeg. A mondatelemzés fontos, de nem az maga, ami "zsenivé" teszi az embert. Nesztor Iván - aki korunk egyik legnagyobb még élő pedagógusa - azt mondta egyszer a metrón, amikor másfél év után összefutottam vele. "A beszéd lényege a gondolatiság." Mit jelent ez? Ez egésze egyszerűen azt jelenti, hogy - a tapasztalat alapján - minden emberben van valamiféle beépített gondolatalkotó gép, szerv vagy ösztön, hívják ennek is, annak is. Ez azt jelenti, hogy az emberi faj minden egyede - függetlenül attól, hogy melyik nyelvet beszéli - képes rendezett gondolatok kifejezésére. Ez a beszéd. A nyelvek hasonlóságát pedig nem valamiféle közös szintaktika adja, hanem az, hogy az emberi gondolkodás hasonló. Azonos rendszer szerint épülnek fel a gondolataink. Lehet, hogy,Nim azért nem használt a fenti jelsornál összetettebb "mondatokat" mert egész egyszerűen nem érdekelte. Nem kellett, mert így is megkapta a banánját. A többi meg úgysem számított. Csak megjegyzésként, minden tudományos alapot nélkülözve. Elképesztő, hogy még mindig mennyire keveset tudunk a többi faj kommunikációjáról. Mindössze egyetlen majomkísérlet, úgy-ahogy dokumentált eredmények, elvarratlan szálak, egy nagy halom meg nem válaszolt etikai és jó néhány egyéb kérdés.

Azonban még mindig nem válaszoltam meg , hogy miért vagyunk "zsenik". Egyszerű. A majmok is képesek szavakat, absztrakt jeleket használni. Az ember azonban kombinálja ezeket a szavakat, sőt, a szavakból alkotott kombinációkat is kombinálja egymással. Ezeket a kombinációkat már nevezhetjük mondatoknak. Sőt, az ember képes a mondatok közötti kapcsolatok meghatározásával további, még komplexebb struktúrák létrehozására. Ezért tudunk például történeteket mesélni. A látszólag triviálisnak tűnő, "Melyik cselekvés volt előbb?" probléma megoldásával az emberek képesek leírni az időt. Ez egy hihetetlen lépés! Mit lépés, hiperűrugrás! Ha ehhez hozzáadjuk az írást, akkor van egy rendszerünk, amellyel az információkat tér és időfüggetlenül tárolhatjuk és megoszthatjuk egymással, ezzel téve lehetővé szinte mindent, amit emberi civilizációnak nevezünk.

Tegnap úszni szerettem volna menni, de nem lehetett, mert esett az eső.

Ez az egyszerű mondat olyan információkat közöl, amik talán elképzelhetetlenek Nim számára. Nem arról van szó, hogy ne lehetne beidomítani állatokat arra, hogy megfelelő sorrendben használják a szavakat, mert persze, ez lehetséges. Valószínűleg az időbeliség, egészen pontosan maga az idő fogalma, és annak felismerése az egyik nagy gát, ami elválasztja az embereket az állatoktól. Érdekes, hogy a világ minden nyelvében van szó a holnapra, a mára és a tegnapra, és minden eddig megismert nép mérte az időt valamilyen rendszer szerint. Úgy tűnik az ember számára különösen fontos az idő, minden mondatunk elhelyezhető az időben - legyen az jelen, múlt, vagy jövő.

[caption id="attachment_2315" align="aligncenter" width="1024"] Yes, but when?[/caption]

A másik fontos gátat maguk a kombinációk jelentik. Ahogyan Chomsky és Pinker is megjegyezte: A legtöbb komplex rendszer, ami információátadásért felelős, mint például a nyelvek, vagy a gének, véges számú elemek végtelen kombinációiból áll. Ez egy nyelv esetében azt jelenti, hogy a nyelvben szereplő szavak a véges számú elemek. Ezekből a nyelv minden beszélője csak egy bizonyos számút ismer, sőt sokszor az ismert szavak mennyisége és "minősége" is eltér egymástól. A kombinációk nagy része olyan lesz, amelyet előtte a nyelv beszélői még nem használtak, mégis képesek ezek létrehozására. Miért? Mert ismerik a szabályokat, amik előírják, hogy mely kombinációk helyesek, és melyek nem. Az emberi nyelvek struktúrafüggőek. Ez azt jelenti, hogy nem használhatjuk csak úgy ad-hoc módon a jeleinket mint Nim. Nem mindegy, hogy szárnyas futó, vagy futó szárnyas. Nim-et ezek a finom különbségek látszólag hidegen hagyták. A banán, az mindig banán.

[caption id="attachment_967" align="aligncenter" width="313"] Ez egy szárnyas futó[/caption]

[caption id="attachment_971" align="aligncenter" width="560"] Ez pedig egy futó szárnyas[/caption]

A kombinációk előállítására való hajlam, ha szabad így fogalmaznom: "a képekben beszélés" az, ami az emberi faj kommunikációjára jellemző. Ha ezt összekapcsoljuk azzal, hogy az ember egy nagyon pontos időkifejező eszközárral is rendelkezik, akkor már majdnem megválaszoltuk a kérdést. Azonban valami még hiányzik. Mi ez?

Az emberi beszéd hatékonyságának kulcsa az egyszerűsítés. A minden helyzetben használható szabályok felállítása, az elemek csoportosítása az egyszerűbb használat érdekében. Ezek azok a jellemzők, amelyek minden, modulszerűen kombinálható elemekből álló rendszer (Pl. a Lego is ilyen!) jellemzői. Mit jelent ez? Ez a beszéd esetében konkrétan azt jelenti, hogy az elemeket csoportokba soroljuk. Aszerint, hogy mit jelölnek, vagyis Nesztor Ivánnak igaza volt: a gondolatiság az első. Azok az elemek, amelyek entitásokat neveznek meg, egy külön csoportba kerülnek. Amelyek változásokat, azok megint külön csoportba, és így tovább. Ez a csoportosítás nem öncélú. A csoportok célja a további kombinációk létrehozása. Arra már a görögök is rájöttek, hogy a legegyszerűbb mondat egy ige és egy főnév kombinálásából áll. Persze, még ma is ott tartunk, hogy pontosan nem lehet megfogalmazni, hogy mi egy mondat, azon kívül, hogy: "Nagy betűvel kezdődik, és írásjel van a végén." Sokszor azt gondolom, hogy a nyelvészet problémáinak nagy része álprobléma, és a valós problémák (például a funkcionális analfabetizmus) elfedését szolgálja. Ezen a ponton egyetértésre hajlok Rorty-val. Sok a felesleges duma, irreleváns kérdésekről.

Valaki + csinál valamit = Mondat

Szabad fordításban

Alany + Ige = Mondat

Ez a Balzac-i komplexitásúnak egyáltalán nem nevezhető séma az, ami az emberi beszéd alapját adja. Ezt a kapcsolatot nevezik a mondat "kemény magjának", nukleuszának, lényegének, az elnevezések teljesen lényegtelenek, hiszen ugyanazt nevezik meg. Ha hozzávesszük, hogy minden ige képes az idő kifejezésére, és hogy a fenti mondatrészek (alany + ige) szinte korlátlanul bővíthetőek, sőt, további mondatrészekkel is kiegészíthetőek, amik hasonló elvek szerint épülnek fel, akkor nem nehéz belátni. Az a személy, aki ennyire bonyolult és sűrű információ kifejezésére alkalmas jelsorozatokat köpköd százszámra óránként, igazán nem nevezhető másnak, csak zseninek.

Vajon emiatt rosszabbul kellene éreznünk magunkat?

Aligha...