A mai bejegyzésben a nyelvtörténet segítségével próbálok néhány hasznos tippet adni az angol elsajátításhoz. A cikkem nagy mértékben támaszkodik  Hildegard Tristram Diglossia in Anglo Saxon c. cikkére, illetve Sidney Greenbaum Oxford English Grammar c. referencianyelvtanának nyelvtörténettel foglalkozó fejezeteire. Lássuk hát, hogyan segíthet nekünk a ködös albion történelme.

[caption id="attachment_1458" align="aligncenter" width="600"] A Sutton Hoo-i kincs egyik darabja, feltehetőleg egy kabátkapocs.[/caption]

A múltkor a latin eredetű szavakról volt szó, ma pedig ismét visszamegyünk az időben, ha nem is annyira "messzire".  Az angol nyelvnek általában három fejlődési szakaszát szokták elkülöníteni: az Old, a Middle és a Modern English-t. (Magyarul: Óangol, Középangol és Modern angol). A mostani cikkben elsősorban az óangollal és a legidősebbnek tekintett angol szavakkal fogok foglalkozni.

Ahhoz, hogy megértsük a jelenleg használt angol nyelvet, minimálisan ugyan, de muszáj ismernünk a történetét is. Ebben segítségünkre lehet a hivatalos időszakbeosztás. (Greenbaum, 1998) Az óangolt időszámításunk szerint kb. 450 - től 1150 - ig számítják. (Ezek az évszámok nem nyelvi, hanem politikai eseményeket jelölnek, és inkább átmeneti időszakoknak, semmint pontos időpontoknak célszerű tekinteni őket.) Ezt a korszakot angolszász korszaknak is szokták nevezni, a germán népcsoportok után, amelyik először az i.sz. 5. században jelentek meg a szigeteken.

[caption id="attachment_1439" align="aligncenter" width="483"] Az angolszászok a brit szigeteken i.sz. 600 körül.[/caption]

A brit szigeteken eredetileg kelta népek éltek, akik több különböző nyelvet beszéltek, azonban a történelem során ezek közül sok kihalt, mások, mint például a skót vagy az ír a perifériákra szorultak vissza. A modern angolba így már csak nagyon kevés eredeti kelta szó került át, jobbára csak településnevek, például: Cornwall és Devon neve kelta eredetű. Illetve Greenbaum szerint valószínűleg a "caster" végződésű helységnevek, pl.: Doncaster, Lancaster, Gloucester stb. is. Érdekes módon ezen szavak vége (caster), a latin "castrum" (azaz tábor) szóból származik, amit a latinul beszélő hódítók adtak nekik, az átnevezéssel paradox módon megőrizve az eredeti szót is.  Szintén kelta eredetűnek tekinthetjük a skótból, vagy az írből érkező szavakat, mint a skót eredetű "whiskey"  és "clan", illetve az ír eredetű "galore" szavakat.

[caption id="attachment_1434" align="aligncenter" width="300"] New name for the old pleasure...[/caption]

Az írás a brit szigeteken a kereszténységgel jelenik meg, valószínűleg a hetedik évszázad végétől. Az első angol nyelvű nyelvemlék a Beowulf 836 - 837 telén született. Az írás azért nagyon fontos, mert csak ezen keresztül tudhatunk meg bármit is a régen beszélt nyelvekről. Az óangol időszaka egyáltalán nem nevezhető nyugodtnak. A szigeteket ugyanis még nem egyesítették egyetlen király vagy vezető uralma alatt,a hódítók egymást követték, így több nyelv és ezeknek több dialektusa is létezett egyszerre, és ezek a nyelvek folyamatos kölcsönhatásban voltak egymással. Tovább árnyalja a képet, hogy az i.sz. 9. században dán (értsd: viking) portyázók egy része úgy döntött, hogy Angliában marad, majd egy vesztes csata után (878, Edington) formálisan is megegyeznek maradásuk feltételeiről a sziget délkeleti részét uraló angolokkal. Így az angol nyelv újabb vérfrissítést kap.

[caption id="attachment_1444" align="aligncenter" width="482"] A brit szigetek a kilencedik század végén.[/caption]

Ami számunkra leginkább érdekes lehet, hogy mi maradt fenn ebből az időszakból. Érdekes módon, a nyelvtani szavak döntő többsége: a személyes névmások (I, he, you), több fontos kötőszó (and, if, that) a módbeli segédigék egy része (can, may, will), továbbá elöljárószavak (at, for, of, to).

A Greenbanum könyv néhány igét is felsorol, ami szintén ebből az időszakból származik: "be", "drink", "drive", "eat", "have", "help", "know", "live", "see", "sit", "sleep", "stand", "write". Ezeket az igéket szinte minden angolul tanuló ismeri, hiszen mindennapi cselekvésekről beszélnek. Ha megfigyeljük, közölük nagyon sok ún. rendhagyó ige, vagyis a past és a past participle igeformák nem a rendes végződéseket veszik fel, hanem ún. tőhangváltással jelölik az időbeliség változását. (Pl. drink, drank, drunk; sit, sat, sat; know, knew, known stb.) Az időbeliség változásának ez az ősibb, még az írásbeliség előttről származó módja. Azt is fontos tudnunk, hogy a rendhagyó igék száma nem növekszik, az új igék mind követik a végződésrendszert.

Talán még fontosabb, hogy két kulcsfontosságú ige a be és a have is ebből az időszakból származik, és ennek  - ha úgy tetszik - mai napig viseljük a következményeit. Ugyanis mind a "be" mind pedig a "have" az elsődleges igék közé tartozik, ami azt jelenti, hogy az igeidők képzésénél megkerülhetetlenek. Szintén érdekes, hogy a többes szám harmadik személyű névmás,  a "they" svéd eredetű. A dán uralom alatt ugyanis Skandináv telepesek érkeztek Angliába, akik sokáig angolul és svédül is beszéltek. Greenbaum szerint a "they" azért szorította ki az óangol többes szám harmadik személyű formáit, mert kevésbé hasonlított a többire. Eredetileg ugyanis az óangolban az egyes szám harmadik személyű, alanyesetű személyes névmás hímnemben a "hine", míg nőnemben "hie", semleges nemben pedig "hit" volt, többes szám harmadik személyben pedig "hié" vagy "heo" volt. Ezeket tényleg elég könnyű lehetett összekeverni, így a skandináv névmás nagyon is kapóra jött.

[caption id="attachment_1448" align="aligncenter" width="484"] They[/caption]

Az óangol korszakból eredő szavak - annak ellenére, hogy rendkívül öregnek, szinte dinoszauruszoknak számítanak az angolban - alig változtak, és ami még fontosabb, még mindig megkerülhetetlenek a használható nyelvtudáshoz. Ezt nem csak úgy a levegőbe mondom: három nagy korpuszkutatás eredményét is közzéteszi a referencianyelvtan. (A korpuszok nagy adatbázisok, amelyekbe szövegeket táplálnak majd számítógépekkel elemzik őket.) A korpuszkutatások tették lehetővé, hogy megválaszoljunk jó néhány olyan kérdést, amit eddig nem állt módunkban, például azt, hogy melyek a leggyakrabban használt szavak az angolban.

A három táblázat közül az első a Brown, az amerikai angol írott korpusza, a második a Lancaster/Oslo/Bergen (LOB) írott brit angol korpusz, míg a harmadik az ICE-GB az International Corpus of English brit része. Lássuk hát, melyek a leggyakrabban használt angol szavak.

Ezzel elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol profitálhatunk az eddigiekből, ugyanis a táblázatokból néhány nagyon hasznos következtetést vonhatunk le. Mivel mindenkinek korlátozottak az erőforrásai (idő, pénz, energia) ezért a táblázatok segítségével eldönthetjük, mire érdemes fordítani az energiánkat. Az első hét helyet tekintve nincs is eltérés a táblázatok között, vagyis mindenképpen ismernünk kell a névelők használatát, illetve a birtokos szerkezetet. (Ezeket a "the", az "a" illetve az "of" szavak jelölik.) Érdemes megismerkednünk az  infinitive igeformával, illetve a "to"-val, mint elöljárószóval. Az első tizenkettőben négy elöljárószót találunk, amely egyértelművé teszi, mennyire fontosak. A "be" két formában is szerepel, egy kötőszót (and) és több névmást  (you, he) is találunk a sorban. Ezek alapján láthatjuk: a névmások, a létige formái, és az elöljárószavak használatának helyes elsajátítása tartozik a legfontosabbak közé.

De mi szükség volt erre a hosszú történelmi bevezetőre? Nos, szinte mindegyik szó megtalálható volt már az óangolban is. Ha megértjük honnan jöttek, használni is könnyebb őket, nem igaz?