Nem is olyan régen nagyon komoly elismerésben részesültem. Nem, nem Kossuth díjat, vagy efféle vitringlancot kaptam. Sokkal fontosabbat. Az egyik legrégebbi tanítványom sikeres nyelvvizsgát tett. Annál is inkább a sajátomnak érzem a sikerét, mert csak tőlem tanult. Kicsit furcsán is érzem magam most, mert nehéz erről a dologról objektíven írni. Talán meglepően hangzik, de egy bizonyos szempontból nézve nem vagyok nyelvvizsgapárti, másrészt nagyon is érzem a vizsgák szükségességét. Miért vagyok a nyelvvizsgáztatás ellen? Úgy gondolom, hogy ma Magyarországon túlzott hangsúlyt kap a "papír" megléte, vagy hiánya. Igen, a nyelvtudásra nagyon nagy szükség van, de nem biztos, hogy ilyen szabályozás mellett...

Miért gondolom azt, hogy ennek ellenére mégis szükség van a vizsgákra? Először is azért, mert a legtöbb nyelvvizsga objektív és valós visszajelzést ad a tanulóknak és - remélhetőleg - további fejlődésre ösztönöz. Természetesen ennek ellenkezőjére is láthatunk példát: a sikeres vizsga után a nyelvtanulás abbamarad. Mégis, a két legfontosabb előny: az elfogulatlan visszajelzés és a további tanulásra ösztönzés miatt érdemes vizsgát tenni.

Közel három évig dolgoztunk együtt, és egy ilyen hosszú "munkakapcsolat" óhatatlanul is bizalmas viszonnyá válik. Éppen ezért,úgy éreztem: vagyunk olyan viszonyban, hogy megkérdezzem Gergőt (őt is így hívják), hogy mit gondol az együtt töltött időről, ő hogyan látja a közös munkát. Nem csalatkoztam, szívesen válaszolt. Íme:

[caption id="attachment_1535" align="aligncenter" width="530"] Gergő,akinek sikerült[/caption]

Mennyire tudtál angolul, amikor elkezdtünk együtt dolgozni?

Szakközépiskolában tanultam angolt. A tudásom nem volt sok és az sem volt rendszerezett, így az alapjaitól kezdtük felépíteni a nyelvtudásomat.

Mennyi idő alatt értél el a középfokig?

A kezdettől a középfokig 3 év telt el. Ezalatt az órák gyakorisága változott. Az egyéni munkám nagyon ingadozó volt, de a tanulmányaim főként az órai anyagra támaszkodtak.

Mi volt a legnehezebb? (A feladatok közül? Konkrét nyelvtan? A szavak tanulása? Időt találni a tanulásra?)

Nekem a legnehezebb feladat a magolás, „száraz anyag”, szavak tanulása volt.

Biztosan voltak hullámvölgyek/nehéz időszakok. Hogyan jutottál túl ezeken?

Voltak nehéz időszakok. Ezeken az órák állandósága segített túljutni, hogy hiába volt esetleg az életemben nehéz időszak, az órákat mindenképpen megtartottuk.

Hogyan választottál időpontot? Miért most mentél?

Miután az alapokat elsajátítottuk, nekiálltunk a nyelvvizsgára való felkészülésnek. Közös döntésünk volt ez az időpont, hogy végre megmérettessen a tudásom.

Mit tanácsolnál azoknak, akik most készülnek nyelvvizsgára?

Nem szabad elhanyagolni az egyéni munkát. Ha az ember rászánja az időt, jó tanári segítséggel jól összeszedett tudásanyagra tehet szert.

E mögött a néhány egyszerű kérdés és válasz mögött évek munkája húzódik meg. És igen, én is azt hiszem, hogy a csatát a felkészülés és a közös munka során nyertük meg, a vizsgával csak az i-re tettük fel a pontot. Ezek után azt hiszem én is elmondhatom, hogy mit gondolok az együtt töltött időről, a közös munkáról és egészen pontosan arról, hogy miért sikerült a nyelvvizsgája. Ugyan Gergő tehetséges fiú, de nem volt különösebb előképzettsége, motivációja, vagy "nyelvzsenije". Nem is volt rá szükség. Két képessége miatt tett sikeres vizsgát: az egyik, hogy versenyhelyzetben is képes remekül teljesíteni. A másik pedig a jó öreg szorgalom. Újra meg újra rá kell döbbennem, hogy mennyire nincsenek csodák a szó hétköznapi értelmében. Vagyis kitartó, hosszú távú erőfeszítés nélkül, folyamatos önálló munka nélkül nemhogy a nyelvvizsga, de a legkisebb fejlődés is ábránd marad csupán.

[caption id="attachment_1536" align="aligncenter" width="500"] Per aspera ad astra[/caption]

Éppen ezért tartom nagyon aggasztónak azt a trendet, amit mostanában tapasztalok a piacon, és nemcsak a nyelvtanításban... A legtöbben azt gondolják, hogy az angoltudás hiánya megoldható pénzzel, vagy az órákon való puszta jelenléttel. Sokan úgy gondolják, hogy valamelyik könyv, módszer vagy tanár majd csodát tesz. Tucatszámra veszik a magazinokat és tolonganak az iskolákban, de amikor ez első kellemetlenségek megjelennek, a lelkesedés lankadni kezd, majd teljesen eltűnik. Számtalanszor láttam  (30-as,40-es, de akár 50-es éveiben járó) felnőtteket, a társadalom majd minden rétegéből, akik két dologgal nem voltak képesek szembenézni. Az első: a lehetőségeik végesek, nem lehet megtanulni bármiről folyamatosan és hibátlanul beszélni nulla erőfeszítéssel. Nemhogy záros időn belül; soha. Amikor meghallanak beszélni, sokszor azt gondolják: "Á, te jól beszélsz, én is valahogy így szeretnék. Mennyi idő?" Ilyenkor nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek.

A másik, hogy nincs királyi út. Sokszor már az is problémát jelent, hogy az órákon pontosan megjelenjenek, és a házi feladat szó - valljuk be - egyik felnőtt számára sem a saját munkáját szokta jelenteni. Gyakran félve említem, hogy munka nélkül nincs siker, hogy a rendhagyó igéket nekem is meg kellett tanulnom, hogy a szavak nem ismernek tréfát (vagyis, könnyen butaságot beszélhetünk, ha nem tanuljuk meg őket rendesen), hogy a mondatsémákat nem lehet megváltoztatni, hogy a félmegoldások nem működnek. És a válasz szinte mindig ugyanaz: "Igen, igazad van, meg kellene tanulnom." Változás mégsem történik, hiába emlékeztetem őket újra meg újra. És ezen nem segítenek színes magazinok, meg a felirattal nézett bugyuta sorozatok, amiben rettenetesen primitív kollokviális amerikaiassággal sekélyes figurák próbálnak viccesek lenni.

Ezért vagyok büszke Gergőre. Azért, mert mikor magánéleti válságban volt, és korholtam a rendhagyó igék miatt, összekapta magát. Nem, nem volt hibátlan amit teljesített. De láttam az erőfeszítést. Sokszor csak 3 mondat volt a házi feladat. Ő egyike azoknak a tanítványaimnak, akik meg is csinálták. El sem hinné az ember, hogy milyen könnyen kifog felnőtt férfiakon hetente 3 mondat. Ő megcsinálta. Arra is emlékszem, hogy soha nem panaszkodott. Egyszer sem hallottam tőle, hogy családi gondjai vannak (pedig tudtam), hogy nem tud aludni (pedig láttam), hogy túl sok a munka (pedig főállásban dolgozik és sportolói karriere van). Ha láttam, hogy nehezebb, kevesebbet követeltem. Teljesített. A vizsgán is.

És azt hiszem, ez az igazi munka. A nehézségek ellenére is kitartani, a tökéletlenség ellenére is harcolni, törekedni a jobbra. Gergő megcsinálta. Három év munkája van benne, de megérdemli a dicséretet.

Gratulálok, Gergő.

Őszintén.

[caption id="attachment_1523" align="aligncenter" width="425"] "Ready you are, young Jedi."[/caption]