Miben különbözik hát az emberi beszéd az állati kommunikációtól? Az emberek természetesen szinte „mindenről” tudnak beszélni, nemcsak arról, hogy – bár ez kétségtelenül fontos – hol találhatnak mézet, vagy hogy mi a nevük. Ez azonban még nem lenne elég bizonyíték arra, hogy az emberi beszéd alapvetően különbözik az állatokétól. Hiszen – ugyan furcsán hangzik – nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét sem, hogy az állatok azért nem „beszélnek” másról, mert más nem foglalkoztatja őket. Segíthet megérteni az emberi beszéd, ha megvizsgáljuk a főemlősök kommunikációját, vagyis: a majmok beszédét!

[caption id="attachment_766" align="aligncenter" width="465"] What are we talkin' about here?[/caption]

A múlt század második felében több projektet is indítottak, elsősorban antropológusok, hogy megvizsgálják, megtaníthatóak-e beszélni a csimpánzok. Ha igen, mennyire? Ha nem, miért nem? Tényleg csak az ember tudna beszélni? Chomsky, aki a Syntactic Structures (1957) óta úgy gondolja, hogy igen; jókora felbolydulást váltott ki, és a tudományos közéletben már alig várták, hogy valaki végre bizonyítsa az ellenkezőjét.

Az első lépések

A korai kísérletek azonban már jóval Chomsky elméletének publikálása előtt elkezdődtek, hiszen ez egy olyan kérdés, amely mindig is izgatta az embert. Egy amerikai tudós házaspár, Luella és Winthrop Kellogg végezte az elsőt, 1931-ben, egy Gua nevű csimpánzzal, akit a saját gyerekükkel együtt neveltek fel. A kis majom a gyermekkel teljesen azonosan nevelkedett, pelenkázták, cumisüvegből etették, rendszeresen fürdették és ugyanúgy beszéltek hozzá, mint a sajátjukhoz. A majom azonban nem tanult meg beszélni. Végül is a kis csimpánz körülbelül hetven önálló szó jelentését volt képes megérteni, de beszélni egyáltalán nem beszélt. Míg a házaspár gyermeke, Donald normálisan tudott beszélni, a csimpánz élete végéig néma maradt. Érdekes azonban, hogy egy időben párhuzamosan tesztelték Donaldot és Gua-t, és egyes tesztekben a majom megelőzte az embert! A másik fontos tény, amire rájöttek, hogy a kis csimpánz a szagukról és a ruhájukról, míg Donald az arcukról azonosította az embereket.

A következő majom, akit 1947-ben Keith és Cathy Hayes próbált megtanítani beszélni, szintén nem hozta meg a várva várt bizonyítást: a majmok is tudják, amit mi. Vicki három év kemény munka után mindössze négy szót tanult meg kimondani: Mama, Papa, Cup és Up. Nem sokkal később rájöttek, hogy miért nem jártak sikerrel ezek a kísérletek: a csimpánzok fizikailag alkalmatlanok az emberi hangok kiadására. A hangképző szerveik nem tudnak megbírkózni a feladattal. Ezzel gyakorlatilag a kérdés megválaszoltnak tekinthető: a csimpánzok nem tudnak beszélni. Ennek az akadálya pedig nem abban keresendő, hogy nincs igényük a kommunikációra, vagy nem képesek felfogni, hogy mire használhatóak a szavak, hanem egész egyszerűen nem tudják kiadni a beszédhez szükséges hangokat.

[caption id="attachment_768" align="aligncenter" width="557"] The hands do the talking[/caption]

A kutatások következő hullámában ezért már nem beszélni akarták megtanítani a csimpánzokat, hanem jelbeszéddel kommunikálni. Az emberi beszédet képesek hallani, és mint fentebb láttuk bizonyos szavakat azonosítani is tudnak, ezért szinte magától értetődő volt, hogy a jelbeszéddel próbálkozzanak. Ez a felismerés adott újabb lökést a kutatásoknak, amik célja már a jelnyelv megtanítása volt. Az új kérdés az lett: képesek e a csimpánzok az emberek jelnyelvét használni, és ha igen, akkor hogyan? Ennek a kérdésnek a kiderítésére két programot indítottak – bár a program kifejezés kissé túlzásnak tűnhet – a hatvanas illetve a hetvenes években. Mindkettőben csimpánzokat vizsgáltak. Itt az ideje, hogy megismerkedjünk Washoe-val, és Nim-mel.

Washoe

Washoe egy nőstény csimpánz volt, aki 1965-ben született, és még mielőtt egy éves lett volna, befogták. Eredetileg az Egyesült Államok légiereje akarta felhasználni az űrprogramokat segítő kísérletekhez. Szerencsére Washoe megúszta a kényszerű űrutazást – ami általában az állatok halálával végződött – így került Allen és Beatrix Gardner gondozásába, akik a Nevadai Egyetemen indították el programjukat, aminek célja az volt, hogy megtanítsák Washoe-t az amerikai jelnyelvre (ASL). Washoe-t igyekezték úgy nevelni és kezelni, mint a saját gyereküket. A csimpánz gyakran ült velük az asztalhoz, és egy saját lakóautóban élt. Saját takarója, fogkeféje, könyvei és játékai voltak.

[caption id="attachment_773" align="alignright" width="450"] Washoe és gondozója[/caption]

A korabeli trendektől eltérően, Washoe-t nem „operáns kondicionálással” tanították, ahogyan az akkoriban divatos behaviourizmus szerint kellett volna, hanem mindent megtettek annak érdekében, hogy leginkább a természetes környezetére emlékeztető közegben „tanuljon”, sőt, hogy emberként bánjanak vele… Washoe így számos jelet indirekt módon tanult meg: a környezetében élő emberektől „leste el” az egyes jelek jelentését. A kutatók együtt éltek vele, gyakorlatilag családtagnak számított. Kezdetben Gardner-ék jutalomfalatkákkal és csiklandozással jutalmazták, ha helyes válaszokat adott, vagy megtanult egy jelet.

Később rájöttek, hogy ez nem igazán tesz jót a kommunikációjuknak. Egy idő után már elmaradtak a jutalmazások, és egyszerűen csak „beszélgettek” a csimpánzzal. Washoe végül is körülbelül 350 jelet volt képes megtanulni, ami figyelemreméltó eredmény. A kutatók rájöttek, hogy a csimpánzok is képesek szavakat használni, ami azt jelenti, hogy a „kutya” jel bármely kutyát jelölheti, a „cipő” jel pedig bármely cipőt. Ez azt bizonyította, hogy a csimpánzok igenis birtokában vannak egyfajta absztrakciós képességnek. Sőt! Washoe később képes volt megtanítani a jeleket más csimpánzoknak is, továbbá képes volt önálló kombinációk létrehozására is. Állítólag egy tóparti séta során egy hattyút látva Washoe azt „mondta”: vízmadár.  (Ezt a jelzést többen kétségbe vonják, és két külön jelnek értelmezik.)

Washoe-nak nemcsak a nyelvi képességekben mutatkozott meg az intelligenciája. Miután elkerült Gardner-ék től, egy Oklahomai csimpánzotthonba került. Itt egy nagyon érdekes dolog történt közte, és egy női gondozója között, aki egy szép napon nem jött hozzá többé.

[caption id="attachment_777" align="alignleft" width="150"] Heartfelt[/caption]

„Azokkal az emberekkel, akikre számított de nem voltak ott, mikor szüksége lett volna rájuk, Washoe nagyon gyakran ridegen viselkedett, ezzel jelezve, hogy neheztel. Így üdvölte Kat-et is, amikor újra visszatért dolgozni a csimpánzokhoz. Kat elnézést kért tőle, és úgy döntött, hogy elmondja az igazat. „Meghalt a babám.” jelezte. Washoe ránézett, aztán a földre. Majd, nagysokára újra Kat szemébe, és finoman a „sírni” jelet mutatta, miközben végighúzta az ujját ott, ahol az emberek könnyei futnak. (A csimpánzoknak nincsenek könnyeik.) Kat később megjegyezte, hogy ez az egyetlen jel sokkal többet árult el Washoe érzelmi és szellemi képességeiről, mint megannyi, hosszabb, és nyelvtanilag is helyes mondata.

Úgy gondolom, hogy ez a nagyon megható epizód valami egészen rendkívüli és sokkal messzebb mutat, mint amiről a cikk szólni kíván. Érdemes megjegyezni, hogy Washoe maga is elvesztette két kölykét, az egyiket staphylococcus fertőzés, a másikat szívelégtelenség miatt, így nem kizárt, hogy ezért volt képes részvétet érezni a gondozója iránt.

Szintén rendkívüli, hogy képes volt felismerni magát a tükörben, és amikor megkérdezték tőle, mit lát, azt felelte. „Én, Washoe.” Később, amikor először találkozott más csimpánzokkal, nagyon megdöbbent, mert nem tudta, hogy ő maga is csimpánz. Mivel emberként nevelték, ezért egyfajta identitásválságot élt át amikor először találkozott fajtársaival. Később képes volt megbarátkozni velük és sikeres kapcsolatokat alakított ki, sőt néhányukat ő maga tanított meg a jelbeszédre! Egy másik csimpánzzal, Moja-val kialakították a saját jelnyelvüket, olyan jelekkel, amiket senki nem tanított nekik, és csak ők értettek! A vele dolgozó kutatók megjegyezték, hogyha valaki új került a programba, Washoe lassabban „beszélt” hozzá, hogy legyen ideje megérteni e számára még nagyon szokatlan kommunikációs formát.

Három jelből álló kombinációk: Apple me eat, Banana Nim eat, Banana me eat, Drink me Nim, Eat Nim eat, Eat Nim me, Eat me Nim, Eat me eat, Finish hug Nim, Give me eat, Grape eat Nim, Hug me Nim, Me Nim eat, Me more eat, More eat Nim, Nut Nim nut, Play me Nim, Tickle me Nim, Tickle me eat, Yogurt Nim eat

Négy jelből álló kombinációk: Banana Nim banana Nim, Banana eat me Nim, Banana me Nim me, Banana me eat banana, Drink Nim drink Nim, Drink eat drink eat, Drink eat me Nim, Eat Nim eat Nim, Eat drink eat drink, Eat grape eat Nim, Eat me Nim drink, Grape eat Nim eat, Grape eat me Nim, Me Nim eat me, Me eat drink more, Me eat me eat, Me gum me gum, Nim eat Nim eat, Play me Nim play,Tickle me Nim play

A jelek kombinációja azonban sokkal inkább pragmatikus jelhasználatot tükröz. Ami azt jelenti, hogy Nim a sorrendiséget vagy a jelentés kapcsolatát teljesen figyelmen kívül hagyva bármit jelzett, ami azt jelenthette: „Hozd ide a kajámat!” Természetesen az adatok kezeléséről és gyűjtéséről kevés információm van, nem tudom például, hogy mennyire volt konzisztens az adatok felvétele, mikortól számított egy jel megtanultnak, vagy hogy mikor jegyeztek fel egy jelsorozatot mint ismétlést. A fenti minták a leggyakoribb jelkombinációkat tartalmazzák.