***

There will be no highlights on the eleven o'clock
news and no pictures of hairy armed women
liberationists and Jackie Onassis blowing her nose.
The theme song will not be written by Jim Webb,
Francis Scott Key, nor sung by Glen Campbell, Tom
Jones, Johnny Cash, Englebert Humperdink, or the Rare Earth.
The revolution will not be televised.

The revolution will not be right back after a message
about a white tornado, white lightning, or white people.
You will not have to worry about a dove in your
bedroom, a tiger in your tank, or the giant in your toilet bowl.
The revolution will not go better with Coke.
The revolution will not fight the germs that may cause bad breath.
The revolution will put you in the driver's seat.

The revolution will not be televised, will not be televised,
will not be televised, will not be televised.
The revolution will be no re-run brothers;
The revolution will be live.

(Gil Scott Heron, The Revolution Will Not Be Televised, 1974)

Figyelem a blogomat. Rendszeresen ellenőrzöm a keresési eredményeket, és az egyik örökzöld elemnek - legalábbis az Analytics szerint - a módbeli segédigék bizonyultak. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok ember ül le a gépe elé úgy, hogy nem érti, mik a módbeli segédigék, hogyan lehet őket használni és mire jók. Egyáltalán nem véletlen, hogy ez így van. Az első néhány találat (1,2,3,4) a Google-ben egymásnak teljesen ellentmondó oldalakat dob ki, olyannyira, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani ezek után, hogy melyek a módbeli segédigék, mire jók és hogyan kell őket megfelelően használni.

A magyar terminológiában egyszerűen káosz van. Hány módbeli segédige van? És mitől módbeli az a segédige? Tovább megyek, mit jelent az, hogy segédige? Tapasztalatból tudom, hogy az átlag halandó, ha nyelvet tanul, nem tudja, hogy mi a különbség a főige és a segédige között, következésképp azt sem fogja tudni, hogy mi a különbség a módbeli és a nem módbeli segédigék között.

Most megint előbújik belőlem az idiómaszótár: "van erre egy ragyogó kifejezés". Ez pedig nem más, mint a snake in the grass. Szó szerint: kígyó a fűben, átvitt értelemben olyan veszély, amit nem ismerünk fel, pedig általában a közelünkben rejtőzik. Azt hiszem nem nagyon kell magyaráznom, hogy mennyire megnehezíti az életünket ha nem tudjuk rendesen használni a módbeli segédigéket.

[caption id="attachment_1689" align="aligncenter" width="600"] Treacherous![/caption]

Tehát, anélkül, hogy nagyon belemélyednénk, megpróbálok a cikk keretein belül pontos és egyszerű válaszokat adni azokra a kérdésekre, amiket - a keresőmotor tanúsága szerint - feltettek a monitor elé görnyedők. Figyelem, a miértekre nem, vagy csak korlátozott mértékben adok választ. Ha bővebben érdekel a dolog, és tényleg szeretnéd megérteni a modalitást, megjelölök néhány forrást, amit érdemes lehet megnézni, helyesebben mondva, megkérni a tanárodtól, hogy nézzen utána és magyarázza meg a keresett részt.

Mi a modalitás?

A modalitás egy olyan nyelvtani tulajdonság, amivel (tag)mondatok rendelkezhetnek. Ellentétben a magyar módokkal, ez nem a felkiáltó felszólító, kérdő, kijelentő, óhajtó sorozat. A modalitás egy olyan nyelvtani tulajdonság, aminek segítségével egy cselekvés valószínűségéről illetve szükségességéről adhatunk információt. Érdemes megjegyezni, hogy vannak olyan módbeli segédigék (pl.: a would) amelyeknek egyéb funkciói is vannak. Szintén fontos kiemelni, hogy egy tagmondatnak csak egy "modalitása" lehet, ez azt jelenti, hogy két módbeli segédige soha nem állhat egy tagmondatban. Ennek a szabálynak komoly szerepe van a helyes használatban.

Melyek a módbeli segédigék?

A mai standard angolban kilenc darab módbeli segédige van, se több se kevesebb. Aki nem hiszi, járjon utána. (Greenbaum,1996,1998) Ezek az alábbiak:

can could

shall should

will would

may might

must

Vagyis sem a need, sem az ought to, sem a used to nem tartozik közéjük. Hogy miért nem? A következő bekezdésben máris mondom.

Honnan ismerhetők fel?

Elsősorban arról, hogy önállóan nem jelentenek semmit. Ennek pedig az a következménye, hogy csak  - legalább egy - másik igével együtt használhatjuk őket. Ez az ige mindig mögöttük áll, és a módbeli segédigét követő ige formája ún. base form. Ezt az igeformát egyes nyelvtankönyvek (pl.: a jó öreg Thomson & Martinet vagy az "új" Oxford Angol Nyelvtan) "to nélküli infinitive"-nek nevezi. Vagyis: a see ige base form-ja a see, a walk ige base formja a walk és a többi. Ebből rögtön láthatjuk, hogy a "used to" eleve nem lehet módbeli segédige, hiszen infinitve forma követi. Azaz:

1. I can swim.

2. I should swim.

3. I must swim.

4. I have to swim.

Az utolsó mondatban vajon módbeli segédige szerepel? A fentiek alapján már tudjuk: nem. De miért? Erre adok választ a következő bekezdésben.

[caption id="attachment_1704" align="aligncenter" width="600"] Is of the essence.[/caption]

A módbeli segédigék és az időbeliség

Az igék formái szoros összefüggésben állnak az időbeliséggel. A módbeli segédigéknek csak egyetlen formájuk van, vagyis - a közhiedelemmel ellentétben - nincsen sem múlt sem pedig jövő idejű formájuk. Mivel ez nagyban beszűkíti a használatukat, ezért olyan nyelvi eszközökre van szükség, amelyekkel megkerülve a fent ismertetett korlátozást, pontosan ki tudjuk fejezni magunkat a múltban és a jövőben is.

1. I can swim.

2. I could swim.

3. I will be able to swim.

1. I must go.

2. I had to go.

3. I will have to go.

Figyeljük meg, hogy jövő időben mindig egy to-val kezdődő, azaz infinitive formájú igét használunk egy ú. "félsegédigével" együtt, és hogy vannak olyan segédigék - például a must - amelynek nincsen múlt idejű párja. Mit jelent ez? Mindössze annyit, hogy a módbeli segédigék jelentését és használatát egyesével, külön-külön kell megtanulni, mert a fent említett általános szabályokon kívül nincs több olyan szabály, amelyik mind a kilencre érvényes. A félsegédigék egyébként ugyanazt a funkciót töltik be, mint a módbeli segédigék azzal különbséggel, hogy van múlt idejű formájuk illetve lehet őket kombinálni más segédigékkel, azaz lehet velük a jövő időről is beszélni.

1. I would open the door, if it was closed.

2. She would often sit in front of her house when she was younger.

Ez a példa azt mutatja meg, hogy ugyanazon segédige teljesen más jelentéssel bír a jelenben, mint a múltban. Ez mindkét olyan módbeli segédigére igaz, amelynek egyaránt van jelentése a jelenben és a múltban. Ilyenek a could és a would.

Remélem ez a rövidke cikk segített abban, hogy felismerjük, mennyire "nem mindegy", hogy hogyan értelmezzük és használjuk ezeket a látszólag jelentéktelen, azonban annál fontosabb szavakat.

Ajánlott irodalom:

The King's English (H.W. & F.G. Fowler ,1931)

Nagyon érdekes és mélyreható rész foglalkozik a shall és a will közötti különbséggel. Érdemes utánanézni.

A Student's Grammar of the English Language (Sidney Grrenbaum & Randolph Quirk, 1991)

Egy pontos, komoly nyelvtankönyv. Angol szakosoknak kötelező, még akkor is, ha csak referenciakönyvként van megadva.

 ***

Child, have you never heard it said
That you are heir to all the ages?
Why, then, your hands were never made
To tear these beautiful thick pages!

Your little hands were made to take
The better things and leave the worse ones.
They also may be used to shake
The Massive Paws of Elder Persons.

And when your prayers complete the day,
Darling, your little tiny hands
Were also made, I think, to pray
For men that lose their fairylands.

(Foreword to the Bad Child's Book of Beasts; 1896)

Don't read much now: the dude
Who lets the girl down before
The hero arrives, the chap
Who's yellow and keeps the store
Seem far too familiar. Get stewed:
Books are a load of crap.

(Philip Larkin, A Study of Reading Habits; from the Whitsun Weddings, 1963)

Mielőtt belemélyednék a mai posztba, egy fontos kikötéssel, egyfajta "disclaimerrel" kell, hogy kezdjem. A jelenlegi angoltanítási paradigma szerint akkor tanítunk meg valakit helyesen erre az idegen nyelvre, ha a nyelvhasználatuk az anyanyelvi beszélőkhöz hasonlóvá válik. Ezzel a felfogással lehet vitatkozni, és több, nagyon jó kérdés is feltehető ezzel a szemlélettel kapcsolatban. Azonban, ha nem vitatjuk ezt a felfogást, akkor érdemes elgondolkozni azon, hogy hogyan tehetjük a nyelvhasználatunkat - tanárok és tanulók egyaránt - az anyanyelvű nyelvhasználókéhoz hasonlóvá.

Sokat szoktam gondolkodni azon, hogy mi az, ami valóban megkülönbözteti a magasabb szintű, nem anyanyelvi beszélőket a kezdőktől, helyesebben fogalmazva azoktól, akik inkább megmaradtak az anyanyelvük, a magyar eszközei mellett. Egyetlen szóban erre a kérdésre választ adni nem lehet, sőt talán mondatokkal, vagy bekezdésekkel sem. Eszközök, megközelítések, esztétikai és stilisztikai ideálok fokozatos megismerésével válhatunk egyre pontosabb természetesebb és ha úgy tetszik "native like" nyelvhasználókká.

Ez persze megint felveti azt a kérdést, amit már egy kicsit az előző posztban is próbáltam boncolgatni. Ki a native speaker? Mi a standard angol? Melyik akcentus "az" angol akcentus? Ezekre a kérdésekre soha nem adhatunk egyértelmű választ, viszont van néhány dolog, amiben minden anyanyelű beszélő egyetért. Az egyik ilyen lehet az összetett főnevek gyakori használata. Ezek számunkra sem ismeretlenek, legfeljebb eddig nem figyeltünk fel rájuk. Az angol compund nouns-nak nevezi őket, és legalább annyira fontosak, mint a magyarban.  Ismerjük meg a logikát, ami alapján mi is alkothatunk összetett főneveket.

1. Osztály, vagy alcsoport, amibe a főnév tartozik

Ezt az összefüggést nem nehéz felismerni, hiszen a feketerigó egy olyan rigó, amelyik fekete (Vagyis a fekete madarak alcsoportjába tartozik.).

[caption id="attachment_1638" align="aligncenter" width="600"] A blackbird is a black bird.[/caption]

Érdemes megjegyezni, hogy a főnevek gyakran igékből képzettek. A "whisteblower"  szó szerint "sípfújót" jelent. Ezzel a szóval általában olyan személyt jelölnek, aki általában személyes meggyőződésből (Óh, az ártatlanság...), vagy valamilyen más indíttatásból nyilvánosságra hozza cégek, vagy (köz)intézmények erkölcstelen vagy törvénybe ütköző cselekedeteit. Ennek következtében általában veszélybe kerülnek, illetve hátrányt szenvednek, vagy ennek kockázatának teszik ki magukat. A "whistleblower" is összetett főnév, hiszen ő egy olyan fújó, aki sípot fúj, és nem mást. (Érdekes magyarítási kísérlet a "kisúgó", szerintem találó.)

[caption id="attachment_1640" align="aligncenter" width="600"] A man who blows a whistle.[/caption]

Számtalan, egyszerű logikai megoldásra találhatunk még példát az angolban, ahogyan a magyarban is. (Idézőjelbe tettem azokat a magyar szavakat, amelyek nem egyértelmű, vagy tükörfordítások.

2. Alany + Ige: beesting, headache, snowfall azaz méhcsípés, fejfájás, hóesés

[caption id="attachment_1644" align="aligncenter" width="600"] Subject + verb[/caption]

3. Ige + Alany: playboy, washing machine vagyis mosógép és "egy fiú, aki játszik" 

[caption id="attachment_1646" align="aligncenter" width="582"] A machine that washes.[/caption]

4. Ige + Tárgy: chewing gum, cooking apple, know all vagyis rágógumi, főzőalma, mindentudó

[caption id="attachment_1648" align="aligncenter" width="600"] Gums are for chewing.[/caption]

5. Tárgy + Ige:  air conditioner, sightseeing, travel guide azaz légkondicionáló, "városnézés" és "útikalauz".

[caption id="attachment_1651" align="aligncenter" width="600"] Object + Verb[/caption]

6. Ige + Idő: closing time, payday, rush hour, business hours magyarul, záróra, "csúcsforgalom"  fizetésnap, "nyitva tartás"

[caption id="attachment_1652" align="aligncenter" width="600"] The hour of rush.[/caption]

Remélem ezzel a néhány példával tudtam segíteni a tanulásban, és sikerült rávilágítanom, hogy nem is áll annyira távol tőlünk az angol gondolkodás, vagy legalábbis közelebb van hozzánk, mint gondolnánk, legalábbis ami az összetett főneveket illeti. Próbáljunk mi is hasonló logika szerint összetett főneveket alkotni, és beépíteni őket szókincsünkbe. Nemcsak azért hasznosak, mert természetesebbnek, könnyedebbnek hat a beszédünk, hanem azért is, mert sokkal egyszerűbb a már meglevő szavaink kombinálásával újakat alkotni, mint újabbakat megtanulni. Alkossunk és használjunk tehát kombinációkat! És nem hiszem, hogy titkot árulnék el azzal, hogy nem csak főneveket alkothatunk ilyen módon. De erről talán inkább egy másik posztban.

(A cikk Sidney Greenbaum, Oxford English Grammar című munkájára támaszkodik, a tamáskodóknak a Compund nouns című fejezetnél kéretik felütni a könyvet a 462. oldaltól.)

I have no store
Of Gryphon-guarded gold;
Now, as before,
Bare is the shepherd's fold.
Rubies, nor pearls,
Have I to gem thy throat;
Yet woodland girls
Have loved the shepherd's note.

Canzonet

Ezzel a poszttal ingoványos vizekre evezek, és már az első - egészen pontosan a legelső - mondatban leszögezem: magánvéleményt olvashat a tisztelt olvasó. Honnan a cím? Egyrészt egy nagyon kedves lemezem címe, másrészt egy elengedhetetlen, mondhatni esszenciális kérdéssel foglalkozik. Ez pedig nem más, mint hogy mit nevezhetünk sztenderd angolnak.

Igyekeztem minél többet utánaolvasni a témának, de őszintén be kell hogy valljam, ahelyett, hogy tisztábban látnék a kérdésben egyre zavarodottabb vagyok, és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Miért érdemes foglalkozni a sztenderd kérdésével? A tanulónak azért, mert erőforrásai végesek (azaz nem tanulhat meg mindent), a tanárnak pedig azért mert a tanítás legalapvetőbb kérdése az, hogy mit tanítsunk. (Csak ezután lehet elkezdeni a hogyanról gondolkodni.) Talán azért is választottam ezt a témát, mert nagyon határozott véleményem van vele kapcsolatban. Mielőtt azonban egy újabb "fröcsögésbe" kezdenék, hadd adjak egy kis hátteret a mondandómnak, ismerkedjünk meg az "előzményekkel".

Az első és talán egyetlen tény az angol nyelvvel kapcsoltban, hogy nem sztenderdizált nyelv. Ez azt jelenti, hogy nincs egyetlen központi szerv sem, amely felügyelné és megszabná a nyelv használatának szabályait. Ez egy meglehetősen furcsa helyzet, hiszen a legtöbb európai nyelv sztenderdizált nyelv. Ilyen a francia, a német, a magyar, sőt a yoruba vagy a mandarin is. Ebben a tényben az az érdekes, hogy az angol nyelvet valahogy senki nem akarta sztenderdizálni. Ennek okain el is lehet gondolkodni, de számomra ez most mellékes. Az viszont már egyáltalán nem az, hogy tanárként gyakorlatilag olyasvalamit tanítok, amiről senki nem tudja pontosan, hogy milyen. A sztenderd angol (egyik :-)) definíciója ugyanis ez (Greenbaum, 1998, p. 14)

"Standard English is the national variety of the language inasmuch as it is not restricted to any region within the country. It is taught throughout the education system, and is identified with educated English. It is the public language of official communication... It is the variety that is taught to foreign learners."

[caption id="attachment_1593" align="aligncenter" width="600"] Keeper of the standard?[/caption]

Ez a definíció - legalábbis az én kelet közép-európai agyam számára - szinte rejtői magasságokba ér. Ha ugyanis az a sztenderd angol, amit az idegennyelvű tanulók tanulnak, akkor a probléma megoldódott. Az a sztenderd angol, amit tanítok. Halleluja! Mégsem érzem megnyugtatónak ezt a kompakt és roppant sommás meghatározást.

Sőt, ez még annyira sem megnyugtató, amennyire elvárható lenne, hiszen régóta tart a preskripítv/deskriptív "ál-vita" is, amelyről ugyan a laikus keveset tud, de hazánkban is zajlik, és úgy tűnik, az egyik vagy másik oldalon mindenki állást foglal. A "vita" nagyon röviden összefoglalható. A preskriptív szó annyit jelent: előíró. Ennek megfelelően az ún. preskriptív könyvek, szótárak illetve az ilyen módszertan kevésbé megengedő, vannak szabályai, egyes formákat vagy nyelvhasználatot "jobbnak", "kívánatosabbnak" tart mint másokat. Ezzel szemben az ún. deskriptív megközelítés nem tesz különbséget, nem állít fel követendő példát, és általában véve megengedőbb. A két megközelítés közötti állítólagos különbség abból adódik, hogy a deskriptív anyagok "leírók", míg a preskriptívek "előírók".

Már maga az elnevezés is félrevezető, hiszen, a deskriptív nyelvtanok is megfigyelésen és egy bizonyos nyelvhasználatnak megfelelő szabályok reprodukálásán alapszanak. Így igazából nem is preskriptív/deskriptív szembenállásról beszélünk. Mindkét megközelítés leír valamit, hiszen még egyetlen nyelvtudós sem tudott olyan nyelvet alkotni, amit hirtelen több százezren beszéltek anyanyelvi szinten. Így érdemesebb egy olyan megközelítésről beszélni, amely nem tesz különbséget nyelvhasználat és nyelvhasználat között, míg a másik igen. A vita valójában esztétikai és társadalmi törésvonalak mentén zajlik. Azaz: diszkrimináció ilyen vagy olyan elvek mentén, avagy ennek ellenkezője, a mindent elrelativizáló megengedés.

[caption id="attachment_1601" align="aligncenter" width="600"] Steven Pinker[/caption]

Steven Pinker a fenti cikkében remekül összefoglalja a főbb álláspontokat:

"A jelenlegi, sajnos már megszokott szembenállás szerint a preskriptivisták úgy gondolják, hogy bizonyos használati formák eredendően helyesek, míg mások eredendően hibásak, és ennek megfelelően a helyes nyelvhasználat propagálása nem más mint az igazság, az erkölcsösség és műveltség fenntartására való törekvés, és civilizációnk legjobb hagyományainak megőrzése. A helytelen formák használata ezzel szemben a relativizmust népszerűsíti, és egyszerre zülleszti a nyelvet és írott kultúránkat."

Ezzel szemben

"A deskriptivisták - ezen megközelítés szerint legalábbis - úgy hiszik, hogy a helyesség követelményei nem egyebek mint az éppen uralkodó osztály sibboletjei*, amelyek segítségével a tömegeket kontrollálni tudják. Szerintük a nyelv az emberi kreativitás produktuma, és az embereknek joguk van úgy írni és beszélni, ahogyan csak kedvük tartja."

Nem kell messzire mennünk, hogy itthon, sőt akár az osztályteremben, a Facebookon, vagy az illemhelyek falfirkáin is felismerjük a deskriptivista, vagy épp ellenkezőleg, a szalonnyelvészek között kevésbé népszerű, ám sokkal szórakoztatóbb preskriptivista hozzáállást. 1,2,3

És megy a vita, vég nélkül. Igen ám, de az egyszeri nyelvtanár nem mondhatja azt a tanulóinak (legalábbis én nem mondhatom), hogy: "Csináljatok amit akartok, innentől az angol jobbról balra módosít, a létige nem a "be" hanem a "have", és a névmásoknak nincsenek is tárgyesetű formái, használjátok csak a birtokosakat, úgy is érteni fogják, ráadásul a karib-angol ugyanolyan dialektus, mint a többi, akkor hát, miért ne?

Nem is mennék tovább, hiszen felesleges. Arra az álláspontra jutottam, hogy a dogmatizmus eddig még egyszer sem vezetett jóra. Továbbá az a tény,hogy ha egy idegen nyelvet szeretnénk megtanulni, akkor kell, hogy legyen valamilyen elképzelésünk arról, hogy azt mire, milyen szinten, miért, és kivel szeretnénk használni. Éppen ezért minden felnőtt tanuló el tudja dönteni, hogy számára érdemes- e foglalkozni a nyelvhelyesség kérdésével. Az én felelősségem ebben a polémiában mindössze annyi, hogy bemutassak néhány klasszikusnak számító könyvet, amelyeket lehet ilyennek vagy olyannak bélyegezni, de nem lehet megkerülni őket. Érdemes tanulni belőlük. Aztán, ha már ismerjük a szabályok egy részét, eldönthetjük, hogy egy adott helyzetben valóban szükséges-e alkalmaznunk őket.

Girls scream,
Boys shout;
Dogs bark,
School's out.

School's out in Complete Poems, 1963

A mai poszttal új cikksorozatot tervezek indítani, ami azokkal a szavakkal foglalkozik majd, amelyeket mindenki használ, azonban pontos jelentésükkel csak nagyon kevesen vannak tisztában. Az ilyen szavakat gyakran "buzzword"-nek nevezik. Ironikus módon maga a "buzzword" is egy buzzword, vagyis a kígyó a farkába harap, és nekem megint csak a Webster's után kell nyúlnom, ha szeretném pontosan tudni, hogy miről is beszélek.

buzzword n. : a word or phrase used by members of some in-group, having little or imprecise meaning but sounding impressive to outsiders

buzzword főnév : egy olyan szó vagy kifejezés, amelyet egy bizonyos csoport tagjai használnak, jelentése nincs vagy nem körülhatárolt, azonban kiválóan alkalmas arra, hogy a csoporton kívül levőket lenyűgözze

Hát nem ismerősek? Benchmark, leverage, provision, synergy, integration és az összes többi divatszó amiket ma már bárhol és bármikor el lehet sütni a "plebs" előtt, ha szeretnénk átmeneti látási nehézségeket okozni a hallgatóságnak. (Értsd: vakítani) Persze akkor is jól jönnek, ha a minőség és az "anyag" hiányát próbáljuk pótolni mondjuk egy előadás (bocsánat olyan már nincs is, csak prezentáció) során. Azonban minden éremnek két oldala van. Mert ha a tisztelt hallgatóság soraiba csak egy ember is beszivárgott, aki pontosan tudja, hogy melyik szó mit jelent, hol van értelme és hol nincs, akkor előtte pillantok alatt elveszítjük szakmai/emberi hitelünk maradékainak utolsó szilánkocskáit is. Menthetetlenül.

[caption id="attachment_1556" align="aligncenter" width="525"] Showtime[/caption]

Természetesen a buzzword-öknek nagyon is van jelentése, nem véletlenül jöttek létre. A szó állítólag harvardi tanulók szlengje volt, így eleve buzzword-ként kezdte karrierjét, és egyszerűen a kulcsszavakat jelölte. A jelentését tehát meglepően épen őrizte meg. Már a Fowler's is megjegyzi, hogy a tudományos fejlődés miatt a közbeszédbe sok új szó érkezik, méghozzá gyorsan. Ma már meg sem lepődünk a dilemma, a kategória, a pesszimizmus, vagy a kisebbségi komplexus kifejezéséket hallva, pedig ezek a szavak nem olyan régiek, mint gondolnánk. Az angolban ugyanez történik, a nyelv szinte magába szippantja az új szavakat, amik az új fogalmakat jelölik. És könnyen lehet, hogy buzzword-ként működnek egy ideig, amíg nem ismeri meg őket a nyelvhasználók kellően széles csoportja.

Lássuk hát, mit jelent a leverage szó. A Webster's szerint:

leverage n. 1. the action of a lever 2 the increased force resulting from this 3 increased means -vt. -aged, -aging to speculate (in a business investment) largely through the the use of borrowed funds, or credit, with the expectation of earning substantial profits; also to mortgage (oneself or one's assets) in this way.

leverage főnév 1 egy emelő hatása 2 az ennek következtében megnövekedett erő 3 megnövelt erőforrások

tárgyas ige (üzleti környezetben) jobbára kölcsönzött pénz, vagy hitel segítségével jelentősebb profit elérésére törekedni spekulatív módon; továbbá ennek érdekében eladósodni. (Könnyen beláthatjuk, hogy ez a szó eredetileg egy pénzügyi szakkifejezés volt.)

[caption id="attachment_1561" align="aligncenter" width="600"] Leveraging platforms...  Interesting.[/caption]

További magyarázatot nem is fűznék hozzá, mindenki maga döntse el, hogy mennyire helyesen használják az adott környezetben.

Külön köszönet Ipolyi Andreának a kérdésért.

... You shall leave everything you love most:

this is the arrow that the bow of exile
shoots first. You are to know the bitter taste
of others' bread, how salty it is, and know
how hard a path it is for one who goes
ascending and descending others' stairs ...

Paradiso