AngolÉrthetően

Mássalhangzótömbök - Consonant Clusters

2012. szeptember 19. - Angolerthetoen

Néhány mássalhangzótömb, az előző cikket kiegészítendő. A definíciók kicsit "magyartalannak" tűnhetnek, de a példák segítségével remélem érthetőek.

1. SP + R/L

Jelentése: Valamit (általában folyadékokat) egy adott terület befedésére kényszeríteni.
Például: Spray, Sprinkle, Spread, Splash, Splatter, Splure, Sprawl

[caption id="attachment_1268" align="aligncenter" width="600"] To cause a liquid to cover an area.[/caption]

2. FL

Jelentése: Szabadon mozogni, vagy mozgatni. (Általában levegőben vagy vízben.)
Például: Fly, Flit, Flutter, Float, Flurry, Flow, Flap

[caption id="attachment_1269" align="aligncenter" width="600"] To move about freely in the air.[/caption]

 

3. GL

Jelentése: Fényt kibocsájtani vagy visszaverni.
Például: Glow, Glisten, Glister, Glitter, Gleam, Glitter, Glam, Glint, Glare

[caption id="attachment_1297" align="aligncenter" width="600"] To emit or reflect light.[/caption]

 

4. GR

Jelentése: Haragot, dühöt vagy fájdalmat jelöl.
Például: Growl, Grumble, Groan, Grizzle, Gripe, Grumpy, Gruff, Grim, Grunt

[caption id="attachment_1302" align="aligncenter" width="600"] Connotating anger or irritation.[/caption]

 

5. GR

Jelentése: A kéz erőteljes mozdulatait jelöli. Például: Grab, Grap, Grip, Grapple, Grope

[caption id="attachment_1306" align="aligncenter" width="600"] Strong hand movements.[/caption]

 

6. CL

Jelentése: A kéz erőteljes mozdulatait jelöli. Például: Clench, Clinch, Claw, Clasp, Clap, Clutch

[caption id="attachment_1308" align="aligncenter" width="600"] Strong movements of the hands.[/caption]

7. PR

Jelentése: Valamilyen éles vagy hegyes dolgot, vagy (átvitt értelemben) ilyen cselekvést jelöl.
Például: Prick, Prickle, Prod, Prode, Pry, Prong

[caption id="attachment_1311" align="aligncenter" width="592"] Connotating something sharp or intrusive.[/caption]

 

8. GN

Jelentése: Durvaságot, rendezetlenséget jelöl. Például: Gnaw, Gnash, Gnarled, Gnar

[caption id="attachment_1314" align="aligncenter" width="600"] Connotating roughness.[/caption]

 

Jeremy Parrott: A bigger splash, Onomatopoeia revisited, NYESZE 2008

Random Poetry XI.

 

A Python I should not advise,— It needs a doctor for its eyes, And has the measles yearly,

However, if you feel inclined To get one (to improve your mind, And not from fashion merely),

Allow no music near its cage; And when if flies into a rage Chastise it, most severely.

I had an Aunt in Yucatan Who bought a Python from a man And kept it for a pet. She died, because she never knew These simple little rules and few;—

The Snake is living yet.

(The Python from More Beasts for Worse Children, 1897 )

All we have is words...

Most, hogy lassan a nyári uborkaszezon végére érünk, ismét aktuálissá válik a szótanulás. Ha igazán önmagam akarnék maradni, akkor azt mondanám, a szótanulás mindig aktuális. A kevés de kitartó munka, a kicsi, mindennapos gyakorlás a kulcs hosszú távú céljaink eléréséhez... Csak nem tűnik úgy, mintha ismételném magam? Hagyjuk is a melodrámát és merítsünk a nyelvtanítás módszertanából!

Lássuk mit mond a majdnem mindentudó módszertan arról, hogy hogyan lehet megkönnyíteni a szótanulást. Néhány tipp és trükk azokra a helyzetekre, amikor már torkig vagy a szavakkal, de meg kell tanulnod őket.

Az egyik trükk, amivel sokan találkozhattak a kurzuskönyvekben az ún. "linguistic set"-ek alkalmazása. Ez a roppant elegánsnak és szakszerűnek tűnő szókapcsolat hirtelen értelmet nyer, ha szócsoportoknak vagy szócsaládoknak nevezzük el őket. A nagy trükk abban áll, hogy két egyszerű eszközzel könnyebbé és gyorsabbá tesszük a szótanulást. Melyek ezek?

Az első - ahogyan a név is sugallja - a csoportosítás. Alkossunk szócsoportokat valamilyen szempont alapján, amire könnyen emlékszünk. Például ha sorba állítható dolgokat (pl.: színeket) tanulunk, érdemes sorba állítani őket. Ez nem feltétlenül kell, hogy kövessen valami merev logikát, a lényeg, hogy mi emlékezzünk rá. Ha nincs sorrend, mi is kitalálhatunk magunknak. Vagy, ha nem találunk sorrendet, rímekbe is szedhetjük a szavainkat, ezáltal megint csak megkönnyítve a dolgunkat. Ez nem egy új találmány - ahogyan a legtöbb módszertani dolog nem az - szinte minden mondóka és gyermekvers ilyen. Emlékezetessé tesznek valamit, ami önmagában nem különösebben izgalmas. (Ki emlékszik még a Heads Shoulders... mondókára?! Nem véletlen, hogy fentről lefelé halad.)

A rímek és a sorrend is hasznos, de még ennél is többet hozhatunk ki az időnkből, ha azt is tudjuk, hogy szócsoportjainknak nem célszerű 7 elemnél kisebbnek, sem pedig 15 elemnél nagyobbnak lennie. A hetes amúgy is mágikus számnak  tűnik, ha szavakról van szól. A statisztikák szerint az átlagos tanulónak hétszer kell találkoznia egy szóval ahhoz, hogy meg is tanulja. Mindenki szeretne egyszerre sok szót megtanulni, és én még emlékszem az A4 lapnyi szósorokra... Azonban ez csalóka. Ha túl sok dolgot akarunk megjegyezni, akkor az agyunk nem, vagy csak nehezebben fogja megjegyezni őket, ha nincs semmi, ami kapcsolatot teremtene a tanulandó szavak között. A fejünk ugyanis - a közhiedelemmel ellentétben - nem memóriatár. Összefüggést próbál keresni a dolgok között, valamit ami kapaszkodóként szolgálhat, logikai, mennyiségi, időbeli vagy bármilyen más támpontot, ami segíthet. Miért ne könnyítenénk meg a saját dolgunkat, ha megtehetjük?

[caption id="attachment_1258" align="aligncenter" width="600"] Indeed[/caption]

Ha van egy hosszú szó-sorunk, akkor célszerű felbontani őket ilyen kisebb szócsoportokra. Természetesen nem minden szó alkalmas erre a fajta tanulásra. A létige formáinak megtanulásához például kifejezetten ellenjavallt.

A másik trükk szintén a csoportokkal van összefüggésben, azonban egészen máshonnan ered. Mivel sok szó között rokonság van, ezért hasonlóan néznek ki, sőt hasonló jelentéssel is bírnak. Az angolban sok szónál bizonyos mássalhangzók csoportja jelzi a rokonságot. A szavak tanulásakor ezt a tényt kihasználhatjuk. Vannak olyan mássalhangzócsoportok - ún. "consonant clusterek" - amelyek rendelkeznek egyfajta szemantikai értékkel is, magyarul: jelentenek valamit. Ezeket én mássalhangzótömböknek hívom.

Ez azt jelenti, hogy a legtöbb olyan szó, amiben megtalálhatjuk őket, hasonló jelentéssel bír. Ilyen mássalhangzócsoport például az S-Q-U sorozat. Jelentése: Összenyomni és folyadékot kikényszeríteni valamiből. Lássunk néhány példát: squeeze, squirt, squelch, squash, squeak és a többi...

[caption id="attachment_1243" align="aligncenter" width="640"] Squeezing meaning drop by drop[/caption]

 Ez látszólag kevésbé hasznos, hiszen senki nem bifláz be egy szótárat, amiben így követik egymást a szavak. A mássalhangzótömbök ismerete mégis előnyös lehet, hiszen számtalan alkalommal találkozhatunk olyan szavakkal, aminek a jelentésben nem vagyunk biztosak. A mássalhangzótömbök ilyen esetekben nyújthatnak támpontot. Ugyanakkor fontos tudni, hogy nem minden szó ered ugyanabból a szótőből, vagyis nem minden szó bír hasonló jelentéssel, ha benne van egy adott tömb. Ezen felül, ahogyan a szavak értelmezésénél mindig, itt is nagyon fontos a kontextus. Ha a szó nem illik a szóláncba, vagy a mondatba, akkor nagyon valószínű, hogy nem a megfelelő jelentést választottuk...

The three easiest ways...

Mostanában kezd kikristályosodni bennem, hogy melyik az a három leggyakoribb hiba, amelyet (nemcsak) a kezdők elkövetnek. Alapvetően - ha egyszerű mondatról beszélünk - akkor mindössze három módon alkothatunk nem helyes mondatot.  Az összetett mondatok esetében is fennállnak ezek a veszélyek, azonban egy összetett mondatot sokkal egyszerűbb "elrontani", már csak a bonyolultsága miatt is.

A három hibalehetőség az alábbi:

1. Nem megfelelő szót használunk. Ez a leggyakoribb és legkönnyebben orvosolható probléma. A szavakat meg kell tanulni. Különösen igaz ez a névmásokra, amikből - főleg a nyelvtanulás elején - úgy tűnhet, hogy egyszerűen túl sok van. És akkor a kérdőszavakról és determinánsokról még nem is beszéltünk...

2.  Az egyeztetés hiánya. A szóláncok és a mondatok csak akkor értelmesek, ha egyeztetjük őket. Ez főnévi szólánc esetében az egyes illetve a többes szám egyeztetését jelenti a determinánssal. (Pl.: névelők, some, any, many, stb...). Az igei szólánc esetében a megfelelő igeformák kiválasztását jelenti [1],[2].

 

[1] He can swim.

[1a] He can swimming.

*

[2] Everbody loves a happy ending.

[2a] Everybody love a happy ending.

 

Ezek a látszólag finom eltérések életfontosságúak lehetnek egyes helyzetekben. [3][3a].

 

[3] Everybody rows. - said the quartermaster.

(Mindenki evez.  - mondta a kormányos.)

*

[3a] Everybody row. - said the quartermaster.

(Mindenki evezzen! - mondta a kormányos.)

[caption id="attachment_1151" align="aligncenter" width="457"] Who does what when and with who?[/caption]

 

Ez hiba szintén életveszélyes lehet azoknál a rendhagyó igéknél, amelyeknek ugyanaz a múlt idejű alakjuk, mint a jelen.

 

3. A sorrendiség elvének figyelmen kívül hagyása. [4][4a]

 

[4] I speak English well.

(Jól beszélek angolul.)

*

[4a] I speak well English.

 

Ezek azok a hibák, amelyeket az utóbbi két évben a leggyakoribbnak találtam a tanulóim között. Nem olyan nehéz kiküszöbölni őket, ha odafigyelünk az egyeztetés és a sorrendiség elvére ÉS megtanuljuk a szavakat. A kettő nem működik külön - külön. Ha vigyázunk, akkor egy hiba sem fogja elkerülni a figyelmünket.

Mennyi az annyi?

Sokat beszélgetek mostanában a tanulóimmal arról, hogy miért is nehéz tanulni, hogy számukra mi jelenti a legnagyobb kihívást, és magam is elég sokat igyekszem gondolkodni azon, hogy mi az, ami hátráltathat bennünket a tanulás során. Mindezek a beszélgetések, a saját tapasztalataim és gondolataim egyre inkább meggyőznek arról, hogy elsősorban nem technikai, hanem egy nagyon is fontos érzelmi kérdésről van szó. Mit is akarok mondani?

Közhely, hogy az ember önmaga legnagyobb ellensége vagy a legjobb barátja is lehet. Sokszor látom, ahogyan a tanulóim küszködnek saját magukkal. Mennyi az elég? Hol van a határ? Mikor mondhatom el magamról, hogy „tudok angolul”? Mit jelent ez? Nagyon fontosnak tartom már az elején tisztázni, hogy a nyelv használata egy képesség. Ahogyan az úszás, a fára mászás vagy a biciklizés. Még fontosabb, hogy a beszéd és az írás is fizikai, testi képesség. Miért fontos ez? A tény, hogy egy idegen nyelv használata egy fizikai képesség, számomra két dolgot feltételez. Az egyik a tökéletlenség. Ez azt jelenti, hogy soha egyetlen nem anyanyelvi beszélő sem fog olyan jól megtanulni egy idegen nyelven, mint egy anyanyelvi beszélő. (Nyugtasson minket a tudat, hogy az anyanyelviek is hibáznak.) Ez egy bizonyított tény. Ebből pedig máris következik a következő dilemma – mennyi elég? Mennyire akarok „tudni angolul”?

Ha megkérdezi tőlem valaki, hogy tudok-e úszni, azt felelem: Igen. Számomra ez azt jelenti, hogy egy uszodában képes vagyok, mondjuk 1500 métert leúszni egyszerre, ha nem vagyok nagyon fáradt. De ez nem jelenti azt, hogy bárhol, bármikor, bármennyit le tudok úszni. Vagyis, ha mondjuk a viharos óceánon kellene elúsznom 8000 métert a hajótörésem helyétől a partig, valószínűleg nem sikerülne és meghalnék. De nem tudnám leúszni például Gyurta Danit sem, mégsem mondom azt: nem tudok úszni. Tudok, csak bizonyos feltételekkel…

[caption id="attachment_1109" align="aligncenter" width="600"] That's not me...[/caption]

Így már feltehetjük a következő kérdést: Mennyire akarok megtanulni angolul? Annyi elég, hogy el tudjak beszélgetni informálisan a barátaimmal, vagy többet akarok? Hiszen mindig lehet jobban… És persze az emberek általában többet akarnak. Azonban ezzel is van egy kis bökkenő. Nem megy rögtön. Évek kellenek hozzá. Gyakorlással töltött évek. Sokak szerint frusztrációval töltött évek. De szerintem nem kell, hogy a gyakorlás évei dühöngéssel, sértettséggel, félelemmel teljenek. Miért mondom ezt?

Senki nem szeret ügyetlen lenni, tovább megyek, senki nem szeret sokáig ügyetlennek maradni. Pláne nem akkor, amikor szerinte „ezt már rég tudnia kellene…” . Valóban? Érdemes megkérdezni magunktól: Eleget gyakoroltam? Szóban és írásban is? Kicsit átvitt értelemben: Megcsináltam a házimat? Ha igen, akkor jogosan várjuk el a fejlődést. Ha nem, akkor az elvárásunk a hiú remény kategóriájába esik. Menthetetlenül.

Meg kell elégednünk azzal, amink van. Persze, mindig lehet több, ha gyakorolsz, jobb lesz, ez ennyire egyszerű. De ha csak egy kicsit tudsz beszélni, vagy gyakran hibázol, az a legrosszabb kifogás arra, hogy ne beszélj. Hiszen, ha nem gyakorolsz, soha nem lesz jobb.  Ez a legnehezebb. Elismerni a saját korlátainkat, és néha szembesülni azzal, hogy mások jobbak, vagy gyorsabban fejlődnek. Érdekes, hogy ez a nyelv esetében mennyire zavarja a tanulókat. Például még soha nem hallottam senkit arról panaszkodni, hogy: „Már 10 éve úszok, és még mindig nem megy a 200 pillangó 1:30 alatt.” Miért pont a nyelv lenne kivétel? Ezen érdemes elgondolkodni…

Talán ez amiatt van, hogy mások az elvárási szintek, mások a sztenderdek.  A biciklizés esetében például a legtöbb ember úgy gondolja, hogy akkor mondhatja azt, hogy tud biciklizni, amikor segítség nélkül, biztos egyensúllyal el tud jutni A pontból B pontba. Vagyis, nem kell megnyernem a Tour de France-t, hogy azt mondhassam, tudok biciklizni, még a Balatont sem kell körbetekernem, sőt még arra sem kell, hogy képes legyek, hogy mindkét kézzel elengedjem a kormányt. Azok csak a hab a tortán.  De mi az amit a tanulók elvárnak saját maguktól az idegennyelv tanulás során?

[caption id="attachment_1113" align="aligncenter" width="600"] Do you need to be this good?[/caption]

Az egyik tanulóm így definiálta a társalgási szintet: bármiről el tudjak beszélgetni bárkivel. Hmm… Ha ez a társalgási szint, akkor én nagyon szeretnék ezen a szinten lenni. A társalgási szintet inkább úgy képzeljük el, hogy egy party-n mindenkinek tudunk köszönni, meg olyasmiket tudunk kérdezni, hogy: Hogy szolgál az egészsége? Illetve „Hogy van a kedves felesége?” Ha ehhez még hozzávesszük az átszellemült arccal bólogatás és a profi szinten kivitelezett hümmögés képességét, akkor készen is vagyunk. Ez a társalgási szint. A „bárkivel bármiről” sokkal feljebb van.

A cikk elején azt mondtam, hogy két tény következik abból, hogy egy idegennyelv használata egy képesség. Az egyik a tökéletlenség. A másik pedig a fokozatosság. A legtöbb esetben a tanulók problémája nagyon egyszerű: túl sok mindent akarnak, túl gyorsan, és túl kevés munkával. Hadd mondjak el egy történetet.

Az Aikido-t elég nehéz megtanulni. Az egyik alapvető mozdulata az előre gurulás, ami olyan, mint egy bukfenc, de mégsem az. Sokan meg tudják csinálni már az első alkalommal is, nekem azonban nem volt ilyen szerencsém. Hónapokba telt, mire valahogy meg tudtam csinálni egy jó előre gurulást. Közben persze a csoport többi tagja vígan gördült mellettem a terem egyik végéből a másikba, míg én csak szerencsétlenkedtem. Dühítő volt. Elkeserítő. Lehangoló. De valahogy kitartottam. És persze azt is hozzá kell tenni, hogy rendszeresen lejártam, hogy gyakoroljam az átkozott előre gurulást. Akkor is, amikor a többiek mást csináltak. Ma már jobban gurulok, mint eddig bármikor, és erre büszke is vagyok. Persze – ahogyan az angolban sem – itt sincs soha vége. Alighogy megtanultam előre gurulni, hátra is kellett. Ez újabb kihívást jelentett, amivel még ma is küzdök. Úgy-ahogy tudok hátra gurulni. Néha azonban nem jön össze. És hozzá kell szoknom, hogy ez még egy jó darabig így lesz.

[caption id="attachment_1117" align="aligncenter" width="450"] Looks simple, right?[/caption]

Az angol ugyanilyen. Egyszerre csak egy akadályt kell venni és ha nem megy akkor nem feladni, hanem gyakorolni kell, amíg sikerül. A tanárok és a könyvek sokat segíthetnek, de a munkát csak a tanuló (vagyis TE, kedves olvasóm) tudod elvégezni. Ezt mindenki tudja. Emiatt gyakran a tanulók saját magukat hibáztatják.

Nem érdemes. Az önostorozás és a némaság zsákutcák. Az egyedüli dolog amire szükséged van, az a motivációd. Hogyan őrizheted meg? Ahelyett, hogy azon dühöngsz, hogy nem tudsz megfelelni a saját irreális elvárásaidnak, mérd magad reális mércével és örülj az apró sikereknek is. A nagy sikerek sok kicsiből állnak össze.

[caption id="attachment_1122" align="aligncenter" width="427"] Falling into grace...[/caption]

Néhány szó a gyakorlásról...

Azt hiszem, ez az amiről az angoltanárok a legkevesebbet beszélnek. Abban természetesen mindenki egyetért, hogy a gyakorlás nagyon fontos - szerintem sokszor fontosabb, mint az, hogy angolórákon üldögélj - de arról senki nem beszél, hogy hogyan érdemes gyakorolni. Számomra a rendszeres gyakorlás mindig is fontos volt, ugyanakkor jómagam nagyon keveset gyakoroltam az angolt direkt módon, inkább eszköz volt számomra a világ felfedezéséhez. Rengeteget olvastam - és ennek következtében szótáraztam is - de relatíve kevés gyakorlófeladatot csináltam meg. Tanárként persze, sokszor a tanulókkal együtt oldottam meg a jól ismert Kék Murphy-t (Rendes nevén: English Grammar in Use), meg a többi gyakorlókönyvet. Vegyes érzelmeim vannak ezekkel a könyvekkel kapcsolatban, és persze egy kicsit hazabeszélek...

Azonban volt szerencsém tanulni néhány nagyon jó pedagógustól, akik sok mindenre rámutattak. Az egész Nesztor Ivánnal kezdődött, amikor még doboltam. A dob eléggé hálátlan hangszer. Ugyan relatíve olcsó - mondjuk egy hárfához vagy egy rendes zongorához képest - azonban hangos, és ezért általában utazni kell hozzá, ha gyakorolni szeretnénk. Lám - lám, az angolnak máris van egy nagy előnye: bárhol és bármikor lehet gyakorolni, legalábbis nem kell hozzá utazni, mint az úszáshoz, vagy a doboláshoz. Szóval egy szép napon megkérdeztem Ivány bácsit: "Tanár úr, hogyan gyakoroljak?" Jött a válasz: "Papikám, nincsenek receptek."

Óriási. Pont ezt akartam hallani! Cserben hagyottnak éreztem magam! Mi volt az első reakcióm? Hogy egy felfuvalkodott, öntelt pasas, aki nem akar nekem segíteni. Hozzá kell tenni persze, hogy Ivánnak mindig is megvolt a maga sajátos pedagógiája, amiért elég sokan fújtak is rá. Mert ravasz módon tanított, de erre csak később jöttem rá. Megfordult a fejemben, hogy otthagyom ahol van, egye meg a fene Nesztor Ivánt, de aztán valami csoda folytán mégis kitartottam mellette. Nem bántam meg. Soha nem rágta a számba a dolgokat, csak javasolt és "kényszerített" arra, hogy én dolgozzak meg a sikerért. Ez a módszer persze nem mindenkinél használható, de nagyon hatékony tud lenni a megfelelő emberrel. Egy hasonlattal tudom csak bemutatni a stílusát. Képzeld el, hogy van egy kincseskamra, valahol a világban, és az ehhez vezető úthoz meg is van a térkép. További jó hír, hogy a térkép Ivánnál van, és neki az a feltett szándéka, hogy odaadja neked. Igen ám! Azonban nem egészben kapod meg a térképet, és nem lesz ráírva nagy lángoló betűkkel, hogy: EZ AZ A TÉRKÉP AMI A KINCSHEZ VEZET!

[caption id="attachment_2300" align="aligncenter" width="670"]Túl a doboláson Túl a doboláson[/caption]

A térkép darabokban, rendszertelenül érkezik. Néha óránként több darab is, néha hónapokig semmi. Hirtelen leesnek dolgok, rádöbbensz erre-arra, de valahogy mindig olyan "még valami hiányzik" érzésed lesz, és fontos tudni, hogy ez természetes, ez a tanulás velejárója. Sosem lesz olyan, hogy már mindent tudsz, ehhez jobb az elején hozzászokni.  Szóval mit tanultam Ivántól?

1. Türelmesnek kell lenned. Ha képességekről beszélünk, akkor nem lehet megtanulni semmit egy hét, vagy három hónap alatt. Aki mást mond, az vagy zseni és tud valamit, amit mások nem tudnak; vagy egyszerűen hazudik. Ez a gyakoribb.

2. Amit Iván sosem felejtett el hangsúlyozni: a rendszeresség mindennél fontosabb. Sokkal többet ér napi 10 perc minden nap, mint hétvégenként egy maraton. A rendszeres munka sokkal hatékonyabb, mint a fellángolások.

Mindezzel a tudással felvértezve aztán elkezdtem gyakorolgatni, ahogyan időm engedte. Persze itt szembesültem egy roppant kellemetlen dologgal: nem tudok annyit gyakorolni, amennyit szeretnék. Vagyis a szokásos dolog: nem volt elég időm. Tanulnom/dolgoznom kellett, utaznom, kaját venni, a barátaimmal találkoznom, telefonálnom, aludnom és a többi mindennapos dolog, amivel foglalkoznia kell mindenkinek aki hosszabb időt szándékozik ezen a bolygón tölteni. Mitévő legyek? Nem tudok annyi időt szánni a gyakorlásra, amennyit szeretnék, ezért azt az időt kell kihasználnom, ami rendelkezésre áll.

Újabb probléma: time management. Hogyan osszam be az időmet? Ez persze nagyon messzire vezet... Az egyik egyszerű dolog, amit a tanítványaimnak javasolni szoktam, hogy írjanak naponta egy mondatot. Csak egy mondatot. Az kb.: 30 másodperc. Az nagyon kevés idő, azonban minden nap csinálni kell. Csak kevesen követték eddig ezt a tanácsot, mert nagyon nehéz. Vannak napok, amikor az az egy mondat is sok. Persze, ha megy, akkor lehet két, három mondatot is írni. Meg lehet találni azt a mennyiséget, ami menedzselhető. Dom Famularo-nak van egy nagyon jó könyve a témáról, és Burton Kaplan könyve is hasonló gondolatokon alapul. Famularo egy nagyon érdekes figura, valami totális odaadással csinálja, amit csinál... Van egy gyakorlata, amit minden nap megcsinált, ugyanazt  a mozdulatsort ismételte meg 50 szer egymásután. Ebben csak annyi a rendkívüli, hogy egy ismétlés  másfél percig tart... Ez az ember egyszerre kitartó, precíz és a mánia határát súrolóan lelkesedő. Persze a kérdés ettől még ugyanaz: Képes vagy-e egy órát felszabadítani minden nap, hogy valami ennyire szárazat csinálj? Elég kitartó vagy-e? Elég motivált vagy-e?

Ezek a kérdések messzire vezetnek, és elég kevés ember van, aki képes naponta végigkalapálni egy órát azért, hogy néhány év múlva majd talán profitáljon belőle valamit. Nesztor Iván arra is rámutatott, hogy sokkal egyszerűbb, ha ezt az egészet nem "gyakorlásnak" hanem játéknak tekinted. Mindenki szeret játszani! Gyakorlás helyett játssz! De hogyan? Ide fogunk kilyukadni a végén.

Van még valaki, akit nagyon fontosnak tartok megemlíteni, ő pedig nem más mint Paul Elliott. Paul a londoni Drumtech zeneiskola dob tanszékének vezető tanára volt akkoriban, de máshol is tanított és egyben elismert előadó is. Ő megint sok érdekes dolgot mondott. Ami furcsa volt benne, hogy teljesen emberszerű volt, engem a hétköznapi halandót - sőt, bevándorlót - úgy fogadott, mint egy barátot. Nagyon egyszerű volt a tanítási stílusa, semmi mesterkéltség nem volt benne. Foglalkoztunk mindenfélével azalatt a néhány óra alatt, amit vettem tőle, de a legfontosabb dolog, amire még most is emlékszem:

"Vagy jól gyakorolj, vagy sehogy. Ha a rosszat gyakorolod, az fog megmaradni. Ha a jót, akkor az."

[caption id="attachment_1080" align="aligncenter" width="450"] Words of wisdom from Paul Elliott[/caption]

Természetesen izommemóriát építeni, és a zenei tehetségedet csiszolgatni nem teljesen ugyanaz, mint egy nyelvet megtanulni, azonban a hasonlóságok vannak túlsúlyban. Paul-is ugyanazt mondta, mint Iván: gyakorolj jól és rendszeresen és ne add fel. Hah. Easier said than done. (Értsd: Mondani könnyű...) Ugyanakkor az eredmények nem maradtak el. Jobb lettem, mindkettejük mellett.

De mit tudnék tanácsolni én? Mit szoktam mondani a tanulóimnak? Nos, foglaljuk össze.

1. Türelem. Képességeket tanulni csak évek alatt vagyunk képesek.

2. Rendszeresség. Enélkül semmit nem ér a gyakorlás.

3. Helyesség/Pontosság. Ahogyan Paul is mondta: Vagy jól, vagy sehogy. Ez az angol esetében nyelvtani pontosságot jelent, rosszabb esetben. Jobb esetben azt is jelenti, hogy érted, hogy mit csinálsz. Ebben tud segíteni egy jó tanár, vagy egy jó könyv.

4. Csináld együtt! A szavak és a nyelvtan nem egymástól független dolgok külön univerzumokban. A nyelvtan szavak nélkül semmit nem ér, ahogyan a szavak sem nyelvtan nélkül...

5. Játék/Önkifejezés! Ez az egyik legfontosabb. Nem szeretheti mindenki annyira a nyelvet mint én, vagy más, aki tényleg lelkesedéből tanulja. Azonban mindenki szeret történeteket mesélni vagy kitalálni, panaszkodni, beszélgetni, levelezni, szójátékokat csinálni.Néhány példa: Írj mondatokat arról, hogy mi történt veled ma. Vagy mi fog történni holnap. Ne feledd! Napi egy mondattal is messzire lehet jutni! Kettővel vagy hárommal pedig valóban lehet fejlődni. Aztán ezeket a mondatokat össze is kapcsolhatod, és rövid sztorikat csinálhatsz belőle. Mesélni mindenki tud és szeret is. Ezt érdemes kihasználni.

A napi, rendszeres gyakorlás rengeteg áldozatot és lemondást jelent. Nem könnyű. Azonban lehet élvezni, lehet közben nevetni, és nagyon jó érzés megküzdeni valamiért, ami a tiéd lesz, és az is marad.

Keeping those upper lips stiff...

Ritkán szoktam közéleti cikkeket írni, igyekszem a saját kaptafámnál maradni, de azt hiszem, túl öreg vagyok már ahhoz, hogy bizonyos dolgokat szó nélkül hagyjak. A mai cikk meglehetősen rendhagyó lesz tehát.

Ma reggel voltam annyira szerencsétlen, hogy nekem is a kezembe nyomták a metróbejáratnál azt az ingyenes újságot, ami azt állítja magáról, hogy Magyarország legolvasottabb ingyenes napilapja. Volt benne egy cikk, amelyik II. Erzsébet uralkodásának hatvanadik évfordulójával foglalkozott. A cikket nem más, mint Kumin Ferenc, a Századvég intézet vezető elemzője írta, legalábbis az újság az ő neve alatt, az ő fényképével jelentette meg.

Miről szólt a cikk? Elsősorban arról, hogy a szerző azért irigyli az angolokat (a korona többi országáról nagyvonalúan megfeledkezve) , mert szinte egymáshoz simulva, testvéri békében és szeretetben ünnepeltek egy cseppet sem demokratikus és meglehetősen ódivatú intézményt. Egészen pontosan:

"Senkinek sem derogált, hogy egy meglehetősen ódivatú és felettébb nem demokratikus politikai intézményt köszöntsenek a legnagyobb szeretettel és tisztelettel."

Hogy ez a mondat számomra mit jelent, és miért háborított fel annyira, hogy itt válaszolok, arra majd még visszatérek, azonban szeretnék néhány kiegészítést hozzáfűzni a cikkhez, amit mindenki olvasson és értelmezzen saját maga, én csak a magam nevében beszélek. A cikk alapjában véve egy pozitív, vágyakozó hangvételű írásnak tűnik, azonban mióta elolvastam nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy a sorok között sokkal több rejtőzik. Mindezen felül a szerző elegánsan megfeledkezni tűnik mindazokról, akik nem kifejezetten az örömtől remegtek. (Igazán a kommentek és statisztikák érdekesek.)

De mi is volt az, amit első olvasásra szemet szúrt? Miért piszkál engem ez a dolog annyira, hogy nem hagyom a fenébe az egészet, és egy meglehetősen terjengős cikkre szánom a drága időmet? Kumin természetesen párhuzamot von hazánk és Nagy-Britannia között. Többek között olyan mondatokkal teszi ezt mint:

"Nem attól volt hangos az angol média, hogy mi szükség a költséges hajós felvonulásra a Temzén."

Tényleg elég ízléstelen lett volna az ünneplés kellős közepén az anyagiakat firtatni, és azt hiszem Nagy-Britannia elég gazdag ország ahhoz, hogy néhány helyi popsztár hakniját mellényzsebből kifizesse. Magyarország nem ilyen. Egyrészt nincsenek olyan minőségű popsztárjaink, másrészt nincs rá pénzünk. Miért érdekes ez a mondat? Mert olybá tűnik, mintha Magyarországon bezzeg rögtön azt firtatnánk, mi mennyibe kerül. Hát, ilyen ez a popbiznisz. Nem mindegy, hogy mibe kerül egy kis koronaúsztatás vagy néhány vadászgép ha az államkincstár kong az ürességtől. A briteknél még pont van annyi, hogy kiköhögjenek egy ilyet. Meg még jó néhány más dolgot is. Nem véletlenül. Náluk még létezik a "jóléti állam", és nemcsak papíron. (Ugyanakkor, van néhány kellemetlen mellékszála is az ünneplésnek: a tömegben "ünneplők" egy része munkanélküli volt, akik számára kötelező, fizetetlen közmunka volt a megjelenés. Étlen-szomjan, esőben, WC nélkül. A Downing Street persze nem kommentál. Ezen felül a királyi család költségvetése továbbra is titkos, ami fel-fel lángoló kritikáknak biztosít eléggé termékeny táptalajt. Annak ellenére, hogy a szerző egy elég komoly agytröszt vezető elemzője, a cikket nem nevezném széles látókörűnek.)

[caption id="attachment_1020" align="aligncenter" width="799"] Panem et circenses. OK. Circenses, sometimes...[/caption]

Úgy vélem, hogy Magyarországot és egy olyan ex-nagyhatalmat, amely több évszázadon keresztül monopolhelyzetből szipolyozhatta az egész akkori ismert világot ebből a szempontból összehasonlítani nem érdemes. Úgy pedig még kevésbé az, hogy ezt egy országos, ingyenes napilapban teszi. És, szinte már hallom is a mondat másik felét: "Bezzeg nálunk! Kapok néhány milliárdnyi megrendelést, és a média máris hangos. "

Ennek ellenére be kell vallanom: bármennyire is őszintétlennek és kioktatónak találtam a cikkét, egyetértek Kumin úrral. Tényleg van miért irigyelnünk a Commonwealth népeit. A monarchia létének minden vitathatósága és megkérdőjelezhetősége ellenére őszintén csodálom II. Erzsébetet, és azt hiszem igenis megérdemelte ezt a hatalmas ünneplést. Hadd mondjam el, miért...

Nem titok, hogy a politikusokat sehol nem szeretik, így Nagy-Britanniában is közutálatnak örvendenek. Sem Cameron, sem Brown, de még teflon Tony sem nevezhető kifejezetten szeretettnek a ködös Albionban. A brit polgárok ugyanolyan csalódottak, mint mi. Privatizálják az NHS-t, az angol egészségügyi ellátási rendszert, a bevándorlás kérdése még mindig nem megoldott és egyes helyeken pattanásig feszült a helyzet, a Credit Crunch még mindig a tartós recesszió rémével fenyegeti az országot, sőt, már a "Beeb" (A BBC informális megnevezése.) közvetítései sem a régiek. Pedig ott még TV-adó is van, színes készülékenként Ł150. (Sajnos, a híres-neves BBC-t is fizetni kell valamiből. Az újságírók még ott sem fénnyel élnek.) A kormányok váltják egymást, azonban úgy tűnik, a régi rendszerből semmi sem működik már úgy, ahogyan kellene. Gyakran nevetek, amikor honfitársaim úgy gondolják, a kreatív adóztatást és az ostoba mentegetőzést mi találtuk fel. Valóban? A jelenlegi brit kormány még a sós péksüteményeket is meg akarta adóztatni, amelyek roppant népszerűségnek örvendenek az Európa egyik legkövérebb országának számító Nagy-Britanniában. Persze, ettől a javaslatuktól - némi társadalmi nyomásra - végül elálltak.

[caption id="attachment_1024" align="aligncenter" width="532"] Oh, these are trying times indeed...[/caption]

A királynő ugyanakkor az egyik legnépszerűbb közéleti személyiség, a Britek több mint 80%-a kedveli őt. Vajon miért? Nos, szerintem semmi köze az elfogadottságának ahhoz a tényhez, hogy az intézmény, amit képvisel - vagyis a királyság intézménye - meglehetősen ódivatú, és csöppet sem demokratikus. A királynő pusztán szimbolikus hatalommal bír, mint megannyi más államfő. Azonban az angol királynő mégis más, mint a többiek. Miért? II. Erzsébet népszerűségének és varázsának kulcsa a hitelessége. Miért fontos a hitelesség? Melyik közméltóság tekinthető ma feddhetetlennek? (Feddhetetlennek, nem pedig sérthetetlennek.) A pápa? A világ leghatalmasabb embere, az amerikai elnök? Vagy ha egy kicsit közelebbre tekintünk, akkor talán a köztársasági elnök hazánkban? Kire tekinthetünk példaképként? Olyan emberként akit nemcsak a hatalom és a pénz miatt félünk, hanem az integritása miatt tisztelünk is? Akivel igazán szeretnénk azonosulni? Aki egy ideált testesít meg, rengeteg áldozat árán? Azt hiszem, II. Erzsébet egy ilyen ember, a többi, fentebb említett pedig nem.

Miért? A királynő nem volt tagja a Hitlerjugendnek, mint a pápa, nem plagizálta a doktoriját, mint a volt német védelmi miniszter.  Nincsenek körülötte botrányok, nem kezd lehetetlen afférokba a gyakornokával, mint az amerikai ex-elnök Bill Clinton, sőt, még drogos sem volt, mint a jelenlegi elnök, Barack Obama. Nem volt a III/III fizetett ügynöke sem mint Scmitt Pál, aki azt sem tudja leírni helyesen, hogy "államfő", sőt még a szakdolgozatát is lopta - ráadásul annyira amatőr és ostoba módon, hogy az akár nevetséges is lehetne, ha nem lenne inkább szégyellnivaló. II. Erzsébet nem tett semmit, amitől hiteltelenné vált volna azok szemében, akiket képvisel. Ehelyett végigcsinált egy világháborút, jó néhány válságot, több mint hatvan éve él házasságban és mint minden jó uralkodó, gondoskodott trónörökösökről is. Hogy mindez régimódi? Meglehet. A királynő csendben teszi a dolgát. Képviseli a nemzetét, és karácsonykor beszédet mond.

Azt teszi, amit egy uralkodónak tennie kell, amire felesküdött, és - talán ez a legfontosabb - amit megígért. Két idézet tőle:

"I declare before you all that my whole life, whether it be long or short, shall be devoted to your service and the service of our great imperial family to which we all belong."

"Mindannyiójuk előtt kijelentem, hogy egész életemet, legyen bár hosszú vagy rövid, az önök és annak a nagy, birodalmi család szolgálatának szentelem, amelynek mindannyian tagjai vagyunk."

[caption id="attachment_1006" align="aligncenter" width="542"] A most noble offering[/caption]

"I cannot lead you into battle. I do not give you laws or administer justice but I can do something else - I can give my heart and my devotion to these old islands and to all the peoples of our brotherhood of nations."

"Nem tudom önöket csatákba vezetni. Nem adhatok önöknek törvényeket és igazságot sem szolgáltathatok, de valami mást igen - felajánlhatom a szívem és az elkötelezettségem ezeknek az ódon szigeteknek, és mindazon népeknek akik nemzetszövetségünk tagjai."

Nagy szavak, komoly ígéretek. És persze, a legtöbb ember manapság már csak nevet az ilyesmiken. Túlságosan cinikusak vagyunk már ahhoz, hogy ezeknek a nagy szavaknak és szép ígéreteknek hinni tudjunk. A királynő azonban tartja a szavát. Idén volt 86 éves, és még mindig fáradhatatlanul, szerénységgel és hihetetlen munkabírással szolgálja azt az országot, aminek uralkodójául született. Nem hoz döntéseket, mint a politikusok, akik vállán sokszor sokkal nagyobb felelősség van. Ő mindössze uralkodik. Megtestesít valamit, ami állandó és stabil a kor turbulens körülményei közepette. Pártcsatározásoktól, kormányváltásoktól, Theacher-től, Blair-től és a brit futball válságától függetlenül, rendíthetetlenséget, biztonságot és állandóságot sugározva. Ezt várja tőle a világon mindenki. És II. Erzsébet ezt jobban csinálja, mint bárki más. Ezért érdemes irigyelni az alattvalóit.

Ez eddig mind szép és jó. Mi az ami nem tetszett hát?

Fentebb azt állítottam, visszatérek még egy bizonyos mondathoz, és most tessék, itt van újra:

“Senkinek sem derogált, hogy egy meglehetősen ódivatú és felettébb nem demokratikus politikai intézményt köszöntsenek a legnagyobb szeretettel és tisztelettel.”

Nos, az nem tetszett, hogy Orbán Viktor jelenlegi főtanácsadója ezzel a mondattal mintha egy kicsit mindannyiunkat megfeddett volna ... Bezzeg, az angoloknak nem derogál egy olyannyira nem demokratikus (Miért nem írja ki? Autoriter.) intézményt ünnepelni, mint a királyság. Önként és dalolva. Olyan rendes fiúk voltak, még az ingyen koncertre is elmentek... (Hadd fantáziáljak egy kicsit: ha lett volna ingyen sör, meg 13 havi nyugdíj, nem haboztak volna elvenni azt sem.) Bezzeg itthon, ezek a maradi, csökönyös magyarok nem akarnak ünnepelni, egymást testvériesen cuki sapkákban ölelgetni, pedig mi igazán keményen dolgozunk rajta, hogy itthon se maradjon túl sok a demokráciából. Hiába tolnánk bele az orrukba, csak nem akarják a legnagyobb szeretettel és tisztelettel köszönteni... Bezzeg odaát.

[caption id="attachment_1035" align="aligncenter" width="375"] In our face[/caption]

És mindezt miért? Hát persze! A történelem. Hogy is felejthettem el... Minden '56 miatt van.  Hadd idézzek pontosan:

"amikor Budapest utcáin magyarok lőttek magyarokra, magyarok hívtak be idegen katonai segítséget magyarok ellen."

Nos, ezt írta az ország vezető elemzője. Nem az a baj, hogy akit/amit ünnepelnünk kellene, nem rendelkezik a megfelelő kvalitásokkal. Hogy hazug, diktatórikus, ostoba és vitriolt csöpögtetve az önérzetünkön ejtett sebbe, még azt is elvárja, hogy bugyután, kérdés nélkül, önszántunkból ünnepeljük. Nem ez a baj. A baj a történelmünk. Könnyen lehet. De azért fenntartom magamnak a kételkedés jogát.

Pásztor Gergő

 

 

Mindannyian zsenik vagytok III.

Nos, miért is vagytok mindannyian zsenik? Sokat foglalkozok mostanában a könyvvel, egészen pontosan azzal, hogy hogyan tegyem egyszerre még rövidebbé és közérthetőbbé, amit eddig az angol nyelv - és úgy általában a nyelvek - felépítéséről és működéséről megtudnom sikerült.

Mi az amiben a mi, vagyis az emberi faj kommunikációja különbözik Nim-étől és a többi csimpánzétól, vagy a delfinekétől, és a méhekétől? Mi az ami miatt az emberek nemcsak azt tudják ismételgetni, hogy "Enni, inni, Nim,nekem!"? Hogyan is működnek az emberi nyelvek?

A válasz meglepően egyszerű lesz. Azt már a majmok esetében is láthattuk, hogy képesek a jelképek, "szavak" alkalmazására, ami már önmagában is elég nagy absztraháló képességet feltételez például a delfinekhez vagy a méhekhez képest. Nim nagyon jól tudta, hogy ha a "Joghurt" jelet használja, akkor nem csak egy konkrét dolgot jelölhet meg vele, hanem egy egész csoportot. Minden joghurtot joghurtnak nevezünk, nem kell mindennek külön koordináta, vagy "név", mint a delfineknél. Az ugyan igaz, hogy a kísérletekben szereplő csimpánzok meglehetősen szűk témakört fedtek le a jelzéseikkel, de az tagadhatatlan, hogy, a méhek által kizárólag a méz jelzésére használt kommunikáció témái a főemlősök, sőt, már a delfinek számára is sokkal szélesebbek.

Ugyanakkor egyetlen csimpánz sem állított össze egyetlen helyes mondatot sem. Persze ezzel a kijelentéssel már el is érkeztem egy ősrégi polémia kezdetéhez: mi a mondat? Nem akarok lándzsát törni egyetlen tábor véleménye mellett sem, ugyanakkor azt hiszem, hogy a "Enni, inni, még, még, Nim" jelsorozat nem tekinthető annak. Ez már sokkal inkább: "Tegnap el kellett volna vinniük az új autót a depóból." Mi különbség?

Elsősorban az, hogy a második példa, vagyis a mondat sokkal tömörebb. Pontos, és egyértelmű információkat közöl. Méghozzá nagyon hatékonyan. Azt is mondhatnánk rá, hogy az információsűrűsége magas. Miért? Mit tudhatunk meg a fenti mondatból? Ha most szeretnék egy klasszikus mondatelemzést csinálni, fadiagrammal, meg minden egyéb vacakkal, ahogyan magyarul soha nem tudtam - remélem nem én vagyok az egyetlen, aki soha nem tudta megjegyezni, hogy melyik mondatrészt milyen vonallal illik aláhúzni - akkor természetesen fel lehetne tüntetni, hogy alany, állítmány, tárgy, helyhatározó, blah, blah, blah... Vagyis megtudtuk a mondatból, hogy "Ki csinált, kivel, és mit." - hogy Pinker-t idézzem. (Persze, lehet, hogy Langacker erre mást mondana.)

[caption id="attachment_964" align="aligncenter" width="500"] Rather intimidating[/caption]

Nem ez a lényeg. A mondatelemzés fontos, de nem az maga, ami "zsenivé" teszi az embert. Nesztor Iván - aki korunk egyik legnagyobb még élő pedagógusa - azt mondta egyszer a metrón, amikor másfél év után összefutottam vele. "A beszéd lényege a gondolatiság." Mit jelent ez? Ez egésze egyszerűen azt jelenti, hogy - a tapasztalat alapján - minden emberben van valamiféle beépített gondolatalkotó gép, szerv vagy ösztön, hívják ennek is, annak is. Ez azt jelenti, hogy az emberi faj minden egyede - függetlenül attól, hogy melyik nyelvet beszéli - képes rendezett gondolatok kifejezésére. Ez a beszéd. A nyelvek hasonlóságát pedig nem valamiféle közös szintaktika adja, hanem az, hogy az emberi gondolkodás hasonló. Azonos rendszer szerint épülnek fel a gondolataink. Lehet, hogy,Nim azért nem használt a fenti jelsornál összetettebb "mondatokat" mert egész egyszerűen nem érdekelte. Nem kellett, mert így is megkapta a banánját. A többi meg úgysem számított. Csak megjegyzésként, minden tudományos alapot nélkülözve. Elképesztő, hogy még mindig mennyire keveset tudunk a többi faj kommunikációjáról. Mindössze egyetlen majomkísérlet, úgy-ahogy dokumentált eredmények, elvarratlan szálak, egy nagy halom meg nem válaszolt etikai és jó néhány egyéb kérdés.

Azonban még mindig nem válaszoltam meg , hogy miért vagyunk "zsenik". Egyszerű. A majmok is képesek szavakat, absztrakt jeleket használni. Az ember azonban kombinálja ezeket a szavakat, sőt, a szavakból alkotott kombinációkat is kombinálja egymással. Ezeket a kombinációkat már nevezhetjük mondatoknak. Sőt, az ember képes a mondatok közötti kapcsolatok meghatározásával további, még komplexebb struktúrák létrehozására. Ezért tudunk például történeteket mesélni. A látszólag triviálisnak tűnő, "Melyik cselekvés volt előbb?" probléma megoldásával az emberek képesek leírni az időt. Ez egy hihetetlen lépés! Mit lépés, hiperűrugrás! Ha ehhez hozzáadjuk az írást, akkor van egy rendszerünk, amellyel az információkat tér és időfüggetlenül tárolhatjuk és megoszthatjuk egymással, ezzel téve lehetővé szinte mindent, amit emberi civilizációnak nevezünk.

Tegnap úszni szerettem volna menni, de nem lehetett, mert esett az eső.

Ez az egyszerű mondat olyan információkat közöl, amik talán elképzelhetetlenek Nim számára. Nem arról van szó, hogy ne lehetne beidomítani állatokat arra, hogy megfelelő sorrendben használják a szavakat, mert persze, ez lehetséges. Valószínűleg az időbeliség, egészen pontosan maga az idő fogalma, és annak felismerése az egyik nagy gát, ami elválasztja az embereket az állatoktól. Érdekes, hogy a világ minden nyelvében van szó a holnapra, a mára és a tegnapra, és minden eddig megismert nép mérte az időt valamilyen rendszer szerint. Úgy tűnik az ember számára különösen fontos az idő, minden mondatunk elhelyezhető az időben - legyen az jelen, múlt, vagy jövő.

[caption id="attachment_2315" align="aligncenter" width="1024"]rain Yes, but when?[/caption]

A másik fontos gátat maguk a kombinációk jelentik. Ahogyan Chomsky és Pinker is megjegyezte: A legtöbb komplex rendszer, ami információátadásért felelős, mint például a nyelvek, vagy a gének, véges számú elemek végtelen kombinációiból áll. Ez egy nyelv esetében azt jelenti, hogy a nyelvben szereplő szavak a véges számú elemek. Ezekből a nyelv minden beszélője csak egy bizonyos számút ismer, sőt sokszor az ismert szavak mennyisége és "minősége" is eltér egymástól. A kombinációk nagy része olyan lesz, amelyet előtte a nyelv beszélői még nem használtak, mégis képesek ezek létrehozására. Miért? Mert ismerik a szabályokat, amik előírják, hogy mely kombinációk helyesek, és melyek nem. Az emberi nyelvek struktúrafüggőek. Ez azt jelenti, hogy nem használhatjuk csak úgy ad-hoc módon a jeleinket mint Nim. Nem mindegy, hogy szárnyas futó, vagy futó szárnyas. Nim-et ezek a finom különbségek látszólag hidegen hagyták. A banán, az mindig banán.

[caption id="attachment_967" align="aligncenter" width="313"] Ez egy szárnyas futó[/caption]

[caption id="attachment_971" align="aligncenter" width="560"] Ez pedig egy futó szárnyas[/caption]

A kombinációk előállítására való hajlam, ha szabad így fogalmaznom: "a képekben beszélés" az, ami az emberi faj kommunikációjára jellemző. Ha ezt összekapcsoljuk azzal, hogy az ember egy nagyon pontos időkifejező eszközárral is rendelkezik, akkor már majdnem megválaszoltuk a kérdést. Azonban valami még hiányzik. Mi ez?

Az emberi beszéd hatékonyságának kulcsa az egyszerűsítés. A minden helyzetben használható szabályok felállítása, az elemek csoportosítása az egyszerűbb használat érdekében. Ezek azok a jellemzők, amelyek minden, modulszerűen kombinálható elemekből álló rendszer (Pl. a Lego is ilyen!) jellemzői. Mit jelent ez? Ez a beszéd esetében konkrétan azt jelenti, hogy az elemeket csoportokba soroljuk. Aszerint, hogy mit jelölnek, vagyis Nesztor Ivánnak igaza volt: a gondolatiság az első. Azok az elemek, amelyek entitásokat neveznek meg, egy külön csoportba kerülnek. Amelyek változásokat, azok megint külön csoportba, és így tovább. Ez a csoportosítás nem öncélú. A csoportok célja a további kombinációk létrehozása. Arra már a görögök is rájöttek, hogy a legegyszerűbb mondat egy ige és egy főnév kombinálásából áll. Persze, még ma is ott tartunk, hogy pontosan nem lehet megfogalmazni, hogy mi egy mondat, azon kívül, hogy: "Nagy betűvel kezdődik, és írásjel van a végén." Sokszor azt gondolom, hogy a nyelvészet problémáinak nagy része álprobléma, és a valós problémák (például a funkcionális analfabetizmus) elfedését szolgálja. Ezen a ponton egyetértésre hajlok Rorty-val. Sok a felesleges duma, irreleváns kérdésekről.

Szóval egy mondat alapvetően egy olyan gondolatot jelölő jelsorozat, amelynek leegyszerűsített sémáját talán így a legszemléletesebb megadni.

Valaki + csinál valamit = Mondat

Szabad fordításban

Alany + Ige = Mondat

Ez a Balzac-i komplexitásúnak egyáltalán nem nevezhető séma az, ami az emberi beszéd alapját adja. Ezt a kapcsolatot nevezik a mondat "kemény magjának", nukleuszának, lényegének, az elnevezések teljesen lényegtelenek, hiszen ugyanazt nevezik meg. Ha hozzávesszük, hogy minden ige képes az idő kifejezésére, és hogy a fenti mondatrészek (alany + ige) szinte korlátlanul bővíthetőek, sőt, további mondatrészekkel is kiegészíthetőek, amik hasonló elvek szerint épülnek fel, akkor nem nehéz belátni. Az a személy, aki ennyire bonyolult és sűrű információ kifejezésére alkalmas jelsorozatokat köpköd százszámra óránként, igazán nem nevezhető másnak, csak zseninek.

Ja, hogy erre minden ember képes?

Vajon emiatt rosszabbul kellene éreznünk magunkat?

 

Aligha...

 
süti beállítások módosítása