your life is your life don’t let it be clubbed into dank submission. be on the watch. there are ways out. there is a light somewhere. it may not be much light but it beats the darkness. be on the watch. the gods will offer you chances. know them. take them.
(The Laughing Heart, 1996)
Minden szent keze maga felé hajlik, éppen ezért ma veszem magamnak a szemtelenséget (I am taking the liberty... ahogyan a művelt angol mondaná), hogy ezen az idiómán keresztül adjak betekintést a munkámba.
Mit jelent tehát maga az idióma?
Labour of love: productive work performed voluntarily without material reward or compensation.
Vagyis, olyan kreatív, teremtő munka, amit önkéntesen anyagi ellenszolgáltatás vagy kompenzáció nélkül végzünk.
Szóval valami olyasmi, amit lelkesedésből, meggyőződésből, elkötelezettségből csinálunk.
[caption id="attachment_927" align="aligncenter" width="810"]
A labour of love indeed[/caption]
Mit jelent ez számomra, helyesebben mondanám talán: az én esetemben?
Természetesen számomra ez a nyelvtankönyvet, az Egyszerű mondatot jelenti. Azért publikálok kevesebb posztot, mert - a tanítás mellett - igyekszem annyit foglalkozni a könyvvel, amennyit csak lehet. Annál is inkább, mert minden egyes óra alkalmával jobban meggyőződöm arról, hogy szükség van egy ilyen könyvre! Mohón olvasom a magyar nyelvű nyelvtankönyveket, a klasszikus Báti - Végessel kezdve Budai tanár úr és Dr. Szentiványi Ágnes könyvein keresztül Lázár Péter nyelvtankönyveivel bezárólag mindent, ami a kezembe kerül, magyar nyelvű és az angol nyelvtannal foglalkozik. Persze, az igazán komoly könyvek angol nyelvűek, mint a zseniális Greenbaum - Quirk által írt Students Grammar, vagy a referencianyelvtanok, legyen az Oxford vagy Cambridge. Na meg az öreg Webster's-em is sokat segít.
Szeretnék egy olyan könyvet csinálni, amelyik egyszerre érthető és pontos, igényes (bármennyire gyűlölöm is ezt a szót) és kitölti azokat a lyukakat, amiket a fenti könyvek meghagytak. És nem feledkezhetek meg Michael Swan-ről sem, akinek Practical English Usage című úttörő könyve egy saját kategóriát alkot. Mit jelent ez? Azt, hogy elvetettem a klasszikus megközelítést, vagyis, az Egyszerű mondat nem kurzuskönyv lesz, mint például a Báti - Véges. (Amely bizonyos szempontból, még mindig erősebb, mint sok, azóta nagy népszerűségre szert tett kurzuskönyv. Azonban meghaladott és helyenként kínosan részletező. Nem csoda: az ötvenes években adták ki először. Azóta az angol is rengeteget változott.) Azonban az Egyszerű mondat nem is szabályok puszta halmaza, vagy egyetemi jegyzet, mint Lázár könyve. Nem próbálja meg átfogni az egész angol nyelvtant. Ahhoz egy ember és egy kötet kevés. Vagy akkor akkora könyveket kell csinálni, mint egy referencianyelvtan. Ezer oldal, három kiló. Pontos, viszont mindennapi tanulásra nem alkalmas. Nem arra való. Az Egyszerű mondat bemutatja, hogyan lehet egyszerű mondatot alkotni. Félreértés ne essék: az egyszerű mondat egy nyelvtani kategória, ami az összetett (alá és mellérendelő) mondatoktól különbözteti meg. Ennek két oka van. Az angol mondatok túlnyomó többsége egyszerű mondat. Egy maroknyi szabállyal és némi józan ésszel (sajnos ezt egyetlen könyv sem biztosíthatja) relatíve gyorsan meg lehet tanulni egyszerű mondatokat alkotni, ami hatalmas lépés. Ha ez megvan, akkor jöhetnek majd az összetett mondatok. Talán majd egy következő kötetben.
A másik célom, hogy esztétikus könyvet csináljak. Fizikailag szépet, amelyik nemcsak tanít, hanem esztétikai élvezetet is ad. A magyar nyelvtankönyvek többsége - sajnálom, hogy ezt kell mondjam - nem szép. A betűtípusaik nem jól olvashatóak, a tipográfiai kivitelezés gyenge (Ha ezt egyáltalán figyelembe vették), az esztétika másodlagos, de inkább lényegtelen, a megjelenés szegényes, a kivitelezés nemtörődöm. Az én könyvem szép lesz. Élvezet lesz kézbe venni. Egy szép könyvből könnyebb tanulni, mert hívogat. Csábít. A tipográfia egy évszázados múltra visszatekintő művészet, és az európai tipográfia mesterei gyönyörű betűtípusokat alkottak! Miért ne használnánk hát fel őket?
[caption id="attachment_934" align="aligncenter" width="572"]
Funny how true this is...[/caption]
Tudtad, hogy az egyik legrégebbi európai betűtípust egy francia betűvésnök, Claude Garamond alkotta meg, a tizenhatodik században? Több mint négyszáz éve létrehozott egy olyannyira harmonikus és szép betűtípust, hogy azóta is használják, és még mindig népszerű?
[caption id="attachment_937" align="aligncenter" width="640"]
Stood the test of time...[/caption]
Persze, más betűtípusok is léteznek, amelyek versenyben vannak az Egyszerű mondat-ért. Ott van például a reneszánsz betűkre emlékeztető Arno amelyik szintén gyönyörű és sokkal kompaktabb, bár kevésbé filigrán, mint a Garamond. Az olvasás nemcsak egy eszköz arra, hogy információkat szerezzünk. Az olvasás értékes, szellemi és esztétikai élvezet forrása is.
[caption id="attachment_941" align="aligncenter" width="680"]
A certain, slender grace.[/caption]
Természetesen, nincs tökéletes nyelvtankönyv, sem didaktikai, sem esztétikai szempontból. És nem szeretném becsmérelni sem azokat a munkákat, amiket előttem készítettek. Azonban minden látásmódnak adnunk kell legalább egy esélyt, hátha könnyebben, világosabban, logikusabban is fel lehet vázolni az angol nyelvtant, ami - legalábbis az egyszerű mondathoz tartozó része - nem is annyira bonyolult.Nos, hogyan is néz majd ki az Egyszerű mondat? Most, hogy már több készült el a könyvből, mint amennyi hiányzik, már átlátom, hogy milyen szerkezetű lesz. A könyv három részre oszlik majd, és összességében körülbelül 250 oldal terjedelmű lesz, ami ijesztően soknak hangzik, azonban ez nem annyira rossz, mint amilyennek tűnik. A három részből az első egy egységes gondolatmenetre felfűzött magyarázat-sorozat, amely egyértelműen és reményeim szerint pontosan elmondja, hogyan kell egyszerű mondatokat alkotni. A második rész - amely pillanatnyilag még a legrövidebb - rövid és szükséges, de a központi gondolatmenetből nélkülözhető magyarázatokat tartalmaz. A harmadik részt pedig a függelékek alkotják. Ez a rész az, amin mostanában a legtöbbet dolgozom, mivel ebben találtam a legnagyobb hiányosságot a fenti könyvekben.
A függelékekben ezt találhatja majd az olvasó:
Mindezt (eddig) több mint 350 kétnyelvű példamondattal, és ezek csak a függelékek. Magyarul, minden mondathoz fordítással, ahol kell ott értelmezéssel is. Olyasmiket igyekszek elmondani, amit az előttem lévők még nem, vagy nem így mondtak el.Hát ezért van kevesebb poszt. Nem tétlenkedem, és a blog nem szűnik meg, de a könyv most nagyon fontos. Az év vége előtt szeretném befejezni az írást, hogy utána a megjelentetéssel és a marketinggel tudjak foglalkozni.
This is my labour of love.
" It's no go the gossip column, it's no go the Ceilidh, All we want is a mother's help and a sugar-stick for the baby.
Willie Murray cut his thumb, couldn't count the damage, Took the hide of an Ayrshire cow and used it for a bandage. His brother caught three hundred cran when the seas were lavish, Threw the bleeders back in the sea and went upon the parish.
It's no go the Herring Board, it's no go the Bible, All we want is a packet of fags when our hands are idle.
It's no go the picture palace, it's no go the stadium, It's no go the country cot with a pot of pink geraniums, It's no go the Government grants, it's no go the elections, Sit on your arse for fifty years and hang your hat on a pension.
It's no go my honey love, it's no go my poppet; Work your hands from day to day, the winds will blow the profit. The glass is falling hour by hour, the glass will fall for ever, But if you break the bloody glass you won't hold up the weather."
(Bagpipe Music, 1938)
Van néhány szó, ami már régóta érdekel. Honnan jönnek, mit is jelentenek pontosan, és hogyan lehetne helyesen, vagy talán helyesebben használni őket? Lehet, hogy ezekből a cikkekből is sorozat lesz, de nem akarok túl sokat ígérni, mert az általában nem vezet jóra.
Egy nagyon elegáns, bár a magyar nyelvű angolt beszélők körében kevésbé használt szó a brute. Maga a szó több európai nyelvben megtalálható, és a magyarban is gyakran használt. A latin „brutus”-ból származik. Eredeti jelentése: tompa, nehéz, irracionális; ostoba. Az angolba főnévként és melléknévként is átkerült, némileg módosult jelentéssel.
A Webster’s 1988-as, harmadik kiadása szerint:
1. (n.) Lacking the ability to reason.
(fn.) Valaki vagy valami, amiből hiányzik a gondolkodás képessége.
[caption id="attachment_901" align="aligncenter" width="600"]
No reasoning here.[/caption]
„a simple brute”
2. (adj.) Having no consciousness of feeling. Insensate.
(mn.) Mások érzéseit figyelmen kívül hagyó. Érzéketlen.
[caption id="attachment_895" align="aligncenter" width="600"]
Utterly Unconcerned[/caption]
„the brute force of nature”
3. (adj.) Of, or like an animal, brutal, cruel, cross, sensual, stupid etc.
(mn.) Állatra jellemző, állati. Brutális, kegyetlen, agresszív, érzéki, ostoba stb.
[caption id="attachment_906" align="aligncenter" width="303"]
The eyes of a brute...[/caption]
„as natural brute beasts”
(The Bible: 2 Peter 2:12, King James Version, 1611)
„like unreasoning animals”
(The Bible: 2 Peter 2:12, New American Standard Bible, 1995)
[caption id="attachment_904" align="aligncenter" width="366"]
You reap what you sow.[/caption]
4. (n.) An animal.
(fn.) Egy állat.
[caption id="attachment_894" align="aligncenter" width="600"]
A beast[/caption]
„a brute”
5. (n.) A person, who is brutal, or very stupid, gross, sensual, etc.
(fn.) Valaki, aki brutális, vagy nagyon ostoba, durva, stb.
[caption id="attachment_898" align="aligncenter" width="600"]
You all know him.[/caption]
An undiscerning brute, with a remarkable companion.
A magyarban főnévként nem, csak melléknévként használjuk. „Brutális!” hallhatjuk nagyon gyakran. Olyannyira, hogy a szó már el is vesztette sokkoló erejét, egyszerűen valami erőset, harsányat, rendkívülinek látszót próbál jelképezni. Hasonló szavakból azonban túlkínálat van a magyar melléknevek piacán. Elég csak a „kemény”, „meleg”, „durva”, „súlyos” és más hasonlókra gondolni. A brutális eredeti jelentése tehát: embertelen, állatokra jellemző, állatias.
„Etimology sometimes can turn to be a crooked game of guessing. Being crude is unadvised.”
"How many public sinks left running for ghost hands? Your change given in foreign coins and still coming up short. Imagine all the salt shakers loosened upon the world; names scrawled into sidewalks; people who hate people and work in services you have to tip; patrons making waitresses cry right now. Right now there are sleeper cells waiting to hit you hard on the shoulder as you make your way home.
When I can finger someone who looks responsible for these acts, I follow them home, dump their trash cans, throw a brick through a window, take a long piss on the front door. Harsh, yes, but half measures are what brought us to these times. When those sirens wail for me I know I am an ancient god, running from all I've done."
(On soft terror, 2010)
"Of one who made no claims, but simply loved Because that was her nature, and loving so Asked no more than to be repaid in kind. If she was not a saint, I do not know
What saints are…"
(My mother's sister, 1965)
Miben különbözik hát az emberi beszéd az állati kommunikációtól? Az emberek természetesen szinte „mindenről” tudnak beszélni, nemcsak arról, hogy – bár ez kétségtelenül fontos – hol találhatnak mézet, vagy hogy mi a nevük. Ez azonban még nem lenne elég bizonyíték arra, hogy az emberi beszéd alapvetően különbözik az állatokétól. Hiszen – ugyan furcsán hangzik – nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét sem, hogy az állatok azért nem „beszélnek” másról, mert más nem foglalkoztatja őket. Segíthet megérteni az emberi beszéd, ha megvizsgáljuk a főemlősök kommunikációját, vagyis: a majmok beszédét!
[caption id="attachment_766" align="aligncenter" width="465"]
What are we talkin' about here?[/caption]
A múlt század második felében több projektet is indítottak, elsősorban antropológusok, hogy megvizsgálják, megtaníthatóak-e beszélni a csimpánzok. Ha igen, mennyire? Ha nem, miért nem? Tényleg csak az ember tudna beszélni? Chomsky, aki a Syntactic Structures (1957) óta úgy gondolja, hogy igen; jókora felbolydulást váltott ki, és a tudományos közéletben már alig várták, hogy valaki végre bizonyítsa az ellenkezőjét.
Az első lépések
A korai kísérletek azonban már jóval Chomsky elméletének publikálása előtt elkezdődtek, hiszen ez egy olyan kérdés, amely mindig is izgatta az embert. Egy amerikai tudós házaspár, Luella és Winthrop Kellogg végezte az elsőt, 1931-ben, egy Gua nevű csimpánzzal, akit a saját gyerekükkel együtt neveltek fel. A kis majom a gyermekkel teljesen azonosan nevelkedett, pelenkázták, cumisüvegből etették, rendszeresen fürdették és ugyanúgy beszéltek hozzá, mint a sajátjukhoz. A majom azonban nem tanult meg beszélni. Végül is a kis csimpánz körülbelül hetven önálló szó jelentését volt képes megérteni, de beszélni egyáltalán nem beszélt. Míg a házaspár gyermeke, Donald normálisan tudott beszélni, a csimpánz élete végéig néma maradt. Érdekes azonban, hogy egy időben párhuzamosan tesztelték Donaldot és Gua-t, és egyes tesztekben a majom megelőzte az embert! A másik fontos tény, amire rájöttek, hogy a kis csimpánz a szagukról és a ruhájukról, míg Donald az arcukról azonosította az embereket.
A következő majom, akit 1947-ben Keith és Cathy Hayes próbált megtanítani beszélni, szintén nem hozta meg a várva várt bizonyítást: a majmok is tudják, amit mi. Vicki három év kemény munka után mindössze négy szót tanult meg kimondani: Mama, Papa, Cup és Up. Nem sokkal később rájöttek, hogy miért nem jártak sikerrel ezek a kísérletek: a csimpánzok fizikailag alkalmatlanok az emberi hangok kiadására. A hangképző szerveik nem tudnak megbírkózni a feladattal. Ezzel gyakorlatilag a kérdés megválaszoltnak tekinthető: a csimpánzok nem tudnak beszélni. Ennek az akadálya pedig nem abban keresendő, hogy nincs igényük a kommunikációra, vagy nem képesek felfogni, hogy mire használhatóak a szavak, hanem egész egyszerűen nem tudják kiadni a beszédhez szükséges hangokat.
Jelbeszéd
[caption id="attachment_768" align="aligncenter" width="557"]
The hands do the talking[/caption]
A kutatások következő hullámában ezért már nem beszélni akarták megtanítani a csimpánzokat, hanem jelbeszéddel kommunikálni. Az emberi beszédet képesek hallani, és mint fentebb láttuk bizonyos szavakat azonosítani is tudnak, ezért szinte magától értetődő volt, hogy a jelbeszéddel próbálkozzanak. Ez a felismerés adott újabb lökést a kutatásoknak, amik célja már a jelnyelv megtanítása volt. Az új kérdés az lett: képesek e a csimpánzok az emberek jelnyelvét használni, és ha igen, akkor hogyan? Ennek a kérdésnek a kiderítésére két programot indítottak – bár a program kifejezés kissé túlzásnak tűnhet – a hatvanas illetve a hetvenes években. Mindkettőben csimpánzokat vizsgáltak. Itt az ideje, hogy megismerkedjünk Washoe-val, és Nim-mel.
Washoe
Washoe egy nőstény csimpánz volt, aki 1965-ben született, és még mielőtt egy éves lett volna, befogták. Eredetileg az Egyesült Államok légiereje akarta felhasználni az űrprogramokat segítő kísérletekhez. Szerencsére Washoe megúszta a kényszerű űrutazást – ami általában az állatok halálával végződött – így került Allen és Beatrix Gardner gondozásába, akik a Nevadai Egyetemen indították el programjukat, aminek célja az volt, hogy megtanítsák Washoe-t az amerikai jelnyelvre (ASL). Washoe-t igyekezték úgy nevelni és kezelni, mint a saját gyereküket. A csimpánz gyakran ült velük az asztalhoz, és egy saját lakóautóban élt. Saját takarója, fogkeféje, könyvei és játékai voltak.
[caption id="attachment_773" align="alignright" width="450"]
Washoe és gondozója[/caption]
A korabeli trendektől eltérően, Washoe-t nem „operáns kondicionálással” tanították, ahogyan az akkoriban divatos behaviourizmus szerint kellett volna, hanem mindent megtettek annak érdekében, hogy leginkább a természetes környezetére emlékeztető közegben „tanuljon”, sőt, hogy emberként bánjanak vele… Washoe így számos jelet indirekt módon tanult meg: a környezetében élő emberektől „leste el” az egyes jelek jelentését. A kutatók együtt éltek vele, gyakorlatilag családtagnak számított. Kezdetben Gardner-ék jutalomfalatkákkal és csiklandozással jutalmazták, ha helyes válaszokat adott, vagy megtanult egy jelet.
Később rájöttek, hogy ez nem igazán tesz jót a kommunikációjuknak. Egy idő után már elmaradtak a jutalmazások, és egyszerűen csak „beszélgettek” a csimpánzzal. Washoe végül is körülbelül 350 jelet volt képes megtanulni, ami figyelemreméltó eredmény. A kutatók rájöttek, hogy a csimpánzok is képesek szavakat használni, ami azt jelenti, hogy a „kutya” jel bármely kutyát jelölheti, a „cipő” jel pedig bármely cipőt. Ez azt bizonyította, hogy a csimpánzok igenis birtokában vannak egyfajta absztrakciós képességnek. Sőt! Washoe később képes volt megtanítani a jeleket más csimpánzoknak is, továbbá képes volt önálló kombinációk létrehozására is. Állítólag egy tóparti séta során egy hattyút látva Washoe azt „mondta”: vízmadár. (Ezt a jelzést többen kétségbe vonják, és két külön jelnek értelmezik.)
Washoe-nak nemcsak a nyelvi képességekben mutatkozott meg az intelligenciája. Miután elkerült Gardner-ék től, egy Oklahomai csimpánzotthonba került. Itt egy nagyon érdekes dolog történt közte, és egy női gondozója között, aki egy szép napon nem jött hozzá többé.
[caption id="attachment_777" align="alignleft" width="150"]
Heartfelt[/caption]
„Azokkal az emberekkel, akikre számított de nem voltak ott, mikor szüksége lett volna rájuk, Washoe nagyon gyakran ridegen viselkedett, ezzel jelezve, hogy neheztel. Így üdvölte Kat-et is, amikor újra visszatért dolgozni a csimpánzokhoz. Kat elnézést kért tőle, és úgy döntött, hogy elmondja az igazat. „Meghalt a babám.” jelezte. Washoe ránézett, aztán a földre. Majd, nagysokára újra Kat szemébe, és finoman a „sírni” jelet mutatta, miközben végighúzta az ujját ott, ahol az emberek könnyei futnak. (A csimpánzoknak nincsenek könnyeik.) Kat később megjegyezte, hogy ez az egyetlen jel sokkal többet árult el Washoe érzelmi és szellemi képességeiről, mint megannyi, hosszabb, és nyelvtanilag is helyes mondata.
Úgy gondolom, hogy ez a nagyon megható epizód valami egészen rendkívüli és sokkal messzebb mutat, mint amiről a cikk szólni kíván. Érdemes megjegyezni, hogy Washoe maga is elvesztette két kölykét, az egyiket staphylococcus fertőzés, a másikat szívelégtelenség miatt, így nem kizárt, hogy ezért volt képes részvétet érezni a gondozója iránt.
Szintén rendkívüli, hogy képes volt felismerni magát a tükörben, és amikor megkérdezték tőle, mit lát, azt felelte. „Én, Washoe.” Később, amikor először találkozott más csimpánzokkal, nagyon megdöbbent, mert nem tudta, hogy ő maga is csimpánz. Mivel emberként nevelték, ezért egyfajta identitásválságot élt át amikor először találkozott fajtársaival. Később képes volt megbarátkozni velük és sikeres kapcsolatokat alakított ki, sőt néhányukat ő maga tanított meg a jelbeszédre! Egy másik csimpánzzal, Moja-val kialakították a saját jelnyelvüket, olyan jelekkel, amiket senki nem tanított nekik, és csak ők értettek! A vele dolgozó kutatók megjegyezték, hogyha valaki új került a programba, Washoe lassabban „beszélt” hozzá, hogy legyen ideje megérteni e számára még nagyon szokatlan kommunikációs formát.
Washoe élete végéig a Central Wahington University kampuszán élt, itt is halt meg, 2007-ben, 42 évesen. Az egyetemen gyászbeszédet mondtak a halálakor, és sokan úgy gondolják (pl.: Joan Dunayer) hogy megérdemelte volna, hogy emberi jogokkal rendelkezzen.
Washoe-ról kevesebbet sikerült csak megtudnom, de abból a kevés információból, ami rendelkezésemre áll, kijelenthetem, hogy ő képes volt megérteni a szavak használatát, és érzékelni az emberek érzelmeit. A többi állathoz képest Washoe már sokkal több mindenről volt képes beszélni. Egészen új dimenziók nyíltak meg a delfinekhez, vagy a madarakhoz képest.
A sikeresnek tekintett Washoe program után indult el az a kísérlet, ami igazán nagy figyelmet kapott a tudományos világtól és ami még fontosabb: a médiától.
Project Nim
Nim szintén csimpánz volt, ő azonban fiú. Anélkül, hogy nagyon mélyen belemennék magába a kísérletbe – ha egyáltalán annak lehet nevezni – nagyon röviden nézzük a tényeket. A program atyja Herbert „Herb” Terrace, a Columbia University viselkedéskutatója, akinek az volt a célja, hogy megcáfolja Chomsky azon kijelentését, miszerint csak az ember képes a nyelv használatára. Minden más, amire az állatok képesek, nem nyelv. Ennek mérése elsősorban a jelsorozatok lejegyzésével és mérésével volt lehetséges. Nim 125 jelet tanult meg használni, amiben szerepelt a „sajnálom”, és a „most” is. Képes volt kombinációkat is alkotni, amelyekkel bonyolultabb gondolatokat is kifejezhetett.
[caption id="attachment_785" align="alignleft" width="385"]
A creature of simple pleasures[/caption]
Három jelből álló kombinációk: Apple me eat, Banana Nim eat, Banana me eat, Drink me Nim, Eat Nim eat, Eat Nim me, Eat me Nim, Eat me eat, Finish hug Nim, Give me eat, Grape eat Nim, Hug me Nim, Me Nim eat, Me more eat, More eat Nim, Nut Nim nut, Play me Nim, Tickle me Nim, Tickle me eat, Yogurt Nim eat
Négy jelből álló kombinációk: Banana Nim banana Nim, Banana eat me Nim, Banana me Nim me, Banana me eat banana, Drink Nim drink Nim, Drink eat drink eat, Drink eat me Nim, Eat Nim eat Nim, Eat drink eat drink, Eat grape eat Nim, Eat me Nim drink, Grape eat Nim eat, Grape eat me Nim, Me Nim eat me, Me eat drink more, Me eat me eat, Me gum me gum, Nim eat Nim eat, Play me Nim play,Tickle me Nim play
A jelek kombinációja azonban sokkal inkább pragmatikus jelhasználatot tükröz. Ami azt jelenti, hogy Nim a sorrendiséget vagy a jelentés kapcsolatát teljesen figyelmen kívül hagyva bármit jelzett, ami azt jelenthette: „Hozd ide a kajámat!” Természetesen az adatok kezeléséről és gyűjtéséről kevés információm van, nem tudom például, hogy mennyire volt konzisztens az adatok felvétele, mikortól számított egy jel megtanultnak, vagy hogy mikor jegyeztek fel egy jelsorozatot mint ismétlést. A fenti minták a leggyakoribb jelkombinációkat tartalmazzák.
Nim leghosszabb mondata:
"Give orange me give eat orange me eat orange give me eat orange give me you."
Azt hiszem, ezek a jelkombinációk kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Nim-et egy fikarcnyit sem érdekelte más, mint az egyszerű testi örömök. Nem beszélhetünk nyelvtanról, de még arról sem, hogy saját magán kívül érdekelte volna bármi.
Terrace maga mondta, hogy Nim gyakorlatilag „kifinomult koldulásra” használta a jelnyelvet, azért hogy úgy manipulálja a valóságot, hogy megkapja, amit akar.
Tavaly egy dokumentumfilm is készült, „Project Nim” címmel, amelyben bemutatják az egész programot, Nim életének szakaszait, és az embereket, akikkel találkozott. Maga a film remek, és nagyon jól bemutatja, hogy mennyire ad-hoc jellegű volt ez az egész kutatás, hogy ennek a hanyagságnak milyen súlyos következményei voltak. Anélkül, hogy megpróbálnám megválaszolni a számtalan morális kérdést, amelyet egy ilyen kísérlet felvet, csak néhány fontosabb pontot ragadnék ki a történetből.
[caption id="attachment_790" align="aligncenter" width="853"]
A film hivatalos plakátja[/caption]
A „Project Nim” kutatási terv nélkül zajlott. Ez azt jelentette, hogy Terrace nem tudta, meddig fognak kísérletezni a majommal, honnan lesz rá pénz, és mi lesz majd Nim-mel, ha a kísérletek véget érnek . Nem voltak emberek a programhoz, és nem volt megtervezve az sem, hogy ők honnan kapnak majd pénzt és meddig maradnak együtt a csimpánzzal. Kezdetben nem voltak kutatási naplók és nem volt napirend sem, Nim egyszerűen együtt lakott egy háromgyerekes családdal. A nő, aki New York-i lakásába befogadta a kis csimpánzt, semmilyen rendszert nem alakított ki.
[caption id="attachment_793" align="alignleft" width="600"]
Laura & Nim[/caption]
Később egy fiatal kutató Laura-Ann Petitto vette át a tanítását, és vele kezdett igazán fejlődni. Eközben azonban Nim egyre nőtt. Magányosan, csimpánzoktól elzárva élt, mint egy mesebeli herceg, halálra kényeztetve. Később sikerült az egyetem egyik ingatlanában helyet találni a kis csimpánznak és a kutatóknak akik a nap 24 órájában vele voltak, gyakorlatilag vele éltek… (Nem elhanyagolható, hogy a szóban forgó ingatlan egy egykori elnök rezidenciája volt, óriási parkkal!) Minden kutató nagyon megszerette Nim-et. Azonban ahogy nőtt, egyre agresszívabb lett.
Harapott és egyre kiszámíthatatlanná vált. Egy napon megtámadta az egyik gondozóját, látszólag minden ok nélkül, ezért Herb lefújta a programot… Nim igazi kálváriája ekkor kezdődött. Az elnöki házból egy csimpánztelepre került, egykori gazdái, akik nagyon szerették, és akikkel közeli, érzelmi kapcsolatban volt, otthagyták egy ketrecben. Nim hirtelen nagyon mélyre zuhant… Egy egykori elnök házából egy börtöncellába. Itt azonban megismerkedhetett néhány csimpánzzal, és ami még fontosabb, Bob Ingersoll-lal is, akivel nagyon megkedvelték egymást. A jó idők azonban nem tarthattak sokáig. Bob csimpánztelepe néhány év múlva bezárt, és Nim-et egy állatkísérleti telepre vitték, ahol oltóanyagot teszteltek főemlősökön. A történet azonban nem itt ért véget…
[caption id="attachment_796" align="alignright" width="621"]
Bob & Nim[/caption]
A film kiváló, pontos és tárgyilagos képet igyekszik festeni, mind a csimpánzól, mind az emberekről akik kapcsolatba kerültek vele, és szinte tapinthatóvá teszi az érzelmeket amik az állat és ember ilyen különleges kapcsolatában megélhetőek. Azon a puszta tényen kívül, hogy a csimpánzok nem használnak nyelvtant, és hogy egy csimpánz képes jelnyelvvel ételt kunyerálni a kísérlet sokkal többet mutatott meg. Sokkal fontosabbak a morális kérdések és az ezekre adott válaszok, mint maga a nyelvtan… Hol van a határ ember és állat között? Vajon mit tehetünk meg és mit nem egy állattal, ha egyáltalán annak tekinthetjük őket? Milyen egy etikus kutatás?
Vajon helyesen jártak el a kutatók, abban, ahogyan Nim-mel bántak? Könnyű lehet kritikával illetni az adatokat, a módszereket, a kutatókat, de azt gondolom, sokkal szegényebbek lennénk ha nem próbáltuk volna meg felfedezni, hogy valóban beszélhetünk-e állatokkal és hogy ők képesek-e beszélni hozzánk…
Hamarosan folytatom…
" The difference between Einstein and a high school dropout is trivial compared to the difference between the high school dropout and the best robot in existence, or between the high school dropout and a chimpanzee."
Steven Pinker, How the Mind Works, 1997
Mindannyian zsenik vagytok! És ezt most be is fogom bizonyítani! Ez a két részes cikk azt szeretné megmutatni, hogy minden emberben van egy "nyelvi ösztön", egy olyan szellemi szerv, aminek segítségével minden egészséges ember képes beszélni. Az anyanyelvén és idegen nyelven egyaránt. Tehát minden ember képes beszélni, ahogyan minden sas tud repülni, vagy minden delfin úszni. Úgy tűnik, az emberek különleges képessége ez: a beszéd. Azt szeretném bemutatni, hogy minden ember veleszületett tulajdonsága, hogy képes dekódolni azokat a nagyon bonyolult zörejeket, amiket beszédnek hívunk.
Hiszen mi különbözteti meg az embereket az állatoktól? Természetesen nagyon sok minden, és ez egy parttalan beszélgetés kezdete is lehetne, de én szeretnék most kiemelni egyet a számtalan tényező közül. Ez pedig nem más, mint az emberi nyelv. Régóta foglalkoztatja (nemcsak) a tudósokat, hogy vajon az álltok is tudnak-e beszélni, vagy csak az emberek képesek erre? Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszolhassuk, el kell döntenünk, hogy mit is értünk beszéd alatt. Véleményem szerint a beszéd a kommunikáció egyik formája.
A kommunikáció az információ megosztását, közössé tételét jelenti. Nagyon sok állatfaj egyedei kommunikálnak egymással. És itt nem feltétlenül kell csak a bálnák énekére, a kutyaugatásra, vagy az énekesmadarak dalaira gondolnunk. Számtalan eszközzel kommunikálhatunk egymással, a hangok csak egy a sok lehetőség közül. Sok „néma” állat kommunikál a színeivel,vagy a mozgásával. A pávakakas színei is felfoghatóak kommunikációs eszközként. Ahogyan a cápák köröző mozgása, vagy egy virág illata is…
[caption id="attachment_724" align="aligncenter" width="500"]
It does say something...[/caption]
Azt természetesen el kell ismernünk, hogy az állatok is képesek kommunikációra. Egyébként a kommunikáció szó maga a latin communicare igéből származik, ami annyit jelent: megosztani, közössé tenni. Azt aligha tagadhatjuk, hogy az állatok is képesek az információ megosztására. Miért ne lennének? De ugyanúgy teszik ezt mint az emberek? Ugyanúgy képesek hangokat kibocsátani mint mi, és ugyanúgy képesek meghallani ezeket a hangokat, sőt! Közismert tény, hogy a kutyák vagy a macskák hallása sokkal élesebb, mint egy átlagos emberé. Akkor talán nem tudják megérteni a hangokat? Miért? Hiszen sok állat nagyobb aggyal rendelkezik, mint az ember, abszolút és relatív értelemben egyaránt.
Akkor mi a különbség? Úgy tűnik, az állatok legalább olyan jól felszereltek a beszédhez, mint az emberek… Természetesen ez nem teljesen igaz. Az lehet, hogy vannak állatok, amelyeknek érzékenyebbek az érzékszerveik, vagy nagyobb tartományban képesek hangokat kiadni. Azonban valami hiányzik... Vajon miben térünk el mégis, mi emberek?
Tudtad például, hogy a méhek bizonyos mozgáskombinációkkal mutatják meg, merre találtak nektárt? Vajon a méhek így tudnak beszélni? Bizonyos értelemben igen, bizonyos értelemben nem. Tanulmányozták a kommunikációjukat (von Frisch,1954), de kiderült, hogy csak azt tudják „elmondani” egymásnak, merre van a táplálék. Másról nem tudnak „beszélni”. Sőt, ami még érdekesebb, az irányokat csak két dimenzióban tudják megadni. Ha esetleg egy bizonyos – relatíve szűk – tartományon kívül esik a célpont, vagyis magasabban található, akkor nem találják meg. Miért? Úgy tűnik nincs „szavuk” a „fel” fogalomra. Hogy ez miért van? Nos, a virágok többnyire a földön nyílnak…
[caption id="attachment_732" align="aligncenter" width="600"]
One track mind, goes around in circles[/caption]
De mi a helyzet a többi állattal? Nem mindegyiket lehet tanulmányozni… A bálnák kommunikációjáról például még mindig nagyon keveset tudunk. Nincs rá elég pénz, idő és kutató… A delfinekéről azonban sokkal többet sikerült megtudni. A delfin nagyon intelligens állat, ráadásul ugyanúgy emlős, ahogyan az ember is. A „fülük” rendkívül érzékeny. Mivel a víz jobban vezeti a hangot, mint a levegő, sokkal nagyobb távolságokról is képesek „beszélni” egymással, mint az emberek, vagy bármely más felszíni élőlény. Egy delfinnek aligha van szüksége telefonra, ha néhány kilométerre van tőle a társa. Ráadásul nagyon is társasági lények, ritkán élnek egyedül. Vajon miről beszélgethetnek? És hogyan?
A delfinek bonyolult hangsorozatok kiadására képesek, amelyek nagyon hasonlítanak a beszédre. Egyes kutatók úgy gondolták: valamiféle kezdetleges nyelven ugyan,de beszélnek. Volt egy delfinpár, amelyet behatóan meg is tudtak vizsgálni (Bastian; Au 1993). A kutatások végén azonban kiderült, hogy a delfinek „beszéde” is nagyon korlátozott. Arra ugyan képesek, hogy a legapróbb dolgok helyét is pontosan megjelöljék, és ezt az információt nagyon nagy távolságokról is gyorsan megosszák egymással, azonban mást nem tudnak „mondani”. Például egy delfin pontosan meg tudja mondani egy két kilométerrel arréb levő társának, hogy egy homokpadon hol található egy piros csigaház.. Ez egy nagyon figyelemreméltó tény, és az emberi technika még mindig nem elég kifinomult ahhoz, hogy ezt meg tudja csinálni. Legalábbis nem minden körülmények között, és csak temérdek pénzért. Nem úgy, mint a delfinek. A méhekhez képest azonban vagy egy kis eltérés. Úgy tűnik, hogy minden delfinnek van egy egyéni hangsorozata is, amelyet felfoghatunk a „nevüknek”. Tehát az ő kommunikációjuk már személyesebb. De ebben ki is merült a delfinek kommunikációja. Sajnos ők sem beszélnek túl sok mindenről…
[caption id="attachment_735" align="aligncenter" width="600"]
I can say my name...[/caption]
Mi a helyzet a madarakkal? Nagyon sok madárfaj képes hanggal kommunikálni. Van egy egész rendszertani egység, az énekesmadár alakúak rendje (kevésbé elegáns nevükön: a verébalakúak rendje), amelynek tagjai – milyen meglepő - énekelnek. De miről? Valahogy mindig hajlottam arra, hogy elhiggyem: a madarak mégsem olyan romantikus lények, mint amilyennek próbálják lefesteni őket. A madárdalok a legtöbb esetben mindössze két célt szolgálhatnak: vagy a területi határok jelzését, vagy a párválasztást és megtartást. Ez azt jelenti, hogy a Fekete Rigó (Turdus Merula) kedves strófái azt jelzik az azonos nemű fajtársaknak: jobban teszik, ha hallótávolságon kívülre távoznak, míg az ellenkező neműek több mint szívélyes fogadtatásra számíthatnak az énekestől. Ez ugyan csöppent sem romantikus, azonban igaz.
[caption id="attachment_738" align="aligncenter" width="600"]
Cutting to the chase[/caption]
A madarak viszont meglehetősen távoli rokonai az embernek, és ami azt illeti a delfinek sem éppen nevezhetőek az emberhez túlságosan hasonlónak. Talán a legközelebbi rokonaink, a majmok képesek beszélni!
Hamarosan folytatom...
"The sunlight on the garden Hardens and grows cold, We cannot cage the minute Within its nets of gold, When all is told We cannot beg for pardon.
Our freedom as free lances Advances towards its end; The earth compels, upon it Sonnets and birds descend; And soon, my friend, We shall have no time for dances
...
And not expecting pardon,
Hardened in heart anew,
But glad to have sat under
Thunder and rain with you,
And grateful too
For sunlight on the garden. "
(The Sunlight on the Garden, 1938)
Akkor miért használják mégis így? Talán nem tudják, hogy helyes? Dehogynem. Pontosan azért használják így, mert nem az. Mert tudják, hogy egyből felfigyel rá mindenki… Emlékszünk még az: „Az orromat is tisztítsa…” reklámra? Ugye, hogy igen? (Hah, rutinos marketingrókákat megszégyenítő módon már eleve ezzel kezdtem a bejegyzést! Igaz, hogy kíváncsivá tettelek? Mit keres itt egy reklám? Hol vannak az infinitívek? Na ez egy klasszikus gimmick volt. Köszönöm szépen. Azt hiszem itt az ideje, hogy új karrierbe kezdjek és nyissak egy telejósdát...) Hiszen annyira fület szaggató volt ezt hallani a TV-ből, ami akkoriban még őrzött egy morzsányit a hiteles médium nimbuszából. Az angolnak – ahol lássuk be, a kapitalizmus jóval régebb óta megy már – van is egy kifejezése erre.
Gimmick.
Ez a szó tulajdonképpen egyfajta különleges, vagy eredetieskedő tulajdonság vagy vonás – egy termék esetében például egy szlogen vagy bármilyen más figyelemfelkeltő eszköz – amelynek az rendeltetése, hogy megkülönböztesse az adott terméket a többitől. Maga a vonás vagy tulajdonság nem kell, hogy hasznos, vagy célszerű legyen. Egész egyszerűen azért van, hogy legyen. Öncélú.
(A cím Iggy Pop klasszikus „Lust for Life”-jából való.)
A szóra van egy másik definíció is, amelyet szó szerint kell idéznem, mert annyira szép:
[caption id="attachment_601" align="aligncenter" width="480"]
"Making a fair game crooked"[/caption]
„A device used for making a fair game crooked.”
[Egy eszköz, amely megront egy fair játszmát.]
Jelenthet különleges marketingeszközt is, melyet még a termék piacra dobása előtt alkalmaznak. (Nem összekeverendő azonban a teaser-rel.)
Érdekes „Americana” a Burma-Shave egykori gimmick-je. A cég terméke egy borotvakrém volt, amit pamacs nélkül is lehetett használni. A gimmick pedig az autóutak mentén felállított plakátok sorozata volt, amelyeken rövid, humoros, gyakran rímelő versikék voltak. Például:
Every shaver / Now can snore / Six more minutes / Than before / By using / Burma-Shave
Riot at / Drug store / Calling all cars / 100 customers / 99 jars / Burma-Shave
A versek néha biztonsági felhívásnak voltak „álcázva”…
Don't take a curve / at 60 per / we hate to lose / a customer / Burma-Shave
[Ne kanyarodjál / 120-al / egy vevővel lennénk / mínuszban. / Burma Shave]
[caption id="attachment_588" align="aligncenter" width="239"]
Painfully obvious[/caption]
Szóval az „I’m loving it.” egy gimmick. Hozzászokunk majd mi is, fel sem fogjuk már kapni a fejünket. Azonban – mivel a tanulók gyakran kérdezték – gyakran gondolkodtam ezen. Vajon tényleg helyes választ adtam nekik? Tényleg csak egy gimmick? Tényleg nem jó?
A múltkor eszembe jutott: mi van, ha mégis helyes? És talán lehet is az! A continuous aspektus ugyanis azt is kifejezheti, hogy valami időleges, átmeneti, nem állandó, a szabályszerűségtől eltér, nem teljes értékű.
És ez valóban igaz lehet!
Ha jobban belegondolok, könnyen lehet, hogy a reklám – a tervező szándékának épp az ellenkezőjét mondva – valóban őszinte. Ugyanis az „I’m lovin’ it.” mondat úgy is értelmezhető, hogy a szeretet csak átmeneti. Mit is jelent ez?
A love ige eredetileg egy állapotot fejez ki, egy állapot pedig nem lehet befejezett vagy befejezetlen, éppen ezért nem lehet a continuous aspektusban használni. Elvileg. Persze látjuk, hogy lehet, nem kezd el sikítani a papír sem, éppen ezért nézzük meg, hogy milyen gondolatot fejezhet ki így a mondat. Nézzünk egy egyszerű példát, egy hasonló szóval:
[1] I enjoy reading books.
(Szeretek könyveket olvasni.) [Általános kijelentés, az ige állapotot fejez ki vagyis statív]
[2] Are you enjoying your meal?
(Élvezed az étkezésed? Vagyis: Ízlik amit eszel épp most?) [Az ige dinamikus.]
Tehát mégiscsak létezik valamiféle értelme így is az igéknek, még ha nem is annyira kifejező vagy szép. Arra gondolok, hogy sokszor úgy vagyok a McDonald’s éttermeivel és ételeivel, hogy abban a pillanatban, amikor megtalálom őket általában nagyon éhes vagyok és valamiféle megkönnyebbülést, vagy „feloldozást” adnak az éhség alól. Azonban az ételek puszta minősége mindezt átmenetivé teszi. Vagyis pontosan tudom, hogy amit eszek az ugyan csillapítja az éhségem, de sokkal rövidebb ideig, mintha „valami rendeset” ennék. Divat szapulni a gyorséttermeket, főleg a McDonald’s-ot, én nem szeretném ezt tenni. Megvan a maga helye, és néha tényleg nagyon jól tud jönni egy piros sárga műanyagdoboz az út mentén.
[caption id="attachment_587" align="aligncenter" width="600"]
"Any port in a storm"[/caption]
Azonban könnyen lehet, hogy a szlogen is ezt a fajta „átmeneti gyönyört” próbálta szavakba önteni. Addig a néhány percig, mialatt elfogyasztom, szeretem, de ez egy átmeneti állapot. A klimax és az éhség elmúltával tudatára döbbenek annak, hogy valójában semmi tartalmasat nem ettem, a vércukorszintem most gyorsan megugrott, de hamarosan le is fog esni, és a sok zsírtól elnehezülök. Szóval azután már elmúlik a szeretet és valami furcsa csömör vagy enyhe undor fog el, persze ez lehet, hogy csak nálam van így.
A mondat tehát nagyon is igaz és pontos is. Szeretem, de csak addig amíg észbe nem kapok, vissza nem térek az eredeti állapotomba, eltűnik a mardosó éhség. Szóval mondhatom akár azt is:
„I’m lovin’ it.”