A nyelvtan valóban nagyon fontos ahhoz, hogy helyesen beszéljünk, azonban önmagában nem elég. A szavakra van szükségünk ahhoz, hogy tudjunk mivel beszélni. Annak, hogy mi egy szó, könyvtárnyi irodalma van, érdekes módon azonban mind a mai napig nincsen mindenki által elfogadott meghatározása ennek az egyszerű fogalomnak. Az én olvasatomban a szó egy önálló értelemmel bíró jelsor. Ezek a jelek egyaránt lehetnek hangok és betűk. A szó tehát egy kisebb – önmagukban értelemmel nem bíró – jelekből összeálló nagyobb jelcsoport. Egy szimbólum.

Minden szónak van alakja és jelentése. Ha egy nagyobb egység részévé tesszük őket, akkor funkciójuk is. Érdemes megjegyezni, hogy a szó maga egy gondolatot, vagy fogalmat jelképez. Ez tehát azt jelenti, hogy egy szólánc vagy mondat már egész gondolatsor vagy szimbólumsorozat lesz, amely nagyon bonyolult gondolatokat is meglehetősen egyszerűen ki tud majd fejezni.

Ahhoz azonban, hogy ezt megtehessük, ismernünk kell egy szó jelentését. Természetesen egy szónak több jelentése is lehet. Azonban – mivel a szó valójában egy szimbólum – ha felismerjük mit szimbolizál könnyebben érthetjük meg a jelentését is.

Vegyük példaként a green szót.

A szó elsődleges jelentése közismert: zöld.

Ennek a jelentésnek többféle funkciója is lehet, hiszen a szó lehet melléknév, mint például:

 [1] This car is green.

Ez az autó zöld.

Avagy főnév.

[2] Which pepper do you want: the green or the red?

Melyik paprikát akarod?

I want the green.

A zöldet.

 

Ezt a példát csak azért hoztam fel, hogy lássuk: mihelyst tudjuk, hogy maga a szó mit jelképez, akkor képesek leszünk arra is, hogy megértsük a jelentését még akkor is, ha a felhasználása a mondatban megváltozik. Azonban a green szó jelenthet még nagyon sok minden mást is a „zöld” színen kívül.

[caption id="attachment_324" align="aligncenter" width="580"] Greens[/caption]

"Give me some greens!"

Adj egy kis dohányt!

 A dollár bankjegyek zöld színe miatt a green szó (általában többes számban) jelenthet pénzt is.

Azonban a zöld szín miatt nagyon sok leveles zöldség elnevezése is "greens".  Hazánkban kevésbé gyakran használt a "collard greens" -nek nevezett takarmánykáposzta, amely az U.S.A. déli államaiban gyakori ételnek számít.

C-vitamin tartalma rendkívüli, így nagyon egészséges is.

[caption id="attachment_325" align="aligncenter" width="600"] Collard Greens[/caption]

 

Néhány újabb jelentés…

Green = inexperienced vagyis, tapasztalatlan (az éretlen zöldségek színéről, ami zöld)

A magyarban szintén találhatunk hasonló értelemmel bíró szót, ez pedig a zöldfülű, amely ugyanezt jelenti: tapasztalatlan, éretlen.

Green = rendben van, jóváhagyva, OK (A forgalmi jelzőlámpa színéből, ami szintén zöld és azt jelenti: az átkelés engedélyezett.) Lásd a kifejezéseket: to have the green light, Supergreen

 

 [3] My boss gave me the green light for my day off.

Vagyis: A főnökön jóváhagyta a szabadnapomat. (Megengedte.)

 

[caption id="attachment_334" align="aligncenter" width="540"] You are good to go.[/caption]

 

[4] Is that OK, if we meet on Friday?

 Ok, ha pénteken találkozunk?

Supergreen.

Tökéletes! (Több, mint jó…)

 Ugyanakkor a zöld szín mint szimbólum is jelen van az emberi kultúrában. Gyakran szimbolizálja a természetet, ezért a green melléknév azt is jelentheti: környezetbarát, kevésbé vagy egyáltalán nem környezetszennyező. Például:

[caption id="attachment_328" align="aligncenter" width="600"] A green car.[/caption]

[5] Green cars are the future.

Vagyis: A jövő a környezetbarát autóké.

Azonban a zöld szimbolizálhat érzelmeket is: az irigység és a féltékenység színe már az ókori görögöknél is. Ennek az oka az volt, hogy a görög orvostudomány az ember érzelmi állapotának változását – és a betegségeket is – azzal indokolta, hogy bizonyos testnedvek túltengtek a szervezetben. A féltékenységért és az irigységért az epét okolták, amelynek a színe a zöld és a fekete volt. Érdekes, hogy a magyarban is van színe az irigységnek, ez azonban nem a zöld, hanem a sárga.

Az angol viszont a görög modellnél maradt, így a „green” szó az irigységet és a féltékenységet is jelképezi. Lásd a kifejezést: green with envy (zöld az irigységtől).

 [6] Frank was green with envy, when he saw my new cap.

Frank zöld volt az irigységtől, amikor meglátta az új sapkámat.

Ugyanebből a jelentésből származik a „Green eyed monster” kifejezés, amelyet Shakespeare használt először írásban, az Othello című drámában. Ezt a magyar is átvette, helyesebben Kardos László magyarította a „zöld szemű szörny” kifejezésre, amely mára elterjedt a közbeszédben is.

[caption id="attachment_338" align="aligncenter" width="549"] He is got by the green eyed monster...[/caption]

Jago:

Uram, vigyázz, hogy féltékeny ne légy!

            A zöldszemű szörny csak kacag az étken,

Amelyből él. Ki szarvát tudva hordja,

S nőbe nem szerelmes, boldog az.

De jaj, mily gyötrő perceket darál, ki

Félt, szeret, gyanakszik és imád!

 

 

Othello:

            Jaj, nyomorúság!

 

William Shakespeare: Othello, 3. felvonás, 3. szín

Fordította: Kardos László

 

Azt hiszem a green szóval sikerült bemutatni, hogy egy szó jelentései összefüggésben vannak egymással, és nem – vagy csak nagyon ritkán – véletlenszerűek. A szavak lényege tehát a gondolatiság, az, hogy szimbólumként működnek, és a jelentéseik összefüggenek egymással. Ezt jó tudni, ha nem csak tudni, hanem érteni is szeretnénk az angol szavakat.

 

Már megint a nyelvtan, és hogy miért is van rá szükségünk. Michael Swan szerint a nyelv megfelelő használatához szükségünk van a szavak jelentésének ismeretére, és a nyelvtanra. Sok színes hasonlatot lehetne ideilleszteni, például ha a szavak a téglák, akkor a nyelvtan a habarcs és a tervrajzok amik ahhoz kellenek, hogy felépüljön a házunk.

Azt is mondhatnánk, hogy nyelvtan nélkül a nyelvhasználat olyan, mintha a címzettnek – vagyis akihez beszélünk – adnánk egy szemüveget, amin keresztül csak homályosan lát. Minél pontatlanabba a nyelvtanunk és minél pontatlanabb a szóhasználatunk (lásd az előző három cikk) annál kevésbé fogja a másik érteni, hogy mit is szeretnénk mondani…

Miért baj ez? Az angol lassan konyhanyelvvé fajul. Nem viccelek, szakmai berkekben hallottam, hogy „Nekünk az a feladatunk, hogy ilyen konyhanyelvi szinten megtanítsuk beszélni őket (sic). Úgy képzeld el, mintha egy youth hostel konyhájában kellene beszélgetned másokkal. Csak ennyi kell.” És mindezt a tanári oldalról hallani riasztó. A nyelvhasználók oldaláról viszont még mindig nem látom, hogy elterjedt lenne a pontos és figyelmes nyelvhasználat, de ami még rosszabb, az az, hogy egyre kevésbé törik magukat, hogy pontosan beszéljenek. Ez persze a tanárok vállára helyezi a felelősséget: nekünk kell változnunk. Nekünk kell felismertetni a tanulókkal, hogy igenis jó és hasznos ismerni és használni a nyelvtant. Hogy a nyelvtan: érték.

Elrettentő – és némileg szórakoztató – példaként másoltam ide Péntek Imre Internacionális eset című versét, amely pontosan egy ilyen szituációt ír le. A kétértelmű mondatok, a gyakorlatilag hiányzó nyelvtan egyszerre teszik komikussá és tragikussá a verset.

 

Péntek Imre: Internacionális Eset (Szép Versek, 1981)

„Francz, a lakatos elvette feleségül Piroska, im Pusztamagyaród.

Piroska schön, nagyon.

Lakik négy év Deutschland, Mühlgraben. Franz dolgozik hatalmas gyár. Piroska otthon bérelt lakás ringat gyerek. Ott ez csoda. Gyerek. Három utca jár kukucs. Nyáron persze látogat anyós.

Francz mesél, mesél. Megvan minden. Bútoros szobák. Kocsi. De én szeret itt. Tanul magyar. Települ át. Lesz gazdaparaszt. Van jó levegő. Nem mint gyár. Istálló, tehén, disznó, minden. Csak szép lakást hoz ide. Utánfutóra föl, gurul. Utál gépek. Fülnek árt zaj. Hallgat inkább cigányzene és malaccsámcsogás. Anyós is szeret. Hoz szárazkenyeret a piros Volvó utánfutó. Nem neki, malacnak.

Ez volt bajos.

A vámon át. A száraz kenyér. Szörnyű. Mi ez? Kenyér? Mind, mind? Tényleg? Majd nézzük. Vizsgálás. Forgatás. Kóstolás. Csóválja fej. A vám. Ejnye, ejnye! Tilos! Nem tud? Biztos száraz kenyér? Nincs benn dollár? Arany? Kábító? Én magyaráz: Szeret anyós, anyósnak van malac. Malac szeret moslék. Legyint a vám. Bolond!

Hiába mondás: Német kenyér – magyar disznó, mindegy. Magyar disznó – német kenyér, mindegy. Az vagy, kiabál vám. Német disznó! Tűnj már!

Nem érti a durvát. Minden disznó esz minden kenyér. Nem zavar határ, vám. Ez egy internacionális dolog.”

 

Tulajdonképpen az etimológia olyan, mint valami „train of thought”… Az egyik szó húzza maga után a másikat, az egyik kifejezésből jön a következő és már fogom is a fejem, hiszen mindről lehetne – és kellene is – cikket írni.

Íme a „Balek” sorozat harmadik tagja.

Ha valamilyen ismeretlen szóval találkozok, és van feljegyzés arról, hogy ki volt az első, aki használta, akkor érdemes ezen a vonalon elindulnom. A scapegoat szót Willaim Tyndale alkotta, aki – többek között – bibliafordító is volt, a késő középkor és az újkor fordulóján.

Miért érdekes számunkra ez?

Azt talán elég sokan tudják, hogy számos kifejezés és mind a mai napig használt idióma a Bibliából származik. Nemcsak az angolban, de a magyarban is! Ugye ismerősek?

„A wolf in sheep’s clothing” Matthew 7:15

Báránybőrbe bújt farkas…

„An eye for an eye a tooth for a tooth” Matthew 5:38

Szemet szemért, fogat fogért…

„Cast your pearls before swine” Matthew 7:6

Gyöngyöt szórni a disznók elé…

„Fall from grace”

„The powers that be”

…és még megannyi másik…

Azt talán már kevesebben tudják, hogy a legtöbbet hivatkozott és a leginkább elterjedt Bibla-változat a „King James”-nek nevezett verzió, amelyet 1604-1611 – ig készítettek el, és első Jakab király uralkodása alatt adtak ki, innen a név. Ez az időszak – a tizenhetedik század eleje – igazi virágkor volt Anglia számára. Első Erzsébet, aki 1603-ban hal meg, uralkodása alatt élt és dolgozott Shakespeare, ekkor vált igazán elismertté az angol reformáció, és ekkor jött el az ideje annak is, hogy az Ó és Új Testamentumot egy közös kötetben kiadják végre angol nyelven is.

A reformáció egyik legnagyobb jelentősége ebben rejlett: szinte minden európai államban elkészültek a Biblia fordításával. Az eddig csak latinul elérhető, vagy csak részlegesen, töredékekben fordított szövegeket mindenki számára elérhetővé tették, részben a fordítás, részben pedig az új technológia: a nyomtatás által. Ez történelmi mértékű változást hozott az egész kontinens életében.

A katolikus első Jakab király 1604-ben, uralkodása első évében úgy döntött, hogy szponzorálni óhajtja a Biblia lefordítását, ezért jelentős pénzösszeggel támogatta a munkálatokat. Azt azonban nagyon kevesen tudják, hogy a King James Biblia nagyban támaszkodott William Tyndale munkájára, aki olyannyira nem volt katolikus, hogy ezért ki is végezték 1536-ban. Hát nem ironikus? Jakab király Bibliáját, a katolikus szentírást egy eretnekségéért kivégzett fordító munkájára alapozták.

 

[caption id="attachment_239" align="aligncenter" width="494"] William Tyndale (1494 - 1536)[/caption]

 

Tehát Tyndale volt az első aki a scapegoat szót használta, 1530-ban. Mit jelent ez a szó? A Webster-em szerint:

1. „A goat over the head of which the high priest of the ancient Jews confessed the sins of the people on the Day of Atonement.”

2. „A person group or thing upon whom the blame for the mistakes or crimes of others is thrust.”

A szó maga két összetevőből a „scape” illetve a „goat” szavakból áll össze. A scape vagy (’scape) az escape ige archaikus, régies változata, itt azt jelenti, elmenekülő, elszaladó, kiszökő. A goat főnév jelentése kecske. Vagyis Tynedale azért alkotta ezt a szót, hogy megnevezzen egy kecskét, amely elszalad vagy kiszökik valahová. De hová?

Az első jelentés magyar fordításban:

„Egy kecske, amelynek fejére az ókori zsidók főpapja rávallotta (sic) a nép bűneit a Jóm Kippur előtti napon.”

Ehhez a fordításhoz szükség van egy kis magyarázatra. Az ókori Közel-Kelet népei között elterjedt gyakorlatnak számított, hogy a közösség bűneit egy állatra helyezték át. Ez a szokás a zsidóknál is megtalálható volt, akik a fenti napon két darab – érdekes módon – nőstény kecskét vittek ki a sivatagba, az egyiket Jahve-nak, a másikat Azazel-nek ajánlva. Azazel neve egyrészt egy meglehetősen kopár hegyet, másrészt egy misztikus vallási figurát jelöl. A két kecske közül az Azazelnek ajánlott viselte a bűnöket, míg a másik Jahve kiengeszteléséért került feláldozásra.

[caption id="attachment_245" align="aligncenter" width="600"] A simple goat. No 'scape yet.[/caption]

Érdekes, hogy ez a kifejezés a magyarba bűnbakként került át, holott nőstény kecskékről volt szó. Valószínűnek tartom, hogy maga a magyar szó is a bibliafordítók egyikének – vagy magának Károlinak, vagy Szenci Molnárnak – köszönhető.

A második jelentés pontosan visszaadja, amit a szó ma jelöl: Egy személy, csoport, vagy dolog, amelyre mások bűne, vagy hibája miatt a hibáztatást/büntetést hárítják.

Akár meg is állhatnánk itt, de még mindig van valami ebben a szóban…

A jelentéséhez még közelebb kerülhetünk, ha megvizsgáljuk a szinonimáit. A thefreeditionary két szinonimát ad meg a scapegoat szóhoz. Az egyik a fall guy, a másik a whipping boy. Mindkettő hasonló jelentéssel bír, a fall guy a bortönszlengből jön,a whipping boy azonban a társadalmi ranglétra épp ellentétes végéről érkezik.

Maga a jelenség, amit a szó jelöl azon a primitív elképzelésen alapul, hogy az ember felelőssége áthárítható egy másik személyre, élőlényre vagy tárgyra. A közösség bűneit egy állatra olvassák rá, aki – tudta és belegyezése nélkül – kénytelen elvállalni az azokért járó büntetést. Ez egy nagyon veszélyes viselkedéshez vezet: az ember – vagy csoport – aki ezt alkalmazza, megszűnik felelősnek lenni a saját tetteiért. Talán nem véletlen, hogy a leggyakrabban a királyok és más uralkodók éltek vele, és itt kanyarodik vissza a történetünk első Jakabhoz…

A középkori – és ami azt illeti még a jóval későbbi – oktatás során is szinte mindennapi volt a testi fenyítés. Az uralkodók pedig kénytelenek voltak egy bizonyos időt az oktatás többé-kevésbé szabályozott keretei között eltölteni. Azonban a legitim uralkodók szó szerint érinthetetlenek voltak. Ez a hiedelem még ma is tetten érhető abban, hogy egy uralkodó megérintése valamennyire még mindig tabunak számít. II. Erzsébet királynőt hivatalosan még mindig főhajtással vagy enyhe meghajlással kell üdvözölni. Mivel a legtöbb uralkodó egyenesen Istentől származónak tekintette magát – és az alattvalói ezt el is hitték – ezért kizárólag Istennek tartoztak engedelmességgel és elszámolással. Így a büntetés és a fegyelmezés meglehetősen nehézkes volt. Erre találták fel a „whipping boy” intézményét, aki magára vállalta az uralkodó büntetését. Vagyis, ha a királyi csemete hibázott, a „whipping boy”-t büntették meg. Maga az elnevezés azt jelenti, „ostorozó fiú”. Ez arra enged következtetni, hogy a büntetés eszköze legtöbbször az ostor volt.

[caption id="attachment_240" align="aligncenter" width="600"] One of them is a whipping boy...[/caption]

Első Jakab – akit kortársai gyakran a „Kereszténység legbölcsebb Bolond”-jának neveztek – olyannyira hitt az uralkodók érinthetetlenségében, hogy 1609-ben a brit parlamentnek ezt mondta:

„The state of monarchy is the supremest thing upon earth; for kings are not only God's lieutenants upon earth, and sit upon God's throne, but even by God himself they are called Gods.”

Szabad fordításban: A királyság állapota a legfelsőbb dolog a földön, mivel a királyok nem csak az Isten földi helytartói és az ő trónján ülhetnek, de még az Isten is istennek szólítja őket.

Nem nehéz elképzelni, hogy egy ennyire nyilvánvalóan öntelt és felfuvalkodott emberbe nem lehetett csak úgy fegyelmet verni… Jakab fiáról, Károlyról biztosan tudjuk, hogy neki volt egy „whipping boy”-ja. A fiút William Murray-nak hívták. Azt hihetnénk, hogy a „whipping boy” valami szerencsétlen fiúcska volt, akit befogtak az utcáról, hogy jól megverhessék a király helyett. Ennek azonban épp az ellenkezője volt igaz. Ugyan a király fizikai büntetése tilos volt, azonban a pszichológiai kínzást nem tiltotta semmi. A whipping boy épp ezért gyakran az uralkodó közeli barátja volt, általában együtt nevelték őket. A büntetés azon az elven alapult, hogy a király által szeretett személyt büntették, így tulajdonképpen a büntetés – ha áttételesen is – de bírt egyfajta elrettentő hatással. Károly olyannyira közel állt Murray-hez, hogy 1626-ban beköltöztette a saját palotájába, később pedig grófi címet is adományozott neki.

Azt hiszem ez a három cikk segített megérteni, hogy miért lehet fontos az etimológia. A szavak egy rendkívül bonyolult szimbólumrendszer elemei. Ha nem tudjuk, hogy pontosan mit szimbolizálnak, akkor gyakran eshetünk abba a hibába, hogy a rossz szimbólumot használjuk a rossz helyen. Remélem, a cikkek segítettek abban, hogy a megfelelő szót használjuk a megfelelő időben.

A sorozat második részében egy másik szót veszek egy kicsit közelebbről szemügyre. Ez a szó a „patsy”. Szófaja főnév, jelentése, a Webster’s harmadik kiadása (1988) szerint:

 

 "A person (who is) easily imposed upon or victimized.”

 

A szótár még megjegyezi, hogy ez a szó valamikor a szlengből érkezett, és valószínűleg az olasz "pazzo" – bolond, őrült – szóból származik.

 

A Cambridge International Dictionary of English szerint a patsy szó jelentése:

 

 „A person whom it is easy to cheat or make suffer.”

 

A második definíciót könnyebb értelmezni: Egy olyan személy, akit könnyű átverni, vagy szenvedést okozni neki. Egy balek. Valaki, akit könnyű kihasználni.

 

De mit jelenthet a Webster’s definíciója?

 

Ehhez meg kell ismernünk az impose szó jelentését is! A Webster’s szerint, a to impose annyit tesz mint:

 

[1]        „To place or set upon as by authority.

[2]        „To force.”

 

Az első két jelentés szerint az impose ige azt jelenti. Elhelyezni, vagy kihelyezni valamit elsősorban tekintély/felhatalmazás által. Például: The state imposes new taxes every day. (Az állam minden nap új adókat vet ki.)

A második jelentés annyit jelent: kényszeríteni valakit valamire, erővel elérni valamit.

Tehát a patsy jelentése a Webster’s szótára szerint: Egy olyan személy, akit könnyű könnyű megtéveszteni, vagy erővel kényszeríteni valamire.

Ez a szó talán akkor vált igazán híressé, amikor Lee Harwey Oswald, Kennedy feltételezett gyilkosa ezt válaszolta a riportereknek, szinte közvetlenül az elnők gyilkossága után. Röviddel letartóztatása után, Oswald riporterekkel találkozott a rendőrség folyosóján és ezt mondta nekik:

 

„I didn’t shoot anyone. They brought me in because of the fact I lived in the Soviet Union. I’m just a patsy.”

 

Szabad fordításban: „Én nem lőttem le senkit. Azért hoztak be, mert a Szovjetunióban éltem.”

Az első két mondattal nagyon könnyű dolgom van. De miként fordítsam itt a patsy szót? A balek nem biztos, hogy elég lenne. Lehet, hogy Oswald azt is ki akarta fejezni, hogy ő olyan helyzetben van, hogy könnyű ráerőszakolni/ráverni valamit. Mert a fenti definíció tökéletesen illik rá.

Valaki, akire könnyen rá lehet erőszakolni valamit, vagy könnyen áldozattá tehető. Talán a bűnbak szó erős lehetne ide, mégis így fordították magyarban többen is. (Lásd: JFK, A nyitott dosszié. 1991, Rend: Oliver Stone. Fordító:?)

Nyilván, ha nekem kellett volna fordítanom, én is így fordítottam volna. Azért, mert a "patsy" azon szavak egyike, amelynek a magyarban nemcsak a szóbeli, hanem a fogalombeli megfelelője is hiányzik. A balek szó nem biztos, hogy elég lenne ide. A bűnbak viszont lehet, hogy sok. Nem az a fontos, hogy szőrszálhasogató fordítók legyünk, hanem az, hogy tudjuk, valahogy mindig több van a puszta szavak mögött, mint gondoljuk. Néhány egyszerűnek tűnő szó sokkal többet is mondhat, ha alaposan szemügyre vesszük...

 

[caption id="attachment_222" align="aligncenter" width="600"] Was he just a patsy?[/caption]

 

A minap azon tűnődtem, hogy mi a különbség a "patsy", a "bum" és a "scapegoat" szavak között. Én persze tudom, hogy mi közöttük a különbség, de vajon hogyan magyarázhatom el úgy, hogy mások is értsék?

Mindhárom szó beilleszthető a magyarban csak balek-ként ismert fogalomkörbe, de a jelentésük némileg eltér egymástól és ez a leheletnyi különbség néha nagyon is fontos lehet. A három szó bemutatása és összehasonlítása azonban meglehetősen hosszúra fog nyúlni, olyannyira, hogy három cikkben tervezem a teljes összehasonlítást. Íme az első.

 

Bum: A Webster’s harmadik kiadása szerint a bum-nak alapvetően két jelentése van. Az első egy főnév, és egy személyt jelöl, a másik szintén egy főnév, és egy testrészt jelöl.

 

Az első:

„A vagrant, hobo, tramp, or beggar; specif., a shabby, often drunken derelict.”

 

A szó szerinti fordításához szükségünk lesz egy további főnév megismerésére és némi háttértudásra az angol és amerikai társadalmakról. A főnév, amire szükségünk van, az a vagrancy. Ennek megértéséhez pedig egy újabb szóra, ezúttal a vagrant-re van szükségünk.

A vagrant valószínűleg francia eredetű. A franciából kerülhetett az angolba, ahol már jóval a 15. sz. előtt ismerték. Az eredeti szó az ófrancia walcrer amely azt jelenti, jár, megy. Felismerhetjük ezt a szótövet jó néhány angol szóban, wander vagy walk. A németben a wandern ige is ebből a szóból eredhet.

Maga a szó lehet főnév és melléknév is. Főnévként egy olyan személyt jelöl, aki nem rendelkezik állandó lakóhellyel és állandó jövedelmmel, vagy foglalkozással, amely megélhetést biztosíthatna számára, ezért egyik helyről a másikra vándorol, általában kérgetésből vagy prostitúcióból fenntartva magát. Magyarra talán a csavargó kifejezéssel lehetne fordítani.

Melléknévként azt jelenti: egyik helyről a másikra utazó, vándorló.

Hasonló jelentéssel bírt a vagabond szó is, amely mára már egyfajta szabad, kötöttségektől mentes életformát követő személyt jelöl.

A vagrant szóhoz kapcsolódik a „vagrancy” főnév is, amely egy bűncselekményt jelöl. Angliában nagyon régre nyúlnak vissza a csavargók megrendszabályozásának gyökerei. Az 1495-ben kelt Vagabonds and Beggars Act kimondta, hogy a csavargókat három napra kalodába kell zárni, és utána kidobni a városból.

[caption id="attachment_208" align="aligncenter" width="600"] Stocks - Magyarul: kaloda[/caption]

Ez a látszólag enyhe büntetés sokkal keményebb volt, mint amilyennek ma gondoljuk. A kaloda tulajdonképpen nemcsak azért volt veszélyes, mert az elítélt az időjárás minden viszontagságainak ki volt téve és mert a mozdulatlanság ilyen hosszú ideig fájdalmas, sőt, káros. A kaloda legnagyobb veszélyforrását az jelentette, hogy az elítélt védtelen maradt. Ezzel a középkori igazságszolgáltatás gyakorlatilag szabad kezet adott az ítélkező közösségnek. Ha kedvük volt, bármilyen módon megalázhatták vagy megsérthették az elítéltet, mivel az védekezni nem tudott.

A csavargók tehát a társadalom legalsó rétegéhez tartoztak. A társadalom többi tagja valószínűleg megvetette őket, és igyekezett távol maradni tőlük.

A csavargás később is büntetendőnek számított: Michael Kerrigan szerint a középkori Angliában – ahogyan Európa más részein is – bevett gyakorlat volt a bűnözők megbélyegzése. Ez szó szerint azt jelentette, hogy egy forró vasdarabbal egy jelet, általában egy betűt égettek az elítélt bőrébe. Ez a gyakorlat már az ókori Rómában is létezett. A szökött rabszolgák szemöldökébe f  betűt égettek – a latin fugitivus szó kezdőbetűjét – ezzel mindenki tudtára hozva, hogy az illető szökevény.

A középkor Angliájában több bűncselekményt is büntettek így: a lopást, a hamis tanúzást, az emberölést, a lázadást és igen, a csavargást is. Úgy tűnik,  elég súlyos bűntettnek számított ahhoz, hogy elkövetőjét megbélyegezzék. Egy nagy V betűt égettek a csavargók bőrébe – egészen pontosan a hüvelykujj tövébe – ezzel is figyelmeztetve a becsületes polgárokat. Ez a jel azonban nemcsak a többiek figyelmeztetését szolgálta, hanem egyfajta „permanens priuszként” is funkcionált. Tehát ha emberünk ezt a jelet viselte a kezén, akkor valószínűleg hitelt sem kapott, nem engedték be a városkapukon, és a hatóságok is láthatták, hogy csavargóval volt dolguk.

[caption id="attachment_209" align="aligncenter" width="371"] V like Vagrancy[/caption]

Még mindig létezik „Vagrancy” nevű bűncselekmény Nagy-Britanniában, és az Egyesült Államokban is. Kanadában is büntetendő ez a cselekmény. Az Egyesült Államokban ez a bűncselekmény szoros összefüggésben volt a rabszolgatartással.  Gyakran hoztak olyan törvényeket, amelyek célja valójában a rabszolgák szabadságának korlátozása volt.

A Webster’s definíciója szerint tehát a bum  egy városról városra utazó hobó, koldus, vagy csavargó, különösen, ha az illető elhanyagolt és iszákos is. Ez azonban csak ez egyik megközelítés.

Ugyanis, ez a szó kapcsolatban van az alkoholizmussal is. A Days of Wine and Roses c. filmben – ami egy klasszikus Hollywood-i dráma az alkoholizmusról – a főhős, Joe Clay egymás után ötször is használja ezt a szót.

"I walked by Union Square Bar. I was going to go in. Then I saw myself, my reflection in the window, and I thought, 'I wonder who that bum is.' And then I saw it was me. Now look at me. I'm a bum. Look at me! Look at you. You're a bum. Look at you. And look at us. Look at us. C'mon, look at us! See? A couple of bums."

A Webster’s szerint a szó másik jelentése: fenék, a test alsó része. Azt hiszem a fenti példa bemutatja, hogy bum tulajdonképpen három dolgot jelenthet.

 

Az első: egy csavargó, koldus.

A második: fenék, mint testrész.

A harmadik: valaki, aki ügyetlen, sikertelen, leginkább az alkohlizmusával kapcsolatban.

Egy alkoholista.

 

[caption id="attachment_210" align="aligncenter" width="400"] Bums[/caption]

 

 

 

 

Gyakran kérdezik a tanulók, hogy mi a magyar ügyvéd szó angol megfelelője. A legtermészetesebb válasz egy angoltanártól ilyenkor a lawyer szó, amiről azt hisszük, hogy valóban ügyvédet jelent, azonban van még több olyan szó is, amely megfelelőbb, vagy akár jobb, pontosabb lehet, mint az. Lássuk, mit is jelentenek ezek a szavak. Fontos tudni, hogy az angolszász jogrendszer más, mint a magyar, ezért nemcsak a szavak, hanem a foglalkozások is ismeretlenek lehetnek Magyarországon.

 

1. Lawyer

Az American Heritage Dictionary szerint:

 „One whose profession is to give legal advice and assistance to clients and represent them in court or in other legal matters.”

 Vagyis: Valaki, akinek az a foglalkozása, hogy jogi tanácsokat adjon, és segítse, illetve képviselje az ügyfeleit a bíróságon, vagy más, jogi képviseletet igénylő helyzetben.

A Cambridge International Dictionary szerint:

„In Britain, lawyers can be either solicitors or barristers, who have different training and work. The US legal system does not have these two types of lawyer. US lawyers (also know as Attorneys) prepare a case before trial and speak in all levels of court.

 Magyarul: Nagy-Britanniában a lawyer szó két jelentéssel is bírhat (gyűjtőnév). Az egyik a solicitor, a másik a barrister. Az Egyesült Államok jogrendszere nem tesz efféle különbséget, vagyis ott csak lawyer-ek vannak. Az amerikai lawyer szó - szinonimája az attourney – olyan jogi képviselőt jelent, aki a bíróság minden szintjén képviseli az ügyfelét.

Ez a két szócikk már egy elég biztos kiindulási pontot ad ahhoz, hogy felfedezhessük a következő szavak jelentését.

 

2. Barrister

Most már tudjuk, hogy a brit bíróságokon ez a szó jelöli azt az ügyvédet, aki magasabb szinteken is képviselheti az ügyfelét, vagy különleges képzésben részesült. A szívemnek oly kedves Webster’s harmadik kiadása szerint a szó két összetevőből áll: a bar szótőből, illetve az -ister végződésből. (Lásd: minister, chorister, stb…)

A bar szó eredeti jelentése sorompó, hosszúkás (elválasztó) elem. A barrister szó nagyon érdekes módon a középkori bíróságok elrendezéséből ered. A bar, vagyis az elválasztó elem előtti rész nyitott volt a publikum számára, a tárgyalások nyilvánosak voltak. Azonban a bar mögötti részre (önszántukból) csak az arra felhatalmazottak mehettek be, vagyis a bírák és a jogi képviselők, azaz a barristerek. Nagy-Britanniában ez még mindig élő hagyomány, ugyanis amikor egy ügyvéd olyan vizsgát tesz, amely felhatalmazza őt, hogy ügyfelét bíróságokon is képviselje, azt úgy nevezik: the call to the bar. Vagyis: odahívják a sorompóhoz, most már átléphet rajta, joga van képviselni az ügyfelét. A Wikipedia megjegyzi, hogy a barrister-eket Skóciában advocate-eknek nevezik, ezzel tovább növelve az elnevezések tengerét.

 

[caption id="attachment_202" align="aligncenter" width="600"] A lengőajtóval ellátott alacsony elválasztó elem a bar. A barristereknek joguk van a bar mögött tartózkodni, innen a név.[/caption]

 

3. Solicitor

A brit rendszer másik tagját a solicitor szó jelöli. Ha elvesszük a végéről a főnévképzőt, akkor csak a Solicit ige marad, mint szótő. Mit is jelent ez a szó?

Az American Heritage Dictionary szerint a szó első jelentése:

Solicit, tsi.[1]: To seek to obtain by persuasion, entreaty, or formal application.

Magyarul:  Meggyőzés, egyezkedés, vagy hivatalos jelentkezés útján megszerezni próbál.

Vagyis a solicitor szó jelentése: Valaki, aki egyezkedéssel vagy meggyőzéssel ér el valamit. Azt hiszem az ügyvédek munkájának elég pontos és tömör leírását kaptuk meg.

Az Cambridge International Dictionary szerint:

Solicit: To ask formally for something. Példamondat: It is illegal for public officials to solicit gifts or money in exchange for favours.

 Magyarul: Hivatalosan (formálisan) kérni valamit. A példamondat pedig ezt jelenti: A közalkalmazottak számára illegális ajándékokat vagy pénzt kérni (szolicitálni) szívességekért cserébe.

A solicitor szó tehát – az én olvasatomban – hasonló jelentéssel bír, mint a negotiator, vagy bargainer (mindkettő alkudozót, tárgyalót jelent). A jogi szakmában – mint most már tudjuk – ez azt az ügyvédet jelöli, aki nem jogosult az ügyfelét bíróság előtt képviselni, és inkább jogi tanácsadásra szakosodott. Érdekes módon a Wikipédia szerint a solicitor-ok általában barrister-eket bérelnek fel, hogy ügyfeleiket képviseljék. Ez azt jelenti, hogy a két kategória között nem elsősorban minőségi különbség áll fenn – magyarul nem biztos, hogy egy solicitor kevesebbet tud, mint egy barrister – egész egyszerűen vannak akik erre, míg mások arra szakosodtak.

Fentebb említettem még egy másik szót is, ez pedig az Advocate. Zárásként érdemesnek tartom ezt is közelebbről megnézni.

 

4. Advocate

Az advocate szó egyike azoknak az angol szavaknak amelyeknek ugyanaz az alakja főnévként és igeként is. Kezdjük az igével. Ennek jelentése

Az American Heritage Dictionary szerint:

Advocate: To speak, plead, or argue in favor of. See Synonyms at support.

 Vagyis: Valami mellett érvelni, beszélni, „hitet tenni”. Lásd: támogat.

Magyarul az advocate szó azt jelenti, valaki aki más valakit támogat, mellette érvel. A szó eredetileg a latin vocare igéből ered, amely azt jelenti: hívni. Ez a szó szintén a  középkori bírósági gyakorlatból fakad, amikor is a vádlott „meghívhatott” valakit maga mellé, aki jogi képviseletében segédkezett.

 

Elérkezett az ideje annak, hogy néhány szóval összefoglaljam a véleményem a kétnyelvű szótárakról. Nemcsak azért, mert kikívánkozik belőlem: sokkal inkább azért, mert segítséget szeretnék vele nyújtani a nyelvtanulóknak, és ezáltal szeretném őket megannyi apró, ugyanakkor roppant kellemetlen tévedéstől megóvni.

Miért van szükség szótárakra? Természetesen azért, mert nem ismerünk – nem is ismerhetünk –  minden egyes szót. Nemcsak egy számunkra idegen nyelv, de akár a saját anyanyelvünk esetében sem. És mióta vannak szótárak, azóta a válasz kézenfekvő: üssük fel őket, és keressük meg, amire szükségünk van. Hol itt a baj?

Naponta látom a tanítványaimat és másokat is, ahogyan ész nélkül lapozgatják a szótárakat, és teljesen rosszul használják őket. Mielőtt kinyitná az ember, érdemes tudni, hogy mire jó egy szótár, és mire nem. Ismerkedjünk hát meg velük!

A szótárak alapvetően két csoportra oszthatóak: a kétnyelvű (pl. Angol – Magyar) illetve az egynyelvű szótárak csoportjára. (Magyarul például ilyen a Magyar értelmező kéziszótár, angolul mondjuk a Webster’s, vagy az OED)

A legtöbb tanulót elsősorban a kétnyelvű szótárak használata érdekli, mivel erre van szükségük, ha nem ismernek egy szót. Miben tud segíteni számunkra egy kétnyelvű szótár? Ehhez tudnunk kell, hogy hogy néz ki egy szócikk a szótáron belül. Maguk a szavak ABC sorrendbe szedve találhatóak a szótárakban. Ezt többé kevésbé mindenki tudja. Ez azonban csak az első lépés kellene, hogy legyen. Sajnos, még az Akadémiai nagyszótárakban sincsenek ott a fonetikus jelek a kiejtés könnyítésére, pedig nagyon kellenének! A vastag betűvel szedett szó után általában rövidítéseket találunk. Például: tsi., ált., mn., biz., hiv. vagy valami hasonlót. A legtöbb szótár legalább az adott szó szófaját jelöli. Hasznos, hogy a jobb szótárak gyakran sz ún. regisztert is jelölik, vagyis megnevezik, hogy milyen társadalmi környezetben elfogadott ill. használt az adott szó. Ez nyelvvizsgázóknak különösen jól jöhet!

Ezt azért is teszik, mert a szófaj a jelentés szerves része! A fent említett tsi. rövidítés például azt jelenti: tárgyas ige. Ez nagyon fontos, ugyanis az angolban a tárgy nélküli, a tárgyas és a kötőigék alapvetően más mondatszerkezetet vonnak maguk után! Ez azt jelenti, hogy ha tudom a szó szófaját – amit a szótár meg is mond nekünk, amennyiben hajlandóak vagyunk a jelmagyarázatot elolvasni az elején – akkor sokkal könnyebben fejtem meg a mondat jelentését! Tessék elolvasni a jelmagyarázatot a szótár elején! Azért van!

Ezután általában egy hosszú szócikk következik, amely lényegét tekintve egy felsorolás. Az Akadémiai nagyszótár (Magyar Angol; Országh, Futász, Kövecses) a jelentéseket felsorolja, és sajnos a jelentések mellé teszi a kifejezéseket is. Ugyan alaposnak alapos ez a megoldás, azonban nagyon hosszúra nyújtja a szócikket. Miért baj ez? Elsősorban azért, mert az átlag halandó – főképp ha kezdő – akkor nem fogja venni a fáradtságot, hogy végigolvassa a jelentéseket, esetleg kikeresse a saját szókapcsolatát, még ha ott is van a felsoroltak között. Nem. Általában az első jelentést választja ki, vagy azt, amelyik éppen szimpatikus és azt az értelmet kölcsönzi a mondatnak, amelyet szeretne. Nagyon gyakori hiba, hogy a tanuló teljesen öntörvényűen választ jelentést a felsorolásból, ahelyett, hogy kikeresné a megfelelőt.

Amikor még egészen kezdő voltam, feltűnt, hogy milyen könnyen boldogulnak a tanulók a meglehetősen nehéz szövegekkel. Pörögtek a lapok, haladt a fordítás. Azonban mikor megkérdeztem mit jelent egy adott mondat, a legnagyobb magabiztossággal mondtak butaságokat. Miért? Mert ők eldöntötték, hogy az a mondat azt jelenti, amit gondolnak, és akkor az biztos úgy is van. És persze a szótárban találtak valamit, ami alátámasztotta az elképzelésüket. Egyszer valaki azt mondta, ha elég időd és elég adatod van, bármit bizonyítani tudsz. Sajnos ez a nyelvek esetében nem így van. Ha valami nem azt jelenti, akkor mindegy mennyi ideig próbálgatod bizonyítani az igazad.

 Ez a legnagyobb baj a kétnyelvű szótárakkal: ahelyett, hogy tiszta és egyértelmű tanácsot adnának, hogy egy adott szó ott és akkor – értsd: abban a mondatban és abban a szövegkörnyezetben, amely a tanuló előtt van – mit jelent; visszateszik a felelősséget a tanulóra. Természetesen nem lehet elvárni egy szótártól, hogy döntéseket hozzon. A magyar nagyszótárak még mindig elég jónak nevezhetők, hibáik ellenére is. Fontosabb, hogy a tanuló tisztában legyen vele: a döntéseket mindig neki kell meghoznia! Érdemes tudni azonban minden tanulónak: csak azért, mert a szótár írta, nem biztos, hogy az mindig, minden mondatban megállja a helyét. Ha nem akarunk úgy fordítani, mint egy fordítógép, akkor mérlegelnünk kell, hogy a megfelelő szót, vagy legalább a megfelelő szófajú szót válasszuk.

A „labda visszadobása” azonban csak az első problémája a magyar kétnyelvű szótáraknak. A többiről talán érdemes elolvasni az Akadémiai kiadó saját véleményét:

„A szótáraknak is megvan a maguk sorsa. Az ötvenes években az Akadémiai Kiadónál a legjobb magyar szótárírók – Országh László, Halász Előd, Eckhardt Sándor, a Hadrovics-Gáldi szerzőpáros és mások – olyan műveket készítettek, amelyek évtizedekig meghatározták idegen nyelvi kultúránkat. Jellemző módon a szerzők neve a szótáruk szinonímájává vált: a könyvesboltokban egy „Országh”-ot, egy „Halász”-t, egy „Eckhardt”-ot kerestek a vásárlók.

            A – maguk korában modernnek számító – szótárcsaládok azonban az évtizedek során természetszerűleg elavultak. A hatvanas években még volt pénze és eszköze a Kiadónak a felújításra, modernizálásra – később már csupán változatlan utánnyomások követték egymást.”

(A kiadó előszava, in: Magyar Angol Akadémiai Nagyszótár; Országh, Futász, Kövecses, 1998)

Hát, itt van a kutya elásva. Félreértés ne essék! Szótárat készíteni nem könnyű munka, olyannyira nem, hogy akár herkulesinek is nevezhetném, ha valaki értené még, mit jelent. Szótárat készíteni Magyarországon rossz üzlet. Nagyon sok pénz, még több idő, és rengeteg erőfeszítés kell hozzá. Nem csoda, hogy az Akadémiai Kiadó nem serénykedett a kommunizmus évei alatt.

            Ha hinni lehet a statisztikáknak, akkor évente több ezer új angol szó születik. Egy szótár nem pusztán attól lesz jó, hogy minden szó benne van. Nem is lehet, és nem is kell. Azonban fontos, hogy azért megpróbáljunk haladni a korral. Sokkal fontosabb ennél egy sajátosan magyar jelenség. Ezt én csak párhuzamosságnak hívom. A jelenség annyit jelent, hogy minden magyar szónak megpróbálunk valami jelentést adni a szótárban, pedig, valójában nem lehet. Méghozzá olyannyira nem, hogy sokszor nemcsak a szó, hanem maga a fogalom is hiányzik az angol nyelvből. Mert hogyan tudnád megmagyarázni, mi az, hogy tepertős pogácsa, umbulda, csendőrpertu, bővérű menyecske vagy békebeli. Az angolban még a tegeződés – magázódás is idegennek számít, a jól ismert tetszikelésről nem is beszélve. Nem lehet minden szót lefordítani…

És ez nem is feltétlenül a szótárak hibája, hanem gyakran a tanulók hibás elképzeléséből fakad. Ez nem feltétlenül csak a magyarokra jellemző. Michael Swan egyik cikkében megjegyzi: találkozott egy olyan fiúval aki latin nyelvvizsgájára készült egy orvosi egyetemen. A fiú úgy gondolta, elég ha egy szótárból megtanulja a szavakat és már tudni is fog latinul… A szótár nem varázsigék gyűjteménye. Sokszor félrevezethet bennünket, ha nem használjuk a józan eszünket.

Összefoglalva, néhány jó tanács:

1. Olvasd el a jelmagyarázatot a szótár elején! Megtudhatod belőle, hogy mit jelentenek a jelölések, amelyek pontosan azonosítják számodra a szót, elmondják a szófaját, megmondják, hogy a nyelv melyik rétegéhez tartozik: hivatalos, informális, stb…

2. Ha megtaláltad a keresett szót, ne ragadj le rögtön az első jelentésnél. Illeszd a mondatodba, és ha nem értelmes, keresgélj tovább a jelentések között!

3. Egy szótár nem szótár! Ha nem győzött meg, amit olvastál, nyiss ki egy másikat is. Ha ellentmondásra bukkansz, gyanakodj!

A minap az egyik órámon észrevettem, hogy meginog a kezemben a marker. Ebben semmi rendkívüli nem lenne, ha az oka nem az lett volna, hogy nem voltam biztos abban amit írtam.

Miről is van szó? Az angol helyesírás sokkal kaotikusabb, mint amilyennek képzeltem, és most, hogy egyre jobban kell figyelnem rá, úgy döntöttem, kicsit mélyebbre ások.

Minden nyelv, így az angol is tele van jövevényszavakkal. Mielőtt még az anti-globalizáció képviselői belekezdenének a siránkozásba és a közeli és elkerülhetetlen világvége vizionálásába, hadd mondjam el, hogy ez már nagyon régóta így van. Éppen ezért, az angol mára egyfajta hibrid nyelvvé vált, amely annak köszönheti, hogy megmaradt, hogy mindig alkalmazkodott és változott, a beszélőinek megfelelően. Sajnos azonban, a jövevényszavak helyesírásánál ugyanazzal a problémával találkozunk, mint az angol más területein is: az autoritás és az egyértelmű szabályok, vagy elvek hiányával. Így arra sincsen előírás, hogy az eredetileg a franciából érkező szavakat hogyan kellene helyesen írni, így például a pretense vagy a pretence a megfelelő írásmód.

(Érdemes megjegyezni, hogy a francia jövevényszavak latin eredetűek, ami sokszor segíthetnek a helyesírásban, azonban sajnos nem mindig támaszkodhatunk erre. Mert a latin szókincs egy jókora szelete a görög nyelvből érkezett.)

David Crystal azt írja „The English Language” című könyvében, hogy mindössze kb. 400 rendhagyó helyesírású angol szó létezik, és az angol szavak 84 %-a egyszerű helyesírási sémáknak megfelelően írandó. Például: patch, latch, catch, fetch, stench etc…

Természetesen David Crystal véleménye csak egy a sok közül. A nyelvészeti statisztikák esetében sosem lehetünk biztosak.

Mi a helyzet azonban a -nce/-nse végződésű szavakkal, mint például: offence, pretence, absence, presence, evanescence és a többi?

Szerencsére a Google remekül használható efféle kutatásokhoz, így nem is kell sokat keresgélnem. Lássuk, mi a helyzet az offence szóval.

A speeding offense szavak együttes keresésére 6 810 000 találatot kaptam.

A speeding offence szavak együttes keresésére 9 910 000 et.

Érdekes a különbség. Az offence számomra főnévként használatos, míg az offense inkább igeként, de még ez a látszólag dicséretesen egyszerű megkülönböztetés sem mindig érvényes. A freedictionary megjegyzi, hogy az offence jobbára brit. Érdekes, hogy mégis több találatot kapott, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy az amerikaiak is átvették. Lassan egyébként amúgy is értelmét veszti az angol amerikai különbségek felemlegetése, hiszen a két nyelvjárás gyakorlatilag szabadon cseréli a szavakat és az idiómákat is egymással…

A wikipedia szerint mind az angol, mind az amerikai angol megtartotta a megkülönböztetést az igék és a főnevek között, de csak két ige, az advise/advice illetve a devise/device szópároknál.

Ezzel választ kaphatunk a kínzó kérdésre, licence vagy license? A válasz: mindegy.

Érdekes módon itt az amerikai angol őrizte meg az eredeti helyesírást, vagyis: pretense/offense.

Bill Bryson nagyon szemfülesen emeli ki „Mother Tounge” című könyvében, hogy az amerikai angol számos olyan nyelvi sajátosságot megőrzött, amely a brit angolból már kihalt. Ilyenek például a rendhagyó alakjai (get/got/gotten amelyet jobbára az „ill-gotten” vagyis „ebül szerzett” kifejezésből ismerhetünk) vagy a „fall” (ősz) szó, amelyet a brit angolban már kisorított a latin eredetű "autumn".

Visszatérve a helyesírás kérdésére, a brit angol, a „modernebb”, újabb változatot használja: pretence/offence.

Azt hiszem azonban, hogy a helyesírási hibák a fentieknél még megengedhetőek, hiszen aligha valószínű, hogy bárki komoly hibaként róná fel a „nem megfelelő” helyesírást. Az viszont fontosabb, hogy az ezekből a szavakból képzett határozószavak mindig -nse végződéssel írandók, tehát:

Offensive/defensive és a többi.

Nagyon gyakran hallottam azt a kijelentést tanulóktól, és gyakran tanároktól is, hogy a legjobban úgy lehet megtanulni angolul – vagy bármilyen idegen nyelven – ha nyelvterületre utazunk, vagy éppen ott is élünk. Sokan úgy gondolhatják például, hogy ha Nagy – Britanniába, vagy az Egyesült Államokba utaznak, netán ott is maradnak hosszabb ideig, nagymértékben javul majd az angoljuk.

[caption id="attachment_1326" align="aligncenter" width="600"] Wishing upon a star...[/caption]

Volt szerencsém meggyőződni arról, hogy ez egy hibás elképzelés. Ennek a meggyőződésemnek több oka is van. A saját tapasztalataim segítettek megérteni a valós helyzetet. Londonban jó néhány magyarral találkoztam, akik – annak ellenére, hogy évek óta kinn éltek – nem értették és beszélték jobban az angolt, mint kiutazásuk előtt. Hogy lehet ez? Hiszen éjjel - nappal angol környezetben éltek, angolul beszéltek hozzájuk a boltban és a munkahelyükön, és lehetőségük volt arra is, hogy angol barátokat szerezzenek. Csakhogy pusztán attól, hogy valaki angol vagy amerikai levegőt szív be, még nem fog megtanulni angolul. Ha a nap 24 órájában teszi ezt, akkor sem. A legfontosabb, hogy beszéljen, és írjon angolul. Ehhez azonban nem kell külföldre utazni.

Az elképzelésekkel ellentétben a legtöbb emigráns nem tanul meg angolul, helyesebben mondva, a „Me Tarzan, you Jane”  szintnél nem lép tovább. Miért? Mert nincs rá szüksége. (Lásd: Scott Thornbury, Uncovering Grammar) Ma már az emberiség joggal lehet büszke arra, hogy gyakorlatilag süketnémaként is elboldogulhatunk bármelyik nagyvárosban Európa nyugati részében. Az Egyesült Államok-ra pedig ez még inkább igaz. Vagyis az az elképzelés, hogy majd megtanulom, hogyan kell angolul beszélni, mert rákényszerülök, egyszerűen hamis. Azért mert a külső kényszerek eltűntek. Nem kell többet mondanunk egy jegyvásárlásnál, hogy  „One ticket please.” És ennél nem is mennek tovább. Gyakran már beszélni sem kell. London tele van olyan üzletekkel, ahol már nincs is emberi pénztáros, egy automata végzi a munkát. Sőt, az automata pénztárak már az újpesti Tesco hipermarketben is megjelentek... Azokkal pedig nem kell beszélni. Ha Nagy - Britanniában szeretnénk kiváltani – a legális munkavállaláshoz egyébként kötelező – társadalombiztosítási kártyát, akkor biztosítanak számunkra tolmácsot. Méghozzá a brit államkincstár pénzén.  „Welcome to Paradise[1]” mondhatnánk, ha értenénk mit jelent. Évről évre kevesebb és kevesebb lesz azokból a helyzetekből, ahol muszáj angolul beszélnünk.

[caption id="attachment_1322" align="aligncenter" width="600"] Remarkable[/caption]

De mi a helyzet a belső kényszerekkel? Vajon tényleg szeretnének beszélni a kivándorlók? Vajon azért utaznak külföldre a magyarok, hogy nyelvet tanuljanak? A többség sajnos nem. Anyagi célok vezérlik őket, esetleg menekülnek valami elől. Érdekes tény, hogy a legtöbb emigránsnak általában a barátai is abból az országból kerülnek ki, ahonnan emigráltak, és ezzel nemcsak a magyarok vannak így. Az olaszok az olaszokkal maradnak, a lengyelek a lengyelekkel, a bangladesiek a bangladesiekkel. Szociológiai közhely, hogy a bevándorlók automatikusan szegregálják saját magukat. Nem véletlenül van külön Chinatown, Koreatown, Little Russia és a többi szinte minden amerikai nagyvárosban. Az új környezetben, amely sokak számára fenyegető, de mindenesetre idegen, a társas kapcsolatok értéke megsokszorozódik. Már csak azért is, mert az otthoniakkal nem lehet találkozni. A társas kapcsolatokhoz azonban beszélni kell. Még ha a készség adott is, tehát az illető tud is valamelyest angolul – bár ez a ritkább eset – akkor sem valószínű, hogy csak úgy leáll vadidegen, angolul beszélő emberekkel beszélgetni. Miért tenné? Nincs közös témájuk, sőt sokszor az érdeklődés csírája is hiányzik. És akkor ne is beszéljünk a „culture shock” jelenségéről, amely gyakran még azokat is megnémítja, akik egyébként kiválóan beszélnek. Nem ugyanúgy kezd el beszélgetni egymással két magyar, mint két amerikai. Elég ha a „How are you?” kérdésre gondolunk. Attól, hogy értjük a szavak jelentését (Hogy vagy?) és  a magyarban is használjuk ezt a kifejezést, a jelentés teljesen más lesz. Magyarországon ez egy bizalmas, sokszor intim, beszélgetés kezdetét jelentheti. Nem mindenkitől kérdezzük meg, pláne nem az első találkozás alkalmával. Az amerikaiak és az britek számára azonban ez a kérdés inkább egyfajta üdvözlésként funkcionál. Persze a másik, az általunk ismert jelentésével is használják. De ahhoz meg kell éreznünk, hogy mikor melyikre gondoltak. A kommunikációnak csak az egyik része a nyelv. És beszéljünk akár tökéletesen angolul, ahhoz, hogy boldoguljunk egy másik kultúrában, sokkal több kell. Ahhoz pedig, hogy jól is érezzük magunkat, még több.

[caption id="attachment_1324" align="aligncenter" width="600"] Oh, the glamour...[/caption]

De, ha még minden körülmény kedvező is, akkor sem valószínű, hogy beszédbe elegyedik a bevándorló az anyanyelvi beszélőkkel. Egy anyanyelvi beszélő ugyanis gyorsan, valamilyen akcentussal, akár erősebb tájszólással, sajátos szókincset használva beszél. Ha a „Me Tarzan, you Jane” volt a skála nulla pontja, akkor ez a túlsó vége. Az anyanyelvű beszélők beszédét a „kezdők”, sőt sokszor a „haladók” sem értik, ezért számukra is kihívás nyelvterületen tanulni. A nyelvterület abban különbözik egy iskolától, hogy itt senki nem fog lassítani, és nem fogja figyelembe venni a tanuló szintjét.

Ha csak érted, amit mondanak, az kevés. Miért? Mert egy beszélgetés kétirányú. Nem igazán nevezhetünk beszélgetésnek egy olyan helyzetet, amiben hozzád beszélnek, de te egyáltalán nem válaszolsz. Ez a tény hozza előtérbe a beszéd érzelmi oldalát. Mert ahhoz, hogy egy idegen környezetben, egy idegen nyelven egy idegen emberrel szóba elegyedjünk, jókora adag magabiztosságra és érdeklődésre van szükségünk. És itt van az Achilles – sarka az egész elméletnek. Mivel kezdőként, sőt sokszor haladóként is nehéz beszélni külföldön, ezért nem profitálnak belőle a tanulók. A leggyakoribb megoldás, hogy a tanuló az anyanyelvét használva beilleszkedik a kinti kolóniába, és az angol használatát a legszükségesebb minimumra korlátozza.

Az érzelmi oldalról nézve ez egy ördögi kör. Mivel nem vagyok magabiztos, nem beszélek. Mivel nem beszélek, az angolom nem lesz jobb. Mivel nem lesz jobb az angolom, ezért még kevésbé leszek magabiztos. És mivel egyáltalán nem vagyok magabiztos, ezért nem beszélek angolul, vagy ha igen, akkor is igyekszem elkerülni a bizonytalan helyzeteket. Mit értek a bizonytalan helyzet alatt? Például egy ismeretlen kiejtést, új szavak tömegét (pl. egy sportközvetítést), vagyis mindazokat a helyzeteket, amelyekből a legtöbbet lehetne tanulni. És mivel elkerülöm a bizonytalan helyzeteket, ezért az angolom nem lesz jobb. Évtizedeket lehet eltölteni nyelvterületen anélkül, hogy komolyabb mértékben fejlődne az idegennyelv tudásunk.

[caption id="attachment_1325" align="aligncenter" width="500"] No need to talk...[/caption]

Ahhoz, hogy profitálni tudjunk a nyelvterületen való tartózkodásból, szükségünk van egy szilárd nyelvtani és szókincs alapra. Ez a technikai rész. Az érzelmi hozzávalók: nyitottság, türelem, magabiztosság, és szorgalom. Ez az, amit én a nyelvtudás kritikus tömegének nevezek. Az atombomba nem robban fel, ha nem jön létre a kritikus tömeg. Ugyanez a helyzet a nyelvterületen tartózkodással. Ha nincs egy stabil alapod, és bátor, magabiztos hozzáállásod, akkor nem leszel képes teljes mértékben kihasználni a nyelvterület adta lehetőségeket. Úgy is fogalmazhatok, hogy jobban teszed, ha itthon maradsz.

Nem véletlenül tanítják az evezősöket tanmedencében. Nem véletlenül tanítják az angolt iskolákban. A kontrollált környezet, a szavak korlátozott száma, és a szakképzett tanárok biztosítják a tanulás technikai részét. A tanulóval azonos szinten levő társak pedig az érzelmi oldalt. Könnyebb magabiztosnak lenni, ha tudom, hogy egy velem egyenlő tudású partnerrel beszélgetek. Kisebb a félelem. A félreértések elkerülése végett: természetesen, ha megvan az alapod és a magabiztosságod, akkor nagyon hasznos nyelvterületen tartózkodni, persze csak ha élvezed. Azonban a nyelvterület nem valamiféle „csodatévő hely”. Attól, hogy ott vagyunk, még nem fogunk megtanulni jobban beszélni és írni.

Éppen ezért tartom jó ötletnek az anyanyelvi területen levő iskolákat. Ezek azok az intézmények, amelyek egyesítik a nyelvterület és az iskolai oktatás előnyeit. Sokkal érdemesebb meglátogatni őket, mint csak úgy céltalanul nyelvterületen élni, és bízni abban, hogy valahogy „majd csak ragad ránk valami”.

A múltkori órámon felmerült a kérdés, hogy mi az angol megnevezése a hazánkban csak gofriként emlegetett édességnek.

Ott és akkor tanácstalan voltam, és kapásból nem ugrott be semmi más, mint a jól ismert wafer szó, ami ostyát jelent. Aztán eszembe jutott, hogy a waffel jelenthet valami ilyesmit, de nem voltam benne biztos. Itt volt az ideje, hogy utánanézzek a dolognak…

A wafer maga vagy a Magyarországon „nápolyi” ként ismert édességre, vagy a templomi ostyára megfelelő szó, mivel eredetileg egy vékony, ropogós, általában ízetlen, vagy enyhén édes esetleg enyhén sós „kekszet” jelöl. Ez a szó tehát nem pontosan az, amire szükségünk van.

Akkor melyik? Egy kis kutakodás után – a jó öreg Webster-em, és a Wikipedia segítségével – az alábbiakra jutottam.

Maga az édesség, amit mi gofrinak hívunk – Érdemes lenne megnézni egyébként, hogy a magyar honnan vette a gofri szót… - Belgiumból származik. Pontosabban az egykori Németalföldről, a Wiki szerint Hollandiában, Angliában és Svédországban már a középkorban is elterjedtnek számított. A belgáknál ma is jó néhány változata van, míg a svédeknél kizárólag szívecske alakú. Nemcsak édes, hanem cuki is…

Magára az ételre a Webster harmadik kiadása (1988) az alábbi meghatározást adja:

„Palacsintához hasonló tésztaféle, bár annál ropogósabb. Egy különleges vas-sütőben készítik, ettől kapja jellegzetes, rácsos felületét.”

Mivel az Egyesült Államok-ba nagyon sok holland és svéd is bevándorolt, ezért ott is felbukkant, sőt több volt ez felbukkanásnál. A mi kis gofrink a nagy víz másik oldalán nőtte ki magát igazán. Hiszen Magyarországon jobbára édességként vagy „vásári kajaként” ismert a gofri, nem így az Államokban. Megdöbbenve láttam, hogy bizonyos helyeken a reggeli kedvelt, sőt elmaradhatatlan része, számunkra olyan elképzelhetetlen ételekkel társítva, mint a sült sonka és a tükörtojás.

Nekem már ez is elég bizarr volt, de a java még csak most jön: a Wikipedia szerint már a XVIII. sz. végén megjelent a gofri és sült csirke,  a szakácskönyvekben, mint  külön étel.  Nehéz elképzelni, hogy az édes gofri (Rendes amerikai módon sziruppal, és/vagy tejszínhabbal.) és a sós, és egyben meglehetősen zsíros sült csirke milyen kombinációt nyújthat. Érdekeset, pestiesen szólva…

Az USA déli államaiban annyira népszerű ez a számomra hátborzongató finomság, hogy külön éttermek szakosodtak a sült csirke és a gofri párosítására, amelyek közül nekem az Electric Cock  nevű tetszik a legjobban. Egy másik verzió szerint az étel New York-ból származik, egészen pontosan a Harlemből. Egy Well’s Supper Club nevű szórakozóhely valamikor a nyolcvanas években az alábbi szlogent használta:

„Wells: Home of Chicken and Waffles, Since 1938”

 A sztori a szlogen mögött állítólag az, hogy a mulató egyszerre szolgálta fel a vacsorát és a reggelit, mivel a vacsorához már túl késő, azonban a reggelihez még túl korán volt. Hmmm…

De térjünk vissza a helyesíráshoz: nem jártam nagyon messze az igazságtól, amikor a címben az eredeti, németes írást választottam: a németben a mai napig waffel (vagyis ostya) a gofri megnevezése. Az angol helyesírás mindössze a két utolsó betűt cseréli meg: a helyes írásmód tehát: waffle.